DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

Mexikó: Meeke vezet, túlmelegednek az új WRC-k

Megküzdenek a mexikói hegyi levegővel az új generációs WRC-k, gyakorlatilag mindenki ugyanazzal a problémával bajlódott - a rövidített első nap után Kris Meeke vezet és csak Ogier van hozzá közel.

Késve kezdődött a Mexikó Rali első igazi versenynapja, hiszen egy közúti baleset miatt törölni kellett az első két gyorsaságit - így öt szakasz maradt helyi idő szerint péntekre, de eseményben nem szenvedtünk hiányt.

Rögtön az első, bő ötven kilométeres pályán gyakorlatilag az összes pilóta túlmelegedésre panaszkodot,t úgy fest, hogy az autókat nem sikerült tökéletesen beállítani a mexikói hegyi levegőhöz - ez a verseny sajátossága, az új technikák pedig nem vették jól az akadályt. A legtöbb versenyző lekapcsolta az ALS-t legalább bizonyos időszakokra és ebből a legjobban Kris Meeke jött ki, aki hátulról rajtolva megszerezte a Citroen idei első szakaszgyőzelmét.

A folytatásban aztán a brit nyert még egy gyorsaságit és bár kétszer is lefulladt, meggyőző teljesítménnyel őrizte meg előnyét - az öt pályából három ezúttal is rövid, szuperspeciál jellegű volt, így tulajdonképpen az első kettőn dőlt el a sorrend. Ennek megfelelően Meeke bő húsz másodperccel vezet a címvédő Sebastien Ogier előtt, aki különösebb gondok nélkül teljesítette a napot másodikként rajtolva és gyakorlatilag csak ő van látótávolságon belül Meeke-hez képest.

meeke-mexikó



A harmadik Thierry Neuville már közel egyperces lemaradásban van, ő jött ki legjoban abból, hogy mindhárom Hyundai motorproblémákkal küzdött - nyert szakaszt is, míg Hayden Paddon rendkívül óvatosan vezetett, Dani Sordo pedig pórul járt, a harmadik helyről kénytelen volt kiállni technikai hiba miatt. Egyébként Neuville sem volt ettől messze, az utolsó két szuperspeciálon beszedett harmincöt másodperc hátrányt...

A negyedik-ötödik helyen harcol egymással a csütörtöki bemelegítő szakasz után még vezető toyotás Juho Hanninen, valamint a pontverseny harmadik helyén álló Ott Tanak, a másik Citroennel hatodik Stephane Lefebvre, a vb-éllovas Jari-Mattai Latvalának viszont esélye sincs a jó eredményre: a pályatakarítással küzdő finn már két és fél perc hátrányban van a nyolcadik pozícióban.

Most egy kőkemény szombati nap következik, amelyen kilenc gyorsaságit kell teljesítenie a mezőnynek, igaz, ebben lesz újabb három szuperspeciál - itt gyakorlatilag eldől a verseny, vasárnap már csak két szakasz szerepel a programban. A szombati küzdelem magyar idő szerint délután fél négykor veszi kezdetét.

A Mexikó Rali állása az első nap után

1.  Kris Meeke                 Citroen C3 WRC      1:01:33,8
2.  Sebastien Ogier        Ford Fiesta WRC      +20,9
3.  Thierry Neuville        Hyundai i20 WRC     +56,7
4.  Juho Hanninen          Toyota Yaris WRC    +1:27,3
5.  Ott Tanak                     Ford Fiesta WRC     +1:32,9
6.  Stephane Lefebvre   Citroen C3 WRC       +1:52,8
7.  Hayden Paddon         Hyundai i20 WRC    +2:02,1
8.  Jari-Matti Latvala      Toyota Yaris WRC     +2:30,8
9.  Pontus Tidemand      Skoda Fabia R5        +3:24,3
10. Eric Camilli                  Ford Fiesta R5         +3:59,7

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: