DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Rali

Új aranykor köszönt be a WRC-ben?

Alig több, mint két hét múlva megkezdődik a WRC 2017-es szezonja és nagyon nehéz egyértelmű esélyest találni - Kris Meeke szerint az idei év legalább olyan jó lesz, mint a régi szép időkben.

A Volkswagen kiszállása alaposan felkavarta az állóvizet a rali-világbajnokság berkein belül, de az utóbbi éveket kis túlzással ellenfél nélkül uraló gyártó távozását ellensúlyozza a Citroen és a Toyota visszatérése - sőt, jelenleg úgy fest, hogy kiemelkedő csapat nélküli, szoros küzdelmet láthatunk majd. Sokat már nem is kell erre várnunk, hiszen alig két hét múlva, január 16-án bemutatkoznak az új generációs autók a legendás Monte-Carlo Ralin.

"Ez egy teljesen új éra kezdete és nem hiszem, hogy valaha is ilyen nyílt lett volna a harc. Nagyon nehéz domináns csapatot találni. Szerintem az előttünk álló szezon legalább annyira izgalmas lesz, mint a korábbi években, ha nem még izgalmasabb" - tekintett előre a Citroen világbajnok-esélyese, a brit Kris Meeke.

hyundai-wrc



Idén mind a négy csapatnak lesz futamgyőztes, rutinos pilótája és Meeke is ezt emelte ki legfőbb pozitívumként. "A VW kiszállása miatt Ogier az M-Sporthoz, Latvala pedig a Toyotához igazolt, így mindenkinek van top versenyzője. Ogier egyértelműen dominált az utóbbi négy-öt évben, Latvala egy bizonyított bajnokesélyes, Neuville is erős volt idén és második lett a bajnokságban, de Paddon is készen áll további győzelmeket szerezni. Izgalmas és nyitott évünk lesz."

Az elmúlt négy szezonban meg sem tudták szorítani Sebastien Ogier-t és a Volkswagent, azt megelőzően pedig sorozatban kilenc szezonon keresztül uralkodott Sebastien Loeb - ugyan közben a Ford szorongatta a Citroent, megverni egyszer sem tudta. Ráadásul a négy, nagy terveket szövögető gyártó is óriási dolog a WRC életében - nagyon hosszú idő után újra szoros, kiegyenlített küzdelmet láthatunk majd a világbajnoki címért?

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: