DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
Rali

Rally Legend: Hosszúra nyúlt nap

Kezdetét vette a 3 napos „show”, pénteken este hivatalosan is elkezdődött a 13. Rally Legend. Több mint 100 versenyzőpáros gurult át a rajtdobogón, hogy birtokba vegye a gyorsasági szakaszokat. Már a délelőtti shakedown-on is nézők ezrei szurkoltak, és később az sem szegte kedvüket, hogy a négy gyors már sötétben került lebonyolításra.

A délelőtti bemelegítésen ötször mehettek a 2,4 kilométeres távon, ami az Érdi-Patkó kettős számára az ismerkedésről szólt, végre élesben is kipróbálhatták a Celicát. Bár az első kilométereket megtették, igazából sok tapasztalattal nem lettek gazdagabbak, hiszen a shakedown világosban, míg az első gyorsasági szakasz már sötétedés után került lebonyolításra. A pénteki napon összesen 4 szakasz teljesítése várt a párosra, ami inkább a Celica próbálgatásáról, a biztos célba érésről szólt.

shakedown_2_SZI



Érdi Tibor: „Jó újra versenyautóban ülni, jól éreztük magunkat. Az autó karcmentes, semmi problémánk nem volt vele. Nagyon hosszú volt a nap, hajnali fél 3-kor végeztünk a négy gyorssal és került a Celica a parc fermébe. Megpróbálok a lehetőségekhez képest jól menni, de ha osztályozni kellene a teljesítményünket, arra nem kapnánk ötöst. Nyilvánvalóan előnyben van az, aki évek óta versenyez ezeken a gyorsokon, de igyekszünk ebből kihozni a legjobbat. Kankkunen - aki egyébként a régi autómmal megy – nem fog sírva fakadni, ha meglátja az időeredményünket! Várom a holnapi rajtot.”

shakedown_1_szi

Patkó Gergő: „Végre megtapasztalhattam milyen is egy Toyota Celica GT4! Nagyon tetszik, nagyon erős, tényleg öröm vele autózni. A sötétben inkább a biztos célba érésre törekedtünk, a verseny következő két napján lesz még lehetőségünk megmutatni, hogy is megy egy ilyen versenyautó.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: