DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

WRC: Nem érkezett mentő a sérült pilótához

Botrány a Portugál Ralin: a WRC gyári küzdelmeiben részt vevő FWRT felháborítónak tartja, hogy a szervezők többszöri kérésükre sem küldtek mentőt fejsérülést szenvedő versenyzőjükhöz.

A rali-világbajnokság küzdelmeiben szereplő FWRT csapata botrányos szervezési hiányosságokra hívta fel a figyelmet a Portugál Ralival kapcsolatban, melynek súlyos következményei is lehettek volna. A Bertelli-Bernacchini kettős a 10. gyorsasági szakaszon borult fel, ám mivel ezt követően mindketten rendben érezték magukat, a navigátor az „OK” jelzést adta le a szervezők felé.

Ezt követően viszont, nagyjából húsz perccel később a pilóta, Bertelli rosszul lett, erős szédülés fogta el – a baleset során ugyanis beverte a fejét. Bernacchini természetesen azonnali segítséget kért telefonon, mire a verseny vezető egészségügyi szakembere arra kérte, hogy írja le neki a tüneteit. A csapat által elfogadhatatlan módon úgy találták, hogy nem szorul segítségre, így nem szükséges a szakasz félbeszakítása, illetve az azonnali elsősegélynyújtás.

bertelli_borul



Egy szolgálaton kívüli mentőápoló, aki nézőként volt jelen az eseményen, megvizsgálta Bertellit, és megerősítette a szervezők felé, hogy azonnal mentőt kell küldeni a helyszínre, ám ezt ennek ellenére sem tették meg, sőt két órával a bukást követően közölték velük, hogy még legalább újabb hatvan perc fog eltelni, mire megérkezik az elsősegély. Ekkor a mentős is felhívta a verseny vezető orvosát, ám ő újfent megtagadta a kérést, hogy félbeszakítsák a szakaszt.

Végül a csapat közlése szerint kereken 200 perc elteltével érkezett csak meg az elsősegély a versenyzőhöz, akit kórházba vittek, és alaposan kivizsgáltak, s végül csak másnap engedték ki, miután több CT-t is végeztek rajta. Az FWRT közleményében erőteljesen hangot adott felháborodásának, ami teljességgel érthető is, hiszen fejsérülés esetén minden perc késedelem súlyos következményekkel járhat:

„Nem találjuk a szavakat arra, hogy nem teljesítették sürgős egészségügyi jellegű kérésünket, annak ellenére sem, hogy elegendő információt adtunk telefonon, s Lorenzo egészségügyi állapotát egyetlen hivatalos egészségügyi szakember sem vizsgálta meg időben.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: