DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Elindult az RGT, az új rali GT-bajnokság

Egy álma teljesült Francois Delecournak azzal, hogy egy Porsche 911-gyel indulhatott a Monte Carlo Ralin. Hab a tortán, hogy az RGT bajnokság első futamának számító versenyt meg is nyerte a francia.

Az idei Monte az új RGT bajnokság első versenye volt, ahol az érdeklődés egyelőre nem eget rengető, de a kezdeményezés mégis üdvözlendő, és ez a bajnokság adott keretet annak is, hogy három üvöltő Porschét láthassunk a francia Alpok kanyargós útjain. Csak ez a három Porsche szerepelt ebben a kategóriában a nevezési listán, más gyártó autójára egyelőre várunk kell, talán a következő versenyen.

A Monte gyakorlatilag már az első szakaszon eldőlt az RGT értékelésben. A sötétben rendezett havas nyitó gyorson másfél-másfél percet adott Delecour a két riválisának Romain Dumas-nak és Marc Dueznek, ezt az előnyt aztán nem csak okosan tartotta, hanem növelni is tudta, így a vasárnapot már 3 perc feletti előnnyel kezdhette, és gond nélkül élvezhette az utolsó napi klasszikus szakaszokat.

delecour_2015_monte



„Ez a verseny egy óriási kihívás volt. A hó és a jég a szűk hegyi utakon komoly igénybevételnek tették ki a versenyzőket. De most nagyon boldog vagyok!” – mondta sugárzó örömmel Delecour a célban, aki az összetett értékelésben a 23. helyen végzett, befurakodva a junior vb-s pilóták élmezőnyébe.

Dumas a kategória második helyezettje nem sokkal a verseny előtt még Dél-Amerikában, a Dakaron rótta a kilométereket egy Buggyban. Elismerte, hogy a gyors átállás a sivatagról a Montéra nem volt olyan egyszerű, és több mint bátor dolog volt ezt így tervezni. „De a Montén egy Porschéval indulni, na az még annál is bátrabb dolog volt. De egyáltalán nem bánom, hogy indultunk, a szurkolók meg egyesen imádták, hogy újra Porschékat láthatnak a Montén. Remélhetőleg ezt megismételhetjük a jövőben.”

A kategória harmadik helyén Marc Duez végzett az egyel öregebb kiadású 911-gyel, hármuk közül viszont ö körzőzte le a visszafordítókat a vasárnapi szakaszokon, semmi sietség, maximális szórakozás, szórakoztatás. Valószínűleg ez lehetett a belga páros jelmondata a hétvégére.

Az RGT bajnokság következő futama a júniusi belga Eb-futam, a Geko Ypres Rali.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: