Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. március 25. hétfő

Vettelé lett az év rádióüzenete

Az F1 Twitter-csatornáján meg lehetett szavazni, hogy melyik volt az év rádióbeszélgetése, a döntőbe pedig Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel egy-egy emlékezetes pillanata került be - itt végül a szavazatokat 55%-át Vettel "van valami a lábam között az egyértelmű dolog mellett" üzenete kapta, ezzel győzött.

 

Bújtatott gyári csapatok lennének a WTCR-ben?

A TCR-kategória az eredeti elképzelések szerint a gyártóktól teljesen független csapatok színtere lett volna, ezt a látszatot pedig a túraautó-világbajnokságból átvedlő túraautó-világkupa (WTCR) tavaly még igyekezett is minden egyes szereplő fenntartani. Idén viszont már úgy néz ki, a paddockban sokkal nyíltabban beszélnek a problémakörről, ennek járt utána az Eurosport kommentátora, Lantos András is, versenyzőket és csapatfőnököket is megszólaltatva.

A teljes cikk ITT olvasható!

03718011_181 (1)

 

Így néz ki közvetlen közelről a NASCAR-futamgyőztes gumiégetése

Szinte szagolni is tudjuk a Brad Keselowski alatt égő abroncsokat, annyira közel merészkedett az operatőr.

 

Halálos balesetet szenvedett egy 14 éves motoros Jerezben

Tragédia történt az Andalúz Supersport 300-as bajnokság hétvégi jerezi fordulóján: a vasárnapi versenyen életét vesztette Marcos Garrido Beltrán - írja a p1race.hu. A 14 éves motoros, aki a Cardoso Racing színeit képviselte a sorozatban, a második és a harmadik kanyar közötti balesetben volt érintett, amely során bukott, s a hírek szerint egy másik versenyző már nem tudta őt kikerülni.

Az incidens után a futamot azonnal félbeszakították, hogy az orvosi csapat beavatkozhasson, ám hiába szállították kórházba a fiatal versenyzőt, életét már nem tudták megmenteni. Az Andalúz Motoros Szövetség közleményben fejezte ki részvétét Garrido családja és barátai felé.

pf_2

Ha Texas, akkor kalapok - az IndyCar dobogósainak is

Az F1-es futamokon már láthattuk ezt a stílust, most a szintén Austinban, a Circuit of the Americason megrendezett IndyCar-hétvége első három helyezettje (Colton Herta, Josef Newgarden és Ryan Hunter-Reay) is kaptak a fejfedőkből.

 

Történelmi siker született az IndyCar hétvégi futamán

Austinban, az F1-ből is ismert pályán a fiatal Colton Herta a maga 18 évével, 11 hónapjával és 25 napjával a sorozat történetének legfiatalabb futamgyőztese lett azzal, hogy elsőként haladt át az IndyCar Classic elnevezésű verseny célvonalán.

 

Verstappen mindent megtesz, hogy megnyerje a Bahreini Nagydíjat

Legutóbbi Instagram-bejegyzése alapján Max Verstappen is elkezdett hinni a szakáll erejében. Valtteri Bottas a téli szünetről dús arcszőrzettel tért vissza, és rögtön meg is nyerte az első futamot - vélhetően erre alapozott a Red Bull pilótája, amikor elkezdte növeszteni sajátját. Kíváncsian várjuk a hatékonyságát.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sunday

Így nézne ki az F1-es mezőny, ha Minikből állna

A Reddit egyik felhasználója gondolt egyet, és Grand Turismo Sportban minden egyes jelenlegi Formula-1-es csapat festését rápróbálta a klasszikus brit kisautóra, a Minire. Íme a végeredmény, amely nagyobb felbontásban itt érhető el.

reddit-gts-festes

A textúrák készítője: AFX28organ

Film készül a DeLorean tervezőjének életéről

Framing John DeLorean címmel júniusban kerül mozikba a legendás sportautó tervezőjéről szóló film, amelyben az ígéretek szerint szerepet kap a pénz, a csillogás, a drogok, a politika és a botrány is. Főszerepben Alec Baldwin.

Ez semmiség, csak egy vad befutó a NASCAR-ból

A sorozathoz méltó befutóval zárult a NASCAR tavalyi martinsville-i fordulója, amelynek utolsó körében ifjabb Martin Truex és Joey Logano kegyelmet nem ismerve csapott össze egymással. Logano, vagyis a tavalyi nyertes várja az első helyről a visszavágót, amit helyi idő szerint vasárnap délután rendeznek.

Ebből a Toyotából élve szállt ki a sofőr

Elképesztő balesetet úszott meg az amerikai Scott Shepherd, akit egy kamion gyűrt maga alá a minap. Scott maga posztolta az esetet egy Facebook-csoportba, ahol leírta, hogy épp a 2001-es Toyota MR2-esével autózott, amikor egy őt megelőző pickupról lerepült egy vödör, amit megpróbált elkerülni, ám elveszítette uralmát a roadster felett, és egy kamion elé pördült. A férfinak biztosan van még valami elintéznivalója a Földön, ugyanis saját bevallása szerint néhány apróbb karcolással megúszta a dolgot, még csak ragtapaszra sem volt szüksége. "Nekem már nem kellene itt lennem" - mondott köszönetet a Toyota mérnökeinek. A teljes bejegyzés itt olvasható.

mr2-baleset-pf2

mr2-baleset-pf1

mr2-baleset-pf3

 

Újraalkották a Mr. Bean egyik ikonikus jelenetét

Egy goodwoodi Festival of Speeden nehéz bármivel is kitűnni, hiszen annyi legendás autó gyűlik össze egy helyen, hogy azt nincs ember, aki képes lenne elsőre megemészteni. Rowan Atkinsonnak azonban mégis sikerült ellopnia a show-t, amikor a Mr. Bean emlékezetes jelenetét újrajátszva egy felmosóval a kezében felköltözött egy zöld Mini tetejére.

Megunhatatlanok ezek a fejkamerás felvételek

Helyi idő szerint vasárnap délután elrajtol az IndyCar idei második futama Texasban, ennek apropóján nézzünk meg egy olyan felvételt, aminél kevés dolog tud közelebb vinni minket egy ilyen formulaautóhoz. Íme Graham Rahal gyorsköre a COTA versenypályáján. Érdemes megfigyelni, egy F1-es autóhoz képest mennyivel melósabb egy ilyen gépet vezetni.

Nagy álmok, kis lábak - egy fotó Hamilton múltjából

Lewis Hamilton szereti megosztani múltja bizonyos mozzanatait a rajongóival. Így tett legutóbb is, amikor egy gyermekkori fotóját posztolta Instagramra, amelyen vélhetően egy sikeres gokartverseny után büszkén mosolyog, magához szorítva legújabb trófeáit.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Big dreams, small feet

7 mód az F1-es dohányreklámok (ideiglenes) eltüntetésére

A Ferrari és a McLaren is az Ausztrál Nagydíj hétvégéjére változtatott idei hivatalos festésén, ám nem ez az első alkalom, hogy egy F1-es csapat ilyen módosításokra kényszerül. A dohányipari reklámok régóta ellenállást váltanak ki a sorozaton belül, így a múltban számtalanszor előfordult már, hogy egy-egy autó jól ismert kinézete külső nyomásra ideiglenesen megváltozott. Az Autosport összegyűjtötte azt a hét előszeretettel alkalmazott módszert, amellyel a csapatok lecsillapították a kedélyeket.

 

Megérkeztek az F1-es csapatok csomagjai Bahreinbe

A pálya Twitter-oldalán büszkén hirdetik a Formula-1-es csapatok érkezését a közel-keleti versenyhelyszínre, ahol jövő hétvégén rajtol el a szezon második futama. A Mercedes dominanciája miatt aggódóknak jó hír, hogy az utóbbi két Bahreini Nagydíjat Sebastian Vettel nyerte meg, aki a pálya 14 éves története során 4 alkalommal hódította el a győzelmet. Lewis Hamilton ezen a helyszínen utoljára 2015-ben állt a dobogó tetején.

Walter Csaba győzelemmel kezdte a szezont

 Kategóriaelsőséggel nyitott Walter Csaba és csapata a VLN idei első versenyén a Nordschleifén. A magyar endurance-pilóta David Ackermann-nal és Dmitriy Lukovnikovval osztozott a Porsche 911 GT3 Cup kormányán, amelyet az SP8-as kategóriában közel négy és fél perc előnnyel hoztak be a második helyezett előtt. Ahogy Csaba a Facebook-oldalán írta, az ünneplés németesen zajlott, a kupák mellé ugyanis egy-egy üveg helyi sört is kaptak.

wcsaba-vln-gyozelem

A futam, amelyen Vettel szembeszállt csapatával

2013. március 24-én rendezték a Formula-1-es Malajziai Nagydíjat, amelyre sokak csak úgy emlékeznek, mint a sorozat egyik legnagyobb csapaton belüli botrányának helyszíne. A futamot a Red Bull párosa uralta Mark Webber, Sebastian Vettel sorrendben, így csapat menet közben arra kérte pilótáit, hogy egymásra vigyázva, változatlan sorrendben érjenek célba. Az utasítást a hátul haladó Vettel önkényesen felülírta, előbb megtámadta, később meg is előzte az élen haladó csapattársát. Az esetről alább egy részletesebb videó, itt pedig egy cikk formájában a saját összefoglalónk.

A legjobb csapatrádiós ünneplések

Elképesztő, mekkora feszültség lakozik egy Formula-1-es pilótában, de aztán mikor végre beérik a sok évnyi munka gyümölcse, ez mind felszabadul belőlük. Kiből így, kiből úgy. Azt azért javasolnánk, hogy ne egy zsúfolt helyen nézzétek meg a videót...

IndyCar: Will Poweré az austini rajtelsőség

Will Power szerezte meg a pole-pozíciót az IndyCar idei második, Texasban rendezett versenyhétvégéjén. A Team Penske pilótája 1:46.017-et teljesített a Formula-1-ből is ismert aszfaltcsíkon, mögötte 0,16 másodperccel Alexander Rossi, 0,3 másodperccel pedig Ryan Hunter-Reay futott be. Őket az utolsó etapban Colton Herta, Felix Rosenqvist és Scott Dixon követte.

power-cota-pole

Ez a diadal Power karrierjének 56., idei második pole-pozíciója. Ha vasárnap a futamot is megnyeri, akkor övé lesz a sorozat által felajánlott 100 000 dolláros pénzjutalom is.

Egy elképesztő statisztika Hamiltonról és a mezőnyről

Az Ausztrál Nagydíjon elért pole-pozíció volt Lewis Hamilton Formula-1-es karrierjében a 84. alkalom, mikor megszerezte az első rajtkockát, ami pontosan annyi, mint az összes többi pilótának a jelenlegi mezőnyben együttvéve. Elképesztő!

Olvastad már?