Steward
Vaszilykó Péter
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. január 20. vasárnap

Nagyon fontos dologban mérte össze magát Sainz és Hülkenberg

Méghozzá szkanderben:

 

F1-es csapatok a brexit ellen

A Formula-1 mezőnyét alkotó tíz csapatból hétnek Nagy-Britanniában található a központja, így a száguldó cirkuszt is érzékenyen érintheti az Egyesült Királyság EU-ból való kilépése, amely erősen befolyásolná az említett alakulatok anyagi javainak exportálását és importálását, az utazásaikat és a külföldi munkaerő alkalmazását is.

f1-britzaszlo-kijelzo

Ez a hendikep csak az olasz Ferrarit, az amerikai Haast és a svájci Saubert hozná helyzetbe, miközben az összes többi csapat kezét gúzsba kötné. A Motorsport értesülése szerint ezt szeretné megakadályozni három meg nem nevezett alakulat (közöttük a mezőny egyik legnagyobbja) és a Motorsport UK feje, David Richards is, ők most összefogva, egy emberként lobbiznak az ügy ellen. Richards szerint a döntés a csapatok életképességét veszélyezteti.

„Büszkének kellene lennünk arra, hogy az F1 legjobb csapatai és világbajnokok székhelye található az országban. Mi most az ő életüket fogjuk megnehezíteni. Meg kell bizonyosodnunk arról, hogy ez nem történik meg” – jelentette ki.

A Formula-1 hetven éve íródó története során egyetlen gyártó, a Ferrari kivételével minden világbajnok csapat Nagy-Britanniában helyezte el székhelyét.

A legnagyobb balesetek a Bajnokok Tornája történetéből

Remek összeállítás a RoC borulásaiból, ám mivel a videó előbb készült, mint Pascal Wehrlein néhány évvel ezelőtti emlékezetes bukása, azt külön is mellékeljük:

 

Ne feledjétek: ma 13 órakor kapcsoljatok a FIX TV-re!

Jön ugyanis az Autósport és Formula Magazin Motorsporthíradójának első 2019-es adása, amelyben láthattok egy interjút Oláh Gyárfás MNASZ-elnökkel, riportot a gyorsasági és az autókrossz-ralikrossz szakágak díjátadóiról, a stúdióban pedig László Attilával, a hungaroringi DTM-futamon megsérült sportbíróval beszélgettünk.

afm-motorsporthirado

Fizess elő az Autósport és Formula Magazinra 2019-ben – ajándék F1-es falinaptár jár mellé!

Magyarország motorsportmagazinját közel 20 éve olvassák a Formula-1 és autósport rajongói. Rendelj egyéves előfizetést 6900 forintért, és 2019-es Formula-1-es falinaptár jár mellé A3 méretben!

A kedvezményes ajánlat január 31-ig tart.

Az egyéves magazinelőfizetés webshopunkban ide vagy a képre kattintva érhetők el.

Amennyiben Autósport évkönyv 2018-at vagy Száguldás és cirkusz 2018-2019-et rendelsz, ugyancsak ajándék falinaptárat kapsz – amely külön is megrendelhető.

Nem adja a tévé? Nézd itt a RoC Nemzetek Kupáját!

Az előző néhány évhez hasonlóan idén sem közvetíti egyetlen magyar csatorna sem a Bajnokok Tornáját, az esemény hivatalos Facebook-oldalán viszont élőben lehet nézni a szombati csapatverseny küzdelmeit:

 

A történelem ismétli önmagát: Mick Schumacher útja a Ferrariig

Nem lazsáltak a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornájának kezelői: nem sokkal azután, hogy hivatalosan is bejelentették, hogy Mick Schumacher a maranellóiak versenyzői akadémiájának tagja lett, máris összeállítottak és közzétettek egy videót, amelyben az ifjú német eddigi pályáját mutatják be – összevetve hétszeres világbajnok apjáéval, és bizony néhány ponton kísérteties a hasonlóság! A videó átkattintás után indul:

 

Ez a macska azt hiszi, jobban tudna vezetni Raikkönennél

Legalábbis szemmel láthatóan szeretne segíteni a Hülkenberget megelőzni igyekvő Jégembernek… 

Így készült a mexikói RoC-pálya

Először látogat Latin-Amerikába a Bajnokok Tornája, a rendezvénynek otthont adó helyszínt pedig ezúttal az F1-es pályának is részét képező Foro Sol stadionban alakították ki – így:

 

Napi cukiság: Raikkönen szánkózni vitte kislányát

„Teljes sebességgel Riannával” – írta a képhez Instagramján a finn pilóta.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Full speed with Rianna.

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

 

Homok, küzdelem, dráma – a legjobb felvételek a 2019-es Dakarról

Még nincs programod vasárnap 13 órára? Most már van!

Ekkor kerül ugyanis adásba az Autósport és Formula Magazin Motorsporthíradójának januári epizódja a FIX TV-ben, benne többek között egy interjúval Oláh Gyárfás MNASZ-elnökkel, de láthattok riportot a gyorsasági és az autókrossz-ralikrossz szakágak díjátadairól, a stúdióvendég pedig László Attila, a hungaroringi DTM-balesetben megsérült sportbíró lesz. Ne feledjétek tehát: most vasárnap 13 óra, FIX TV!

afm-motorsporthirado

Már új, indycaros overalljában feszít Marcus Ericsson

Abban a fekete szerelésben, amin már eddig is egy óriási ARROW felirat virított, és amit tavaly James Hinchliffe mellett még nem ő, hanem Robert Wickens viselt. A cég most ráadásul feljebb lépett, és főtámogatóból névadó szponzorrá lépett elő.

 

Így néz ki belülről a mexikói Bajnokok Tornája-pálya

Az IndyCar-sztárként meghívott Josef Newgarden mutatta ezt meg nekünk belső kamerás felvételével.

 

Még nem késő F1-es naptárat akasztani a faladra!

Szerkesztőségünk lapozható, 2019-es Formula-1-es falinaptárának különlegessége, hogy nemcsak az ünnepnapokat emeltük ki megkülönböztető színnel, hanem az F1-es nagydíjak – sőt, a tesztek – időpontjait és helyszíneit is, mindezt ráadásul a legjobb versenyzők legszebb autóiról készült fotók társaságában.

Az A3-as méretű falinaptár webshopunkban ide vagy a képre kattintva megrendelhető 2990 forintért.

Néha a bokszutca a legkaotikusabb hely a versenypályán

Vagy nem is annyira néha? Az F1 a tíz leghajmeresztőbb pillanatot gyűjtötte össze legújabb YouTube-videójában. A videó a Megtekintés a Youtube-on sorra kattintva indul!

 

Annak... nem ott kellene, hogy a helye legyen

Megy az egyszeri versenyző Silverstone-ban, aztán egyszer csak a kezében marad a kormány. Mit csinál? Óriási lélekjelenlétről tesz tanúbizonyságot és visszateszi, mielőtt komoly baj történne.

 

Lassan 38 év után is ámulatba ejtő Gilles Villeneuve vak vezetése Kanadában

A fájdalmasan korán elhunyt zseni, az idősebbik Villeneuve 1981-ben futott olyan kört Kanadában a megtört, de leszakadni nem akaró első szárnnyal, hogy azért még mindig csak óriási kalaplengetés jár. Zuhogó eső, amúgy is nehéz látási viszonyok, a szárny meg aztán pláne szinte teljesen takart, de Villeneuve-öt ez sem zavarta és haladt tovább gyakorlatilag vakon is. Miután pedig leszakadt végre-valahára a szárny, nem ment ki újért, és anélkül is befutott harmadikként!

 

Üldözőpályán tartják az idei Race of Championst

A január 19-20-i esemény előtt a szervezők bemutatták a különleges vonalvezetést: a kialakítást az üldözéses bicikliversenyek inspirálták. Ez nem újdonság, a 2015-ös RoC-on ugyanezt a megoldást vetették be.

Rendelj évkönyvet, és ajándék falinaptárat kapsz hozzá!

Kiadónk két szezonösszegző kötete, a Száguldás és cirkusz 2018-2019 és Autósport évkönyv 2018 még kapható a Formula webshopban 5490 forintért. Sőt, ha most megrendeled valamelyiket, 2019-es Formula-1-es falinaptár jár mellé A3 méretben!

A kedvezményes ajánlat január 31-ig tart.

Az évkönyvek webshopunkban ide vagy a képre kattintva érhetők el.

Amennyiben egyéves Autósport és Formula Magazin előfizetést rendelsz, ugyancsak ajándék falinaptárat kapsz – amely külön is megrendelhető.

Megéri az új formulaautós szériában versenyezni

A Formula-3-as Európa-bajnokság – melyet utolsóként Mick Schumacher nyert meg – két szériában él tovább 2019-től: az FIA Formula-3 az F1-es nagydíjhétvégék programjába kerül új generációs, halóval felszerelt versenygépekkel, de a korábbi technikát sem selejtezik le, és a Formula European Masters széria formájában él tovább a DTM égisze alatt, melynek helyszínein az Európa-bajnokság legtöbb futamát is tartották.

A DTM-főnök Gerhard Berger közbenjárásának köszönhetően a széria legjobb pilótái nem mindennapi jutalmazásban részesülnek. Pénzdíj helyett az első három helyezett részt vehet a túraautós széria szokásos év végi újonctesztjén, közülük a legmeggyőzőbben teljesítő pedig rajthoz állhat egy versenyen 2019-ben. Emellett a kategória bajnoka a japán Super Formulában tesztelhet.

A kilencfordulós sorozatba eddig 9 csapat adta le nevezését 20 autóval, melyek pilótái között ott lesz  a sokkoló makaói balesetet megúszó Sophia Flörsch.

Olvastad már?