Nem marad a Nissanná váló Renault-nál Alain Prost fia
Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. augusztus 15. szerda

Nem marad a Nissanná váló Renault-nál Alain Prost fia

A 36 éves Nicolas Prost a kezdetektől fogva a Renault Formula-E-es projektjének tagja volt: az e.dams színeiben ő szerezte a széria legelső, 2014-es pekingi versenyének pole-pozícióját, és beírta magát a történelembe a futamon Nick Heidfelddel való ütközésével is, amely az első két helyen, az utolsó kanyarban történt.

A francia három futamgyőzelmet szerzett a szériában, a 2015-16-os szezont pedig összetett harmadikként zárta. Utóbbi két idénye azonban kifejezetten gyengén alakult egyetlen dobogós helyezés nélkül, ezért nem marad az istállónál, ahol a Renault helyét a testvérmárka Nissan váltja gyári partnerként a következő, ötödik idénytől. Annak ellenére távozik közös megegyezéssel, hogy a négy szezonon át csapattárs Sebastien Buemivel együtt 2019-ig szólt szerződése.

A menesztéshez annak is lehet köze, a négyszeres Formula-1-es világbajnok, Alain Prost, a Renault nagykövete nemrég eladta részesedését az istállónál társtulajdonosának, Jean-Paul Driot-nak.

Ilyen a goodwoodi pálya egy F1-es Mercedesből

Ugyan a Goodwoodi Sebességfesztivál már elmúlt, a Mercedes most tette közzé George Russell felfutásának belső felvételét:

A képet látva kijelenthetjük, hogy Tom Coronel jól érzi magát a nyaralásán

A WTCR holland pilótája a Holland-Antillák egyik szigetén, Curacaón tölti a nyári szünetet, ami a túraautós sorozatban egészen szeptember végéig tart. Boldogan tette közszemlére mutatványait a fyboardon, a magyarul egyes helyenek repülődeszkaként hivatkozott vízi eszközön.

Ezzel a videóval búcsúzik Alonso az F1-től

Fernando Alonso ezzel a videóval búcsúzott az F1-től a közösségi oldalán:

“Kedves F1! Nem számítottál rám, és én sem voltam biztos benne, hogy meg akarlak ismerni. Még alig tudtam járni, de már a nagy hang és a versenypálya felé vettem az irányt, anélkül, hogy bármit is tudtam volna rólad. Nagyon jó időt töltöttünk együtt, néhány felejthetetlen pillanatot, persze nagyon rossz időszakok is voltak. Hihetetlen riválisok ellen játszottunk. Előbb te játszottál velem, majd megtanultam, hogyan tudok játszani veled. Láttalak változni, néhányszor jó irányba, néhányszor pedig véleményem szerint rossz irányba. Valamennyi alkalommal, amikor lecsukom a sisakrostélyom, érzem a melegséged, az energiád. Semmi nem hasonlítható ehhez. Most azonban nagyobb kihívások várnak rám, mint amiket te tartogatsz számomra. Továbbra is a lehető legjobban vezetek ebben a szezonban és így akarok emlékezni rád. Hálás vagyok neked és azoknak az embereknek, akik veled dolgoznak és sok új kultúrát, tradíciót, nyelvet tanultam meg nekik köszönhetően. Csodálatos emberek vagytok, az életem részévé váltatok. Tudom, hogy szeretsz és biztosíthatlak róla, hogy én is szeretlek.”

Köszönjük, Fernando! - érzelemdús videó a spanyol F1-es pályafutásáról

A videó tavaly készült, de akár mondhatnánk azt is, hogy az idei szezon felejthető számára...

Amikor a pilótát kicsit sem érdekli, hogy mit beszél mellette a navigátor

A raliban a pilóta az előre felírt itiner és az azt megfelelően visszaolvasó navigátor szavai alapján tud gyorsan menni - itt azonban kicsit más a helyzet, nem úgy tűnik, hogy a pilóta különösebben foglalkozik a mellette ülő emberrel, amit a "fogd be" közbeszólás, valamint a navigátor "kérlek koncentrálj, rám kell figyelned, mit csinálsz" mondatai is jeleznek...

30 éve hunyt el a Formula-1 leghíresebb vezetője

Enzo Ferrari alapította meg a családneve után elkeresztelt Ferrari márkát, és ő volt az is, aki meghatározta, hogy a Ferrari elsődlegesen versenycsapatként fog funkcionálni. Az 1988. augusztus 14-én elhunyt legendás elnökre emlékezve álljon itt ez az életéről szóló, magyar szinkronos dokumentumfilm.  

Elég szélsőségesek Lorenzo nézetei azt illetően, hogy milyen pályákat szeretne

Végre visszanyerte bajnoki tempóját és vele együtt jókedvét is Jorge Lorenzo a MotoGP-ben, aki idén Mugellótól kezdve több mint egy év szenvedés után végre ráérzett a Ducatira, és azóta már három futamgyőzelmet is szerzett. Későn jött már azonban ez a feltámadás ahhoz, hogy megakadályozza a spanyol dobbantását, aki közben aláírta 2019-ben érvénybe lépő szerződését a Repsol Hondával - egy olyan csapattal, amely motorjainak egészen más pályatípusok fekszenek, mint a Desmosedicinek. Míg a Ducati erősségei a kemény féktávokat és hosszú egyeneseket tartalmazó pályákon mutatkoznak meg leginkább, addig a Hondák a kanyarsebességben emelkednek a többiek fölé. 

Így hát, amikor a versenyzőket egy sajtótájékoztatón arra kérték, rajzolják le, milyen vonalvezetésen szeretnének leginkább versenyezni, az ötszörös világbajnok egy 2018-as és egy 2019-es változattal is előállt, amelyek egymásnak szöges ellentétei.  

lorenzo

Az F1 vicces is tud lenni: Megmosolyogtató pillanatok a szezon eddigi részéből

Az F1 hivatalos csatornájának válogatása a YouTube-ra átkattintva tekinthető meg.

Ezek voltak az év eddigi legszebb előzései

A beválogatott nyolc manőver között szerepel Bottas dupla, Hamilton tripla előzése, Verstappen és Raikkönen silverstone-i harca, valamint Ricciardo sanghaji bevetődése Bottas mellé, amely a győzelmet érte számára.

Az F1 hivatalos csatornájának válogatása a YouTube-ra átkattintva tekinthető meg.

Gondolnád, hogy melyik pilóta teljesítette a legkevesebb kört idén?

A válasz Nico Hülkenberg 578-cal, annak ellenére, hogy a német pilóta 7. a világbajnokságban, azaz csak nagycsapatok versenyzői állnak előtte. Őt a két Toro Rossó-s, Pierre Gasly (580) és Brendon Hartley (592) előzi meg.

De érdekes a legtöbb megtett kör statisztikája is, mivel itt Lewis Hamilton (738) és Sebastian Vettel (731) mögött éppen Hülkenberg csapattársa, Carlos Sainz (727) áll a harmadik helyen.

Ebben az argentin versenysorozatban fabatkát sem adnak a biztonságra

A Formula Metropolitana hétvégi versenyének néhány köre látható a videón. Korlátot csak elvétve találunk, fotósok és sportbírók álldogálnak a pálya szélén, egy beavatkozóautó zötyög a füvön, miközben mellette versenytempóban húznak el a pilóták, ugyanis sárga zászlót sem lengetnek. Végül egy baleset borzolja a kedélyeket: egy kicsúszó pilóta a korábban félrehúzódó autónak száguld, amely mellett ott áll pilótája, aki csodával határos módon ússza meg az ütközést.

Játék: Sorsold ki, ki lesz a Red Bull versenyzője!

Pierre Gasly? Fernando Alonso? Danyiil Kvjat? Pastor Maldonado? Csak indítsd el, aztán állítsd meg a videót, és választ kapsz a kérdésre. A felettébb szórakoztató játék a WTF1.com agyszüleménye.

Minek aszfaltozott bukótér vagy kavicságy, amikor van tó is?

Ez lehetett az észjárása az argentínai Autodromo Roberto José Mouras versenypálya tulajdonosainak, hiszen senki sem igazán esett pánikba, amikor a helyi TC Mouras sorozat versenyén az összeütköző Maximiliano Vivot és Nicolas Impiombato közül utóbbi a pálya vonalától pár tíz méterre található sekély tóban landolt.

Azért arra ne fogadjunk nagy összeggel, hogy Ross Brawn és Charlie Whiting fontolóra venné ezen megoldás meghonosítását a Formula-1-ben... 

Olvastatok már F1-es regényeket? Itt van néhány tipp, melyektől biztos nem jön meg a kedvetek!

Évről évre számolatlan könyv születik már a Formula-1-ről is, főként az angol nyelvterületen, míg Magyarországon mi igyekszünk tartani a frontot az Autósport évkönyv, valamint a Száguldás és cirkusz című szezonösszefoglaló kiadványokkal. De ezek mind sportkönyvek, amelyek szakmai oldalról közelítik meg a Formula-1-et és a valós események leírása a céljuk. Mi a helyzet viszont a fiktív történetekkel, a regénybe helyzetett F1-es sztorikkal? Ilyenek egész biztosan jóval ritkábban akadnak az érdeklődők keze ügyébe Magyarországon és a világon is.

Ezt az űrt igyekezett feltérképezni a magyar F1Vitriol blog szerzőnője, aki nem volt rest, és három olyan limonádéregényt is kiolvasott, amelyekhez az F1 adja a hátteret, viszont amelyekről már az első oldalak után lesütött, hogy nem a vérbeli sportrajongók kezébe valók. Ide vagy a képre kattintva elolvashatjátok a felettébb lesújtó véleményt három F1-es regényről, ami valószínűleg elveszi a kedveteket az efféle regények olvasásától, ha valaha is fontolgattatok volna ilyet.

Esetleg ti is találkoztatok már ezekkel a kötetekkel és más a véleményetek? Vagy olvastatok másmilyen F1-es regényt? Írjátok le Facebookon a poszt alatti kommentben!

Clipboard

Ugrassunk minél nagyobbat és törjük össze magunkat minél jobban - ez sem elég kifejező erre a látványosságra

"Megtekintését semmilyen korosztálynak nem ajánljuk" - talán ez a South Park-mondat illik ide leginkább még akkor is, ha az autókban természetesen senki nem ül...

Leclerc hiába volt büszke a rajzára, amikor eltévesztette a pályát

A Magyar Nagydíj idején a vele készített exkluzív interjúnkban számolt be Charles Leclerc arról, mennyire balul sült el számára a csapat által kitalált legújabb játék, amelyben bekötött szemmel kell pályák vonalvezetését lerajzolniuk csapattársával. A monacói pilóta viszonylag valósághűen papírra vetette a szerinte cipőre hasonlító hockenheimi pályát, de mindhiába, hiszen közölték vele, hogy félreértette a feladatot: a Hungaroringet kellett volna lerajzolni. Marcus Ericsson győzelméhez így nem is férhetett kétség.

Di Grassi: A belső égésű motor olyan lesz, mint ma a cigi

A Formula-E bajnoka és a jövő autósportjának prófétája, Lucas di Grassi is hozzáfűzött egy gondolatot a napokban előtérbe került Brawn-Agag szóváltáshoz, amelyben a F1 és az FE vezetője annak lehetőségét fejtegették, teljesen elektromossá válhat-e a Formula-1 a jövőben.

Di Grassi meglátása, mint az esetek többségében, most is elgondolkodtató:

„Tíz év múlva már csak nagyon kevés ország fogja beengedni a belső égésű motorokon alapuló profi versenysorozatokat. Az ilyen motorok reklámozása hasonló lesz majd ahhoz, mint amilyen a dohánytermékek reklámozása napjainkban. Lesz majd lobbi és nyomásgyakorlás, de végül el fognak bukni ezek a törekvések” – vetítette elő a sötét jövőképet a brazil, ami ha beigazolódik, és a Formula-1 2039-ig tényleg nem válhat elektromossá, akkor a jelenlegi királykategóriának komoly gondjai lehetnek már a versenynaptár összeállításával is.

Amikor egy hozzászóló felvetette, hogy csupán 10 éves időtávlatban beszélni valószínűleg túlzás, di Grassi az alábbi korrekcióval felelt: "Oké, lehet hogy 15, ezt nehéz megítélni. De ne feledjük, hogy minden a vártnál gyorsabban változik, hiszen exponenciális a fejlődés."

A dohányipari termékek reklámozása azok egészségkárosító hatása miatt az évtizedek előrehaladtával egyre kevésbé megtűrt jelenséggé vált a világban, s a sportban, így a Formula-1-ben is 2005-ben tiltották be az ilyen jellegű hirdetéseket. Vajon környezetkárosító jellegük miatt tényleg hasonló sors várhat majd a fosszilis energiaforrásokon alapuló motorokra is? 

Csatlakozz te is a Formula Aréna csoporthoz!

A Formula Aréna a Formula.hu, valamint az Autósport és Formula Magazin olvasóinak Facebook-csoportja. Várunk minden autósportrajongót, mondjátok el a véleményeteket, cseréljetek eszmét, vitatkozzatok, osszatok meg érdekes tartalmakat – mi is így fogunk tenni. A csoportnak természetesen vannak szabályai, ez és maga a csoport ezen a linken elérhető:

https://www.facebook.com/groups/FormulaArena/

pf2_7

Ilyen volt a Belga Nagydíj 1970-ben

Lenyűgöző felvételek:

Videó: egy 2005-ös Schumacher-kör Spából

Nosztalgiázzunk a Belga Nagydíj előtt: Michael Schumacher, Ferrari és egy egészen másképp hangzó motor:

Olvastad már?