Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. július 16. hétfő

Heidfeld vagy Rosenqvist tud kellemetlenebb sztorit mesélni saját magáról?

Bár a játék nem a múltbeli bénázások felfedéséről szólt, mégis ebbe az irányba terelte az alábbi vicces interjút a Mahindra Formulla-E-csapatának két pilótája, Nick Heidfeld és Felix Rosenqvist, amelyben az arcképek felmutatásával azt kellett megválaszolniuk, hogy melyikükre igaz jobban az elhangzó állítás.

Kiderült, hogy Heidfeld lógott már meg fizetés nélkül egy étteremből Monacóban, Rosenqvist hajlamos eltéveszteni a repülőteret egy-egy utazása alkalmával, és a két csapattárs egymás orra alá dörgölte a bokszutcában elszenvedett baleseteket is. Végül aztán nem tudták eldönteni, melyikük a gyorsabb futó 100 méteres sprintben, mert mindketten kiemelkedtek korosztályukból gyerekkorukban - igaz, Heidfeld elismeri, hogy már 35 éve annak, hogy az ötévesek korosztályában városi bajnok lett atlétikában.

Herbert megszerezte első győzelmét – Miután Hill kilökte Schumachert

A ma Sky Sports F1 tévés gárdájába tartozó Johnny Herbert 1995-ben Michael Schumacher csapattársa volt a Benettonnál, de teljesítménye messze elmaradt a németétől – kivéve, amikor az nagy ellenfelével, Damon Hill-lel ütközött. A július 16-i Brit Nagydíjon az első helyért harcoló Hill és Schumacher a kavicságyban kötöttek ki, a vezetést megöröklő Herbert így hazai pályán szerezhette meg első nagydíjgyőzelmét. Az év későbbi szakaszában, az Olasz Nagydíjon második sikerét is egy Schumacher-Hill találkozó után érte el.

New York-i dupla: Ez történt a Formula-E szezonjának utolsó hétvégéjén

A kétversenyes idényzárón nem lehetett panasz a történésekre: volt bajnokavatás, balesetek és váratlan fordulatok, eső által elmosott szabadedzés. Videóban a New York-i hétvége eseményei.

Ez is Hockenheimben történt: Piquet megcsépeli Salazart

A Formula-1 múltjának ikonikus pillanata Nelson Piquet és Eliseo Salazar verekedése – pontosabban inkább Salazar verése –, amely 1982-ben a Német Nagydíjon történt, miután az ATS lekörözött pilótája kiütötte a Brabhamben ülő éllovast. A helyszín Hockenheim, a pálya azóta földdel egyenlővé tett szakasza.

Bottas Rosberg Mercedesét kínozta Goodwoodban

A Goodwoodi Sebességfesztivál egyik fő attrakciója a 2016-os Formula-1-es Mercedes volt, melyet Valtteri Bottas gyötört meg a jubiláló eseményen.

Számos több évtizedes F1-es versenygép mellett a közelebbi múltból Juan Pablo Montoya 2004-es V10-es Williamsét is beizzították:

FE: Buemié a szezon utolsó pole-ja

A New York-i duplaforduló második felvonásának Superpole-jában Sebastien Buemi harcolta ki a pole-pozíciót, harmadszor idén – a versenyen szezonja egyetlen győzelmét szerezheti meg. Jean-Eric Vergne a szombati futamon bebiztosította az egyéni bajnoki címet, a csapatok értékelésében azonban a Techeetah és Abt Audi között mindössze egyetlen pont a különbség. Előbbi csapat két pilótája a második-harmadik, utóbbié negyedik-ötödik helyre kvalifikált. A futam 21 órakor indul.

Tarquini és Nagy voltak a ludasok a tömegbalesetben, megbüntették őket

A WTCR Slovakia Ringen tartott harmadik futamának első körében tömegincidens történt a mezőny sűrűjében, amely következtében kilenc autó esett ki a hármas kanyarban vagy állt ki sérülés miatt a kör végén. A versenybírák két pilótát büntettek két egy időben történt, de egymástól független baleset okozásáért. Gabriele Tarquini Benjamin Lessenes-t forgatta ki, míg Nagy Norbert Jean-Karl Vernay Audijába rohant bele hátulról. A BRC és Zengő csapatok versenyzőit egyaránt öt rajthelyes hátrasorolással sújtották, amit a következő versenyen, szeptember 29-én, a kínai (Ningbo) hétvége első futamán kell letölteniük.

Így szerezte meg első WTCR-győzelmét Michelisz Norbert

Összefoglaló a harmadik futamról, lejjebb pedig a teljes szlovák versenyhétvégéről:

Leszakadt az autó hátulja, szalmabála lett a vége a goodwoodi menetnek

Liam Doran a Ford RS200-zal szenvedett balesetet a Sebességfesztiválon, anélkül, hogy ő hibázott volna: az autó karosszériájának hátulja egyszerűen leszakadt a helyéről, mire Doran rögtön irányíthatatlanul pörögni kezdett.

Mike Skinner Toyota Tundrája is csúnya véget érhetett volna, a versenyző azonban megfogta a gépet:

F3: Nem tudtak egy autót kiemelni a bukótérből, valószínűtlen győzelmet szerzett a finn születésű orosz

Annak ellenére is kevesen fogadtak volna Nikita Troitskiy győzelmére a Formula-3-as Európa-bajnokság zandvoorti harmadik futamán, hogy az orosz a 3. rajthelyre kvalifikált. A rajtnál azonban minden a kezére játszott: ő óvta pozícióját, miközben Jüri Vips lefulladt, a pole-pozíciós Red Bull-védenc Dan Ticktum pedig kiugrott, amiért áthajtásos büntetést kapott. A 8. körben Troitskiy az élen találta magát, a távolságot pedig tartotta Guan Yu Zhouhoz képest, ráadásul az is segítette, hogy a verseny idő előtt véget ért. Julian Hanses autóját a pálya személyzete képtelen volt eltávolítani az utolsó előtti kanyar emelkedő bukóteréből, ezért számos biztonsági autó mögött töltött kör után a 14. körben piros zászlóval megszakították a versenyt, fél pontokat osztva a helyezésekért.

A Carlin orosz pilótája az Euroformula Open szériából lépett fel az F3 Eb-re idén: legjobb eredménye és egyetlen pontszerzése Zandvoortig kilencedik helyezés volt a Hungaroringről, ehhez képest Hollandiában hatodik, hetedik, majd első helyeket gyűjtött.

Zhou és Jehan Daruvala állt a dobogóra. A kínai pilótán kívül a bajnokság egyik élmenőjének sem jött ki a lépés: Ticktum autója a büntetés letöltése után megállt, Enaam Ahmed csupán 10. lett, Marcus Armstrong és Ralf Aron pedig a pontszerző helyeken kívül értek célba. Az első versenyen dobogós Mick Schumacher pedig csupán 13. lett.

 

Majdnem negyven éves már a Williams első futamgyőzelme

Amennyire mélyen van most a Williams, nem nagyon tud mást tenni, mint hogy böngészgeti saját évkönyveit, és elgondolkozik: bezzeg régen de jó is volt...

Mint például 1979-ben, a Brit Nagydíjon, amikor Clay Regazzoni az istálló történetének első győzelmét szerezte. 

113 követte még ezt az egyet, a legutóbbi viszont már hat éve... Vajon visszajutnak még a Grove-iak ilyen magasságokba?

 

 

Nézd élőben a Goodwoodi Sebességfesztivál utolsó napját!

A 25 éve megrendezett Goodwood Festival of Speedet a motorsport legnagyobb ünnepének tartják. A patinás esemény egész napos akciója a YouTube-on élőben követhető:

Ez volt az utolsó pole-kör Németországban

Mivel tavaly nem szerepelt a versenynaptárban, így 2016-ig kell visszafelé kutakodnunk, hogy német emlékeket találjunk. Az utolsó pole-kör például ez volt, a hazai drukkerek legnagyobb örömére ráadásul Nico Rosberg futotta.

 

A második F3-as futamon sem volt ellenfele a premásoknak

Az észt Ralf Aron a második zandvoorti futamot is megnyerte, a Premának megint nem volt ellenfele: Aron mellett ott volt a dobogón Guanyu Zhou, a változást most az jelentette, hogy Mick Schumacher kiesett, helyette a bajnoki címre hajtó újonc csapattárs, Marcus Armstrong került oda a közvetlen élmezőnybe, egészen pontosan a második helyre.

A bajnokságot is ő vezeti (mármint Armstrong), de előnye csak négy és fél pont Aronhoz képest. Ott van az élmezőnyben a másik csapattárs, Zhou is, ő jelenleg negyedik összetettben.

 

Hamilton is Wimbledonban szurkolt

Naná, hogy egyik legjobb barátjának, Serena Williamsnek szurkolt a női döntőben. Ő sem hozott szerencsét az ifjabbik Williams lánynak, ugyanis a finálét Angelique Kerber tükörsimán, 6-3, 6-3 arányban nyerte.

 

Levegőbe emelkedett és fejjel lefelé állt meg egy autó az IndyCar nevelőszériájában

Aki emlékszik, Mark Webber néhány éve Heikki Kovalainennel ütközve emelkedett a levegőbe Valenciában. Ilyen volt 2002-ben Ralf Schumacher és Rubens Barrichello találkozása is, illetve aki követte vagy követi az amerikai autóversenyzést, ott lehet valahol mélyen az emlékezetében az a horrorisztikus bukás, ami 1996-ban a CART-sorozatban Jeff Krosnoff nevéhez fűződött, aki végül bele is halt ebbe az incidensbe.

Valami hasonlót mutatott be most az IndyCar nevelőszériájában, a Pro Mazda Championshipben Harrison Scott is, akinél a felvételeken eleinte azt figyelhetjük meg, hogy keresztbe csúszik a torontói városi pályán, majd egy másik autóval találkozva a levegőbe emelkedik, és a feje tetején áll meg.

Az idén már két futamot megnyerő Scott végül szerencsésen megúszta a balesetet, de biztos ami biztos, kórházba szállították megfigyelésre.

 

Emiatt a brutális baleset miatt nincs ott Kallio a MotoGP mezőnyében

A finn még a Német Nagydíj péntekjén szenvedte el ezt az ijesztő bukást, a látványhoz képest pedig arányosan súlyos a sérülés is: a hírek szerint a térdszalad elszakadt a KTM-es lábában. Hosszadalmas gyógyulás várható...

 

Nézd újra az F3-as Európa-bajnokság első futamát!

Észt siker Zandvoortban a négyes Prema-vonat élén, avagy Ralf Aron nyerte az F3-as Európa-bajnokság első zandvoorti futamát. Ha szeretnéd megnézni, hogy jutottak ide a fiatalok, most megteheted, és újra átélheted a verseny történéseit!

 

Négyes Prema-győzelem az F3-ban

„Nem rossz látvány” - ezt emeli ki a Prema tweetjében, és hát valljuk be, érthető is ez a megfogalmazás, hiszen az ő négy versenyzőjük zárt az első négy helyen a zandvoorti F3-as hétvége első futamán, Hollandiában.

Az észt Ralf Aron nyert, mögötte Guanyu Zhou és Mick Schumacher futottak még be dobogós pozícióban, a bajnokságot vezető Marcus Armstrongnak ez már nem sikerült. De Armstrong még így is növelni tudta előnyét a Red Bull által protezsált Dan Ticktummal szemben.

 

 

Bemutatta a Nissan jövő évi Formula-E-s autóját

Kifejezetten jól áll ennek a Batmobil-szerű járgánynak az ezüst fényezés, ez derült ki a jelenlegi szezon záróhétvégéjén, New Yorkban rendezett bemutatón.

 

Mercedes-uralom szombaton a DTM zandvoorti időmérőjén

Zandvoortban vendégeskedik a hétvégén a DTM mezőnye, ahol a mai időmérő edzés teljes egészében Mercedes-hegemóniát hozott: az első négy helyen a márka versenyzői végeztek.

A holland kvalifikációt Gary Paffett nyerte, viszont előnye csak minimális, hat század volt márkatársához, Pascal Wehrleinhoz képest. A második sor Paul di Restáé és Lucas Aueré lett.

A bajnoki éllovas Paffett tehát az élről indulhat, közvetlen riválisai közül Edoardo Mortara viszont csak a mezőny legvégéről vághat neki a versenynek.

Az időmérő végeredménye:

dtmidőmérőszombat

Olvastad már?