Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. szeptember 21. péntek

Mindig különleges egy mestert figyelni alkotás közben

Töltsük a következő 2 percet és 17 másodpercet azzal, hogy a rali-világbajnok Colin McRae egyszerre ösztönös és sebészeti precizitású mozdulatait figyeljük a volán mögött ebben a belsőkamerás videóban.

Elhalászta az F1 elől az egyik fiatal tehetséget a Formula-E

Persze nézőpont kérdése, mert úgy is lehet fogalmazni, hogy kényszerből váltott az elektromos sorozatra Alexander Albon, miután nem talált magának ülést az F1-ben, ugyanis az ő neve is felmerült a Toro Rossóval kapcsolatban. A Formula-2 tabelláján jelenleg harmadik helyen álló thaiföldi pilóta jövőre már biztosan nem marad az utánpótlás-sorozatban, hiszen a Formula-E egyik legerősebb csapata, a Nissan szerződtette le Sebastien Buemi helyére. Ha nem ismerős a Nissan neve a Formula-E-ből, akkor nem veletek van a baj: az elmúlt négy szezonból három csapat-, és egy egyéni címet bezsebelő Renault átalakulásáról van szó. A franciák kiszálltak, és átadták a nevezési jogot, a csapat személyzetét és mindenét a japán partnercégüknek. 

DnhPsEMWwAElhw1

Ne maradj le semmiről: íme a pénteki program

Péntek

9:55-10:40 MotoGP, első szabadedzés (Spíler 1)

12:05-12:35 TCR Europe, első szabadedzés

13:05-14:30 Formula-3, első és második szabadedzés

14:05-14:50 MotoGP, második szabadedzés (Spíler 2)

16:40-17:10 TCR Europe, második szabadedzés

16:56-17:15 DTM, első szabadedzés

17:35-17:55 Formula-3, első időmérő

A teljes hétvégi program ezen a linken megtekinthető!

program1_1

fotó: dppi

Hallgass Rosbergre: ne vezess ittasan!

Profi versenyzők is segédkeztek az FIA kampányában, amely a biztonságos közúti közlekedésre hívja fel a figyelmet. 

Nico Rosberg: Amikor bulizni mész, mindig tervezz előre. Ha meg akarsz inni egy italt, még az este kezdete előtt gondold ki, hogyan fogsz hazajutni: tömegközlekedéssel, taxival vagy épp egy barátod visz el. Soha ne igyál, ha vezetsz. 

Így fordult Vettel 21 pontos előnye 40 pont hátránnyá

A bajnoki pontversenyben Sebastan Vettel előnye 8 pont volt Hockenheimben, de ha az „élő pontversenyt” is számításba vesszük, a német 21 egységgel vezetett, mikor élen állt a Német Nagydíjon, Hamilton pedig negyedik pozícióban haladt. Kicsúszásától kezdve aztán sorban potyogtatta a pontokat, melyeket Hamilton köszönt szépen…

A videó a YouTube-ra átkattintás után tekinthető meg.

Újra lehetőséget ad fiatal pilótájának a Force India

Oroszországban ismét beülhet a Force India F1-es autójába Nicholas Latifi: Sergio Perez ülését foglalhatja majd el az Orosz Nagydíj első szabadedzésén. Idén ez lesz a harmadik olyan alkalom, amikor valaki helyett F1-es autóba pattanhat egy versenyhétvégén.

pf3_6

Ricciardo nem tud nyugodtan ülni a repülőn

A Red Bull ausztrálja egy videót tett közzé azzal, hogy "A legtöbbet kihozni a 38000 láb magasan töltött időmből" - íme:

 

Petter Solberg visszatér a WRC-be - hivatalos

A 2003-as rali-világbajnok bejelentette, hogy ott lesz az októberi Katalán Ralin, méghozzá a sorozatba az R5-ös Polóval visszatérő Volkswagen színeiben. A norvég közönségkedvenc utoljára 2012-ben indult vb-futamon, azóta a ralikrosszal foglalkozik, de tavalyi R5-ös tesztje után mindenképpen szeretett volna ismét a WRC-ben szerepelni - erre most nyílt egy egyszeri lehetősége, amit kihasznál. A WRC-ből 2016 végén kivonuló VW már tavaly óta fejleszti az R5-ös autóját és most jutott el odáig, hogy bevesse élesben is, Solberg mellett Eric Camilli fogja vezetni a másik Polót.

Mivel a futamon ott lesz a kilencszeres világbajnok Sebastien Loeb is, elmondhatjuk, hogy ezen a versenyen a sportág történetének utolsó három világbajnoka egyszerre áll rajthoz - ezt már csak azért is félelmetes leírni, mert ebbe az utolsó háromba még beleszámít a 2003-as győztes Solberg, azóta Loeb kilenc, Sebastien Ogier pedig öt szezont húzott be sorozatban.

Utoljára a 2010-es Finn Ralin szerepelt egyszerre három világbajnok, Loeb és Solberg mellett a négyszeres győztes Juha Kankkunen állt rajthoz.

solbi

fotó: dppi

Magyar ezüstérem a nemzetközi formaautós sorozatban

Pénzes Attila az idei szezonban a Remus Formula 3 sorozatban vett részt. A bajnokság hét helyszínén, Hockenheimtől Monzán át Brnóig versengtek a pilóták. A fiatal versenyző s Remus Formel 3 Trophyban az előkelő második helyet szerezte meg. A bajnokság végeredménye: http://www.afr-pokale.com/images/ergebnisse/2018/remus-formel-3-pokal-2018.pdf 

Íme egy videó róla:

360°-os kamerával még hátborzongatóbb Hamilton szingapúri köre

A videó indítás után a Watch on YouTube linkre kattintva nézhető meg

Egy egész ország bezsongott Leclerc ferraris szerződésétől

Nem kell nagy dologra gondolni, csak a világ második legkisebb országára, hiszen Monaco Charles Leclerc szülőhazája. A Szingapúri Nagydíjat követően a 20 éves pilóta először járt otthon azóta, hogy a Ferrari bejelentette őt 2019-es pilótájaként, az állam pedig meg is adta a módját a fogadásának. A Monaco első Ferrari-pilótájának szervezett ünnepségre még Albert herceg is ellátogatott.

Furcsa belegondolni, de jövőre Louis Chiron óta először lesz reális esély arra, hogy a Monacói Nagydíjon hazai győzelem szülessen. Chiron még az F1 előtti időkben, 1931-ben nyert itt, majd a későbbiekben még a dobogó másik két fokára is felállt.

Dnd7ZmVXsAsEOau

Dnd7ZmeX0AEVH5S

Dnd7ZmUW0AAUnFY

Dnd7ZmZW4AAsu8Y

Massa új csapatánál talán nem lenne keret saját fotósra?

Ez lehet az egyik magyarázat arra, hogy miért Felipe Massa kezében van a fényképezőgép a Venturi Formula-E-csapatának hivatalos fotózásán. A másik, sokkal valószínűbb meg persze az, hogy egyszerűen csak remek hangulatban telik ez a kötelező szezon előtti esemény. Mert hát az sem mindennapi, hogy Massa csapattársa, Edoardo Mortara egy tűzoltó-készüléket szorongat a zöld vászon előtt...

Hallgass Alonsóra: mindig kösd be a biztonsági övet!

Profi versenyzők is segédkeztek az FIA kampányában, amely a biztonságos közúti közlekedésre hívja fel a figyelmet. 

Fernando Alonso: Akár vezetsz, akár utas vagy, ne kockáztass! A biztonsági öv jelentheti a különbséget élet és halál között. Figyelmeztesd az autóban ülőket is, hogy mindig kössék be az övet.

Az új Formula-E-s Jaguar diffúzorát figyeljétek

A BMW után a Jaguar is bemutatta Gen2-es versenygépét, amely az I-Type 3 névre hallgat (az első képeket már áprilisban láttuk róla, de az még nem a végleges színeket viselte). Egy figyelemreméltó részlet az autó diffúzora.

Hogy mennyi a különbség egy zseni és egy idióta között? Az F1-ben két tized...

Érdekes stratégiát választott hétvégén a Merceden a szingapúri időmérőn, hiszen csak úgy tudtak maguknak megfelelő mennyiségű hiperlágy gumit biztosítani a Q2-re és a Q3-ra, ha a Q1-ben még az ultralágyon küldik ki a versenyzőiket. Valtteri Bottas és Lewis Hamilton végül megoldották a feladatot, de nem sokon múlt: a brit 1:39,403-as köridővel lett 14., míg Kevin Magnussen 1:39,644-gyel 16., már kieső helyen zárt. Magyarul két és fél tizeden múlt, hogy Hamilton elképesztő pole-köre és győzelme ne jöhessen össze és helyette a Mercedes blamájáról beszéljünk...

"Jó barátom, Fred Vasseur, a Sauber vezetője küldött egy üzenetet azzal, hogy 'tudod, mi a különbség az idióta és a zseni között? Két tized!' és szerintem ezzel remekül összefoglalta a dolgokat" - mondta erről a hétvégét követően Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője.

idiotgenius

fotó: dppi

Amikor a barátnő először ül be a versenyautóba és egy hangyányit meglepődik

Sikolyok és egyéb hangok hallhatók:

 

Így néz ki egy MotoGP-versenyző erőnléti edzése

Bemutatja: Maverick Vinales.

 

Olyannyira nem kedvence a Mercedesnek Szingapúr, hogy...

... hogy akár az is lehetne. Eddig ugyanis ők töltötték itt a legtöbb kört az élen.

pf17_1

Megjöttek a Szingapúri Nagydíj legjobb belső felvételei

Megtekintés a Youtube-on:

Vettel Oroszországra is eltérő gumistratégiát választott

Megjöttek a következő F1-es futam, az Orosz Nagydíj gumiválasztásai, vagyis hogy mely csapat mely pilótája hány szettet rendelt az elérhető keverékekből. Ezúttal is a lágy, az ultralágy és a hiperlágy abroncsok közül lehetett választani és bár zingapúrban sokan támadtak a Ferrarit amiatt, hogy a lágyat csak "mutatóba" hozta el, Sebastian Vettel ezúttal is csak egyetlen szettet kért ebből, ellenben a Mercedeseknél kettővel több hiperlággyal rendelkezik majd.

A kiosztás:

unnamed_10

Michelisz magasan a legjobb időmérőmenő a WTCR-ben

Az Autosport korábbi munkatársa számolta ki a WTCR-szezon idei mezőnyének átlagos rajthelyezéseit. Ehhez a versenyhétvégék két időmérőjének eredményét vette számításba, a fordított rajtrács alapján induló futam rajthelyezését természetesen nem. Michelisz az eddigi 12 időmérő alapján 4,6-os átlagos rajthelyezéssel rendelkezik, és ebben benne van a Hyundai számára szörnyű zandvoorti hétvége is, ahol csak egy 14. és egy 20. helyet kanalazott össze - ezt leszámítva ugyanis mindig legalább harmadik volt.

A listán jelentős lemaradással követik őt a többiek, Yann Ehrlacher átlaga már csak 7, utána pedig szorosan ott sorakozik Guerrieri, Muller, Huff, Tarquini és Björk.

.

03718007_401

Olvastad már?