Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. október 21. vasárnap

„Álnéven” már az idei év végén beszáll a Formula-E-be a Mercedes

Egyre valószínűbbnek tűnik az a pár hónapja felreppent értesülés, hogy a Mercedes hatodik szezonban történő csatlakozásának elöljárójaként a német márka fejlesztőcége, a HWA már az idén év végén kezdődő új évadban beszáll a Formula-E-be, ezzel 22-re növelve a mezőny létszámát.

A HWA aztán egy év múlva átadná a nevezési jogot és a csapatot a Mercedesnek, minden tudással együtt, amit egy év alatt felhalmoztak. Ezt az egyéves köztes időszakot biztosan nem önálló gyártóként, hanem ügyfélcsapatként teljesítenék, a Venturi által is használt ZF-erőforrásokat használva. A HWA mérnökei már a szezon kezdete óta szorosan együttműködnek a monacói csapattal és a gyártóval is, előkészítve ezzel a beszállást.

A versenyzői felállásukról talán még korai beszélni - pláne, hogy egyáltalán a részvételüket is majd csak a Berlin ePrix környékén jelenthetik be - de borítékolható, hogy Mercedes-kötődésű pilótákat fognak alkalmazni. Ilyenformán az is lehet, hogy "lenyúlják" Edoardo Mortarát és Maro Engelt a Venturitól, de felmerülhet még Pascal Wehrlein, Lucas Auer, Paul di Resta, és tulajdonképpen mindenki a Mercedes idei év végén megszűnő DTM-csapatából.

31171266_1615660358552519_8622504440810696200_n

VIDEÓ: Így 'versenyzett' egymással Hamilton és Vettel a harmadik edzésen

Egy kör Lewis Hamiltonnal a Mercedes AMG GT volánja mögött

Az ötödik világbajnoki címe küszöbén álló brit pilóta egy rajongót vitt el egy fuvarra az austini F1-es pályán.

Tassi győzött Barcelonában, Michelisz a dobogón

A Hell Energy Racing with KCMG magyar pilótája egyetlen pillanatra sem adta ki kezéből az éllovas pozíciót, miután az élről rajtolt a TCR Europe szezonzáró hétvégéjének első futamán, Barcelonában. A 19 éves pilóta sikerrel vette a verseny eleji biztonsági autós fázist, végül több mint három másodperccel húzta be szezonbeli második diadalát. Mivel a listavezető Mikel Azcona leszorult a dobogóról, a bajnoki cím eldöntése az utolsó futamra maradt - a spanyol mellett Tassi Attila, a futamot második helyen záró Dusan Borkovic, illetve Jean-Karl Vernay reménykedhet még.

A beugró Michelisz Norbert szintén remek versenyt zárt, kőkemény csatákat vívott riválisaival, melynek eredménye egy jó megérdemelt harmadik pozíció lett.

A TCR Europe utolsó futamát vasárnap 15:55-től a Sport 1 közvetíti.

Nyoma sincs esőnek az USA Nagydíj helyszínén

Noha az időjárás-előrejelzések alapján szombaton is komoly mennyiségű esőre lehetett számítani Austinban, néhány órával a harmadik szabadedzés kezdete előtt csontszáraz az aszfalt, és a nap is ki-ki kandikál a felhők mögül. Az FIA jóslata alapján az utolsó gyakorlás és az időmérő alatt 10% a csapadék esélye.

Láttátok már driftelni a safety cart?

Tömör gyönyör!

Egy nem is olyan rég még F1 ajtaján kopogtató fiatal sirámai

Jordan King tette közzé az alábbi szomorkodó posztot: „Két éve még F1-es autót vezettem a COTA-n, ma tévén nézem.”

Aki esetleg nem emlékezne, kicsoda Jordan King: a most 24 éves pilóta több GP2-es versenyt nyert, dúsgazdag apja pedig a Manor egyik vezetője volt. Ennek hála a csapat fejlesztőpilótaként alkalmazta, 2016-ban pedig az USA Nagydíj első szabadedzésén próbálhatta ki az autót. Útja azóta az IndyCarba vezetett.

Sapkadobálás az USA Nagydíj dobogója előtt? Rosberg ilyenre nem emlékszik

„Bocsánat fiúk, ez biztosan kamu. Nem emlékszem” – osztotta meg a 2016-os világbajnok az F1 posztját.

Tassi a pole-ban a TCR Europe szezonzáróján, Michelisz 5. helyen

A második szabadedzés után Tassi Attila az időmérőn sem talált legyőzőre Barcelonában, a hondás szerezte a rajtelsőséget csapattársa, John Files előtt. Harmadik helyre kvalifikált a bajnoki cím fő esélyese, Mikel Azcona, míg legközelebbi üldözője, Jean-Karl Vernay csak 13. lett.

A M1RA két magyar pilótája, a szezonzáróra beugró Michelisz Norbert, valamint Nagy Dániel ötödik és nyolcadik helyen zárta a kvalifikációt. Tassi matematikailag még bajnoki címre is esélyes, elsősorban azonban Naggyal együtt azért hajtan, hogy a legjobb három között zárják a bajnokságot. A pontverseny első 6 helyezettje jelenleg így fest (az időmérős pontokkal együtt): Azcona 167 pont, Vernay 145, Borkovic 136, Tassi 128, Nagy 114, Files 113.

Az első futam 17:30-kor indul, a Sport2 közvetíti.

Íme a Pirelli 2019-es színei

A Formula-1 abroncsai idén a szivárvány színeiben pompáztak a rózsaszíntől a narancssárgáig, hiperlágytól a szuperkeményig (amelyet egyszer sem vetettek be), jövőre azonban a nézők érdekében egyszerűsít a Pirelli, amely rövid bemutatót tartott Austinban.

 

Öt-hat különböző keménységű keverék marad, ezekből azonban arra a háromra, amely az adott versenyen szerepelni fog, egyszerűen lágy, közepes és kemény keverékként fognak hivatkozni, a hozzá tartozó színekkel: a lágy piros, a közepes sárga, a kemény fehér jelölésű lesz.

Ugyanakkor az sem merül feledésbe, hogy nem csupán három keverék létezik. A hiperlágy, ultralágy stb. kifejezések helyett a Pirelli számokat vagy betűket fog alkalmazni, és minden verseny előtt nyilvánosságra hozza, hogy például a kemény a 2-es, a közepes a 3-as a lágy a 4-es számú keveréket takarja.

Amikor Ricciardo és Verstappen másféle autóban is kipróbálják Austint

Bár Verstappen elvárásai kimondottan alacsonyak voltak ("Reméljük, életben maradunk."), végül felettébb jól szórakozott a Red Bull két pilótája, miután csütörtökön kiküldték őket a vizes pályára kicsit szórakozni egy Aston Martin DB11 Volante-tal. Ricciardo ült a volán mögött, és hát mondjuk úgy, hogy nem mindig a legrövidebb utat kereste. 

A Formula-E bemutatta a világító halót

Az új szezontól az elektromos sorozat autóin is ott lesz a nézők által kevésbé kedvelt fejvédőelem, ám a Formula-E tulajdonosai ezt is próbálták úgy felturbózni, hogy ne csak a repülő tárgyak eltérítésében legyen szerepe, és hozzáadjon valamit a látványhoz, ne pedig elvegyen belőle. Már korábban beharangozták, hogy a halo keretének külső oldalára LED-fényeket helyeznek, és a valenciai teszt utolsó napján első alkalommal fel is gyulladtak ezek a fények. A halo többféle színben is tud pompázni, és a versenyeken fontos szerepük lesz: ezek jelzik majd, ha a pilóta használja a FanBoostot, vagy ha a pályán ráhajtott a négy percig extra teljesítményt adó hiperboost felületre, amit mindenki kétszer használhat majd egy futamon. 

Dp3FplkWwAAilo6

Dp2wDOlXcAA8dO3

Dp3qlC6X0AA8Sll

Hamilton könnyebben választ Alonso és Rosberg közül, mint Bottas és Button közül

A Mercedes pilótájának villámkérdésekre kellett válaszolnia az alábbi interjúban – a felsorolt két dolog vagy személy közül kellett kiválasztania, hogy mi vagy ki áll közelebb a szívéhez.

Persze azok az F1-es vonatkozású kérdések voltak a legérdekesebbek, amikor eddigi csapattársai közül kellett egyre rámutatnia. Fernando Alonso és Nico Rosberg közül azonnal rávágta előbbit, ám Jenson Button és Valtteri Bottas esetében passzolt. „Nem igazán érdekel” – mondta kicsit lekezelő hangvétellel.

Még egy eset volt, amikor Hamilton nem bökött rá senkire, mégpedig amikor a két futólegenda, Mo Farah és Usain Bolt közül kellett volna választani. A saját kutyái között viszont kicsit kelletlenül, de hajlandó volt sorrendet felállítani: halkan megsúgta, hogy Roscoe-t jobban kedveli, mint Cocót.

Vettel piros zászlós köre – látjátok a büntetés okát?

A német három rajthelyes büntetést kapott, amiért nem csökkentette időben és kellő mértékben a tempóját, amikor elhaladt az első pirosan villogó tábla mellett. 

Vettel nem úszta meg, lépkedhet hátrafelé a rajtrácson

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Sebastian Vettel vétségét vizsgálni kezdték az USA Nagydíj versenybírói, a német ugyanis nem csökkentette kellően sebességét az első szabadedzésen a piros zászlók belengetésekor. A döntés fél órával a második gyakorlás leintése után született meg, ennek értelmében pedig a Ferrari pilótája három rajthelyes hátrasorolásban részesült az időmérőn elérendő eredményéhez képest, emellett pedig két büntetőpontot is kapott. Ha figyelembe vesszük, hogy két héttel ezelőtt Esteban Ocon is pontosan ugyanilyen büntetést kapott ugyanezen szabálysértésért, következetesnek nevezhető az ítélet. Az FIA közleményében "rendkívül komoly ügynek" nevezte a piros zászló figyelmen kívül hagyásának vétségét.

Az tehát már biztos, hogy Vettel nem rajtolhat a 4. helynél jobb pozícióból a vasárnapi austini futamon, ami a legkevésbé hiányzik neki egy olyan hétvégén, amikor egyébként is a küszöbén áll annak, hogy utolsóként ő is kiessen a bajnoki címért folyó küzdelemből. Ha ezen a hétvégén több mint hét pontot veszít Lewis Hamiltonhoz képest, a brit már most ötszörös bajnokká avanzsál.

vettel

Dp5hwK0XcAUIrmT

A Toro Rossók voltak a leggyorsabbak a kvalifikációval: meg is van az utolsó két hely

Mert bizony, ismét kicserélték az erőforráselemeket Brendon Hartley és Pierre Gasly autójában, ami automatikusan utolsó rajthelyes indulást jelent a Toro Rosso-Honda két pilótája számára. A Honda F1-es főnöke, Toyoharu Tanabe elmondása szerint a Japán Nagydíjon használt egységek átvizsgálása során találtak némi okot az aggodalomra, és úgy vélték, hogy stratégiailag a cserével járnának legjobban a szezon hátralévő versenyeire.

Dp4RuaUX4AAv9po

Vettel túl gyors volt a piros zászlónál, rajtbüntetést kaphat

Sebastian Vettel már most is minimális bajnoki esélyei a Föld középpontjáig lezuhanhatnak, a németet ugyanis a versenybírók magukhoz hívatták egy az első szabadedzésen történt olyan incidens miatt, amelyet elég nehéz rajtbüntetés nélkül megúszni. Az adatok alapján az a gyanú merült fel, hogy Vettel nem csökkentette kellően a sebességét, amikor az első edzésen belengették a piros zászlót, miután a kicsúszó Charles Leclerc autója jelentős mennyiségű kavicsot hagyott a pályán. Egy futammal ezelőtt, Suzukában Esteban Ocon három rajthelyes büntetést kapott ugyanilyen vétségért, így hacsak a Ferrari pilótája nem tudja nyomós érvekkel kimagyarázni tettét, ő is ilyesmire számíthat az USA Nagydíj rajtrácsán. 

00118020_088

Toyota márkatalálkozónak is beillett a Kiss Norbi nevével fémjelzett alapítvány ünnepsége

Toyota márkatalálkozónak is beillett idén a Heves megyei Kápolnán a Macskaárvaház Alapítvány Állatok Világnapi ünnepsége. A Kiss Norbi kétszeres Európa-bajnok nevével fémjelzett állatvédő alapítvány aktivistái a Toyota Magyarország és a Toyota Gyöngyös jóvoltából állatterápiás meseerdőt telepítettek és tiszafa csemetékből elkészítették a legkörnyezettudatosabb autógyártó márkalogóját is, amely innentől kezdve a levegőből is látható lesz Kápolnán. Ráadásul az, hogy szinte minden meghívott vendég Toyotával érkezett, csak a véletlen műve volt, viszont az autók nagyon jó díszletül szolgáltak a márka által támogatott állat- és természetvédő rendezvénynek.

Elképesztően szoros a harc az ORB-szezonzáró előtt

Mivel ERC-futamnak készül a Nyíregyháza Rali, már az idei ORB-verseny is ennek megfelelően lesz lebonyolítva – a megszokottnál több versenykilométert kell teljesíteniük a résztvevőknek, így a megszerzett pontok is többet érnek. Ezúttal másfélszeres szorzóval számít majd be az év végi értékelésbe, ráadásul ezt mínuszolni sem lehet, tehát gyakorlatilag már most megnézhetjük, hogy az eldobott eredmények után ki hogyan áll, a nyíregyházi pontszámokat mindenképpen meg kell tartani. (Az eddigi hét versenyből a két legrosszabb eredményét mindenki eldobja)

Nos, ezek alapján jelenleg úgy áll az élmezőny, hogy:

Vincze Ferenc 149 pont

Turán Frigyes 148 pont

Hadik András 140 pont

Kazár Miklós 127 pont

Vagyis még minimum hárman, de inkább négyen lehetnek bajnokok!

qrf4woglcfwedckur81x_lg

fotó: Farkas Tamás

Az Audi után a Peugeot is kiszáll a ralikrossz-vb-ről, bajba kerülhet a széria

Miután az Audi közölte, év végén megvonja támogatását Mattias Ekström csapatától, az EKS-től, a Peugeot is bejelentette kiszállását. A francia gyártó csak 2018-ban indított teljes gyári alakulatot, a kötelékében Sebastien Loebbel.

A gyár nem titkolja, hogy az ok a ralikrossz-vb elektromos váltása, egészen pontosan az azt övező bizonytalanság. A korábbi tervek szerint a WRX 2020-ban szabadult volna meg a benzinmotoroktól: a Peugeot gyári csatlakozása mögött is ez állt. Az elektromotorok bevezetését 2021-re halasztották, a pontos szabályokat pedig továbbra is homály fedi. Ezt a huzavonát elégelte meg a Peugeot és Audi.

A Ford 2017 végén szállt ki, a két másik cég távozásával pedig egyetlen gyártó marad a világbajnokságon, a Johan Kristofferssonnal elmúlt két szezont domináló Volkswagen. Az ellenfelek hiánya miatt azonban a WRX világbajnoki státusza kerülhet veszélybe. Emlékezzünk, éppen ez történt a WTCC-vel, amikor a gyártók kiszálltak.

Amikor Massa Monacóban szó szerint kitolta honfitársát a pályáról

Az eset 2002-ben történt, amikor a fiatal brazil a Sauberrel küzdött a 10. pozícióért. Hogy milyen apropóból jutott eszünkbe? Az eset szenvedő alanya, Enrique Bernoldi éppen ma 40 éves. A curitibai pilóta, a Red Bull első pártfogoltja 2001-ben és 2002-ben két szezonon át versenyzett az Arrowsnál, pontot azonban egyet sem szerzett.

Olvastad már?