Figyelem: március elején navigátorsuli Janikával
Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. augusztus 20. hétfő

Figyelem: március elején navigátorsuli Janikával

Március 3-4-én a korábbi években már megszokott helyszínre, Orfűre várják azokat az érdeklődőket, akik szeretnének jó navigátorrá válni: indul a 7. Co-Driver Rally School. A tanári kar tagjai között ezúttal is megtalálhatjuk az elmúlt harminc év egyik legnagyobb hazai raliversenyzőjét, a hétszeres abszolút bajnok ifj. Tóth Jánost, aki szerint az idősebb generációnak kötelessége oktatni és nevelni a fiatalabbakat.

Olyan nevektől is tanulhatunk az eseményen, mint Turi Tamás, Ranga Péter, ifj. Ranga László, Wirtmann Ferenc, Maricsek Miklós, Klausz Kristóf, Czakó Janek, Budai Annamária, Markó Tibor, Csökő Zoltán, Büki Ernő, Nyirfás Julianna, Kerekes Joti…

Janikával a DuEn.hu készített interjút, ez ezen a linken olvasható!

7co-driver_school_-_ujra_navigatorsuli_2

fotó: DuEn.hu

 

Raikkönen, Button, Alonso, Schumacher, Vettel: az F1 történetének legnagyobb felzárkózásai

Nem mindegyik végződött győzelemmel, de voltak egészen elképesztő teljesítmények az F1 történetében - íme a legnagyobb felzárkózások. Megtekintés a Youtube-on:

Hamilton is elbúcsúzott Aretha Franklintől

Csütörtökön elhunyt Aretha Franklin a soul zenei műfaj megreformálója - sokak szerint Amerika a háború utáni legnagyobb énekesnőjét veszítette el. Erről Lewis Hamilton is megemlékezett közösségi oldalán:

"Aretha, a gyönyörű hangodnak mindig is örökké tartó hatása lesz a világra. Tényleg előre vitted, inspiráltad, megváltoztattad a soul egész jelentését mindörökre. Sosem fogom elfelejteni, amikor először hallottam a hangod, elakadt a lélegzetem. Isten áldjon és nyugodj békében" - írta Hamilton.

 

Keményen odaszólt korábbi F1-es csapatának a Formula-E-bajnok

Lucas di Grassi a 2016/2017-es FE-szezonban bajnoki címet nyert, korábban a Formula-1-ben is próbálkozott - most közzétett egy videót abból az időből, amikor a Virgin Racing pilótája volt a csúcskategóriában.

"Hiányoljátok a Virgin Racinget az F1-ből? Én nem. De jó visszaemlékezni az általam valaha vezetett legnehezebb autóra - folyamatosan 17-19 kg túlsúllyal mentem. Élvezzétek a V8-as Cosworth hangját és az egyáltalán nem létező leszorítóerőt" - írta az alábbi videóhoz di Grassi Twitteren.

 

Így kezelte Bottas Fangio világbajnok Mercedesét

A Goodwoodi Sebességfesztiválon ülhetett be Juan Manuel Fangio 1955-ös, világbajnok Mercedesébe a gyártó finn pilótája - a csapat erről tett most közzé egy videót:

Mi az, amiben Raikkönen veri Vettelt és amiben Verstappen kétszer olyan jó, mint Ricciardo?

És amit a három topcsapat pilótáin kívül csak Sergio Perez mondhat el magáról idén? A dobogós helyezések! Íme egy grafikon erről:

 

WEC, TCR, NASCAR: ne maradj le semmiről, mutatjuk a mai programot!

Péntek

12:10-12:40 TCR Europe, első szabadedzés
13:15-14:45 WEC, első szabadedzés 
14:40-15:10 TCR Europe, második szabadedzés
17:25-18:55 WEC, második szabadedzés
23:40 NASCAR, időmérő

 

A teljes hétvégi program ezen a linken megtekinthető!

 

wec2

fotó: dppi

Amikor egymást rajzolják le a csapattársak

Látszik, hogy gyerekkoruk gokartversenyei legtöbbször éppen az iskolai rajzórákkal estek egybe. A Venturi, a Virgin és a NIO pilótapárosát kérték meg a Formula-E-ben, hogy rajzoljanak portrét egymásról.

Kilenc dolog, ami miatt Alonso nagyon hiányozni fog az F1-ből

A Formula-1 hivatalos Youtube-csatornája tett közzé egy videót, amelyben összegyűjtöttek kilenc dolgot, ami miatt hiányozni fog a sorozatból Fernando Alonso.

- a csodálatos rajtjai 
- a rádióüzenetei 
- a "soha nem adjuk fel" mentalitás 
- a hősies előzések 
- a rivalizálások 
- a humorérzéke 
- a sajtótájékoztatók 
- a szenvedélyes ünneplések 
- inspiráció a következő generációnak

Megtekintés a Youtube-on:

Kerékgurító verseny Schumacheréknél

A Prema utánpótláscsapatnál jól tudják, hogyan kell bánni a gyerekekkel! Mick Schumacher, Marcus Armstrong, Nyck de Vries, Robert Shwartzman, Sean Gelael és mások révén egy halom fiatal versenyzőjük van néhány különböző versenysorozatban, akik még mind tinédzser- vagy korai húszas éveiket töltik, a szívükhöz pedig a játékos kihívásokon keresztül vezet az út! Ezt hozták össze legutóbb a fiatalok:

Pörög a matek Lando Norris fejében: McLaren – Alonso + Sainz = ?

Az F1 kapuin két kézzel dörömbölő, és elsősorban az őt támogató McLaren pilótaülésére pályázó Lando Norris izgatottan figyeli a pilótapiac alakulásait. Már akkor is egy érdekes mozgóképet posztolt ki Twitterre, amikor Fernando Alonso belejeltette a wokingiaktól való távozását, most Carlos Sainz érkezésének hivatalossá válásával pedig újabb kirakóselem került a helyére 2019-re. Az F2-ben remeklő Norris helyzete azonban ettől egyáltalán nem egyszerűsödött, hiszen most már csak egy szabad ülés maradt, amiért rajta kívül Stoffel Vandoorne és a hírek szerint Esteban Ocon is verseng. Nem csoda, hogy a 18 éves brittől most egy ilyen "számolgatós" kép érkezett:

Továbbra is képben lehet még Norrisnál a Toro Rosso, amely csapat a szezon korábbi részében már megpróbálta őt lecsapni a McLaren kezéről, ám most, hogy a Red Bull tulajdonképpen átadta Sainzot a McLarennek, valamint a wokingiak szeretnék minél előbb megszerezni a Toro Rosso technikai igazgatóját, James Key-t, a kártyák átrendeződtek, és talán Norris eligazolása elé sem gördítenének már akadályt Zak Brownék.

Hát az meg milyen verseny már, ahol Brendon Hartley-t a 241., Mark Webbert pedig a 329. helyen intik le?

Mountainbike-verseny az amerikai Colorado államban 100 mérföldes távon és 1538 nevezővel! A két autóversenyző szombaton vett részt ezen a különlegesen nehéz hosszútávú megmérettetésen, és a nagyjából 161 kilométert 9 óra alatt teljesítették - természetesen egyáltalán nem sík terepen. A győztes ideje 6 óra és 18 perc lett, ide kattintva megtalálhatóak az eredmények.

DkuCFbVWwAAhr5C

Egy évvel később lesz elektromos a ralikrossz-vb

Az eredeti tervek 2020-at jelölték ki az elektromos váltás évének, az illetékesek azonban 2021-re halasztották a kétliteres, turbófeltöltős benzinmotorok száműzését a WRX-ből. Paul Bellamy, a széria főnöke úgy fogalmazott, az elmúlt alig több mint egy évben – mióta az első formális találkozó megtörtént az elektromos váltás kapcsán – „egy teljesen új típusú ralikrosszautó megfogant és formát öltött, ezért megéri várni még egy kicsit, hogy a lehető legjobb mezőny álljon össze.”

Az eredetileg 2018. augusztus 15-re kitűzött jelentkezési határidőt 2019. március 29-ig hosszabbították meg. Az új koncepció leghangosabb támogatója a Peugeot volt, a Volkswagent, Audit és Fordot pedig szintén vonzhatják a 2021-es tervek, hivatalosan azonban még egy márka sem jelentette be részvételét.

Az új szabályok értelmében a gyártók saját erőforrást és karosszériát építhetnek, de a karbon monocoque és akkumulátor egységes lesz, ezeket az Oreca és Williams szállítja.

Épp húsz éve szerezte egyik legnagyobb győzelmét Schumacher

Az 1998-as Magyar Nagydíjon a német és a Ferrari taktikusa, Ross Brawn kettős győzelemtől fosztották meg a McLarent (igaz, ebben segítette őket Mika Hakkinen műszaki hibától gyengélkedő autója). A bokszutcafal koponyája háromkiállásos stratégiára váltott, miközben a pályán Schumacher tökéletes köröket rakott össze, így utolsó, plusz kiállása ellenére is az élre tudott visszatérni.

26 éve már ezen a napon bajnokot koronáztak, ráadásul a Hungaroringen

Nigel Mansell az év 11. versenyén – még öt futam hátra volt – második helyével megkoronázta fölényes szezonját. 11 nagydíjon 8 első és 2 második helyezést gyűjtött, ez a teljesítmény pedig az egyéni világbajnokságban 92 pontot jelentett, míg a második Riccardo Patrese csupán 40 egységgel rendelkezett a Magyar Nagydíj után.

Kislányáról posztol és még viccel is Raikkönen!

A finn pilóta ezt írta az alábbi kép mellé a közösségi oldalon: „Elrabolta a szívem, később pedig a pénztárcám is.”

 

She already stole my heart and later also my wallet.

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

Elindult a WTCR e-sport bajnoksága

Tegnap óta lehet kvalifikálni az eSports WTCR első fordulójára: a próbálkozóknak öt napjuk maradt, a legjobbak pedig jövő vasárnap vehetnek részt a virtuális széria első versenyén, a Hungaroringen.

Részletek és csatlakozás ezen az oldalon.

Hangolódjunk: kedvcsináló a hétvégi silverstone-i WEC-futamhoz

Fernando Alonso is indul, de nem csak miatta lesz érdekes:

Majdnem egy évszázados az első Brit Nagydíj

Formula-1-ről még nyilván szó nem volt, mindenesetre Brit Nagydíjnak Brit Nagydíj: 1926 augusztus hetedikén, tehát 92 éve és bő egy hete rendezték az első brit futamot a furcsa, oválpálya-szerű, de mégis a szó mai értelmében vett célegyenest is tartalmazó 2,75 mérföldes (valamivel kevesebb, mint négy és fél kilométer) brooklandsi pályán. A futamon egyébként hazai szempontból szégyenszemre a franciák domináltak: a három célba érkező egység mindegyike francia autót vezetett, sőt, az első és a harmadik helyen is francia versenyzőpáros zárt. Az angolok becsületét a Bugattiját második helyre bekormányzó Malcolm Campbell mentette meg.

 

Akár itt is kiköthet Fernando Alonso, bár ezen azért meglepődnénk

Az F1, sőt, általában az autósport közössége a legjobbakat kívánja Fernando Alonsónak azután, hogy a spanyol úgy döntött, lezárja élete majdnem két évtizedes fejezetét és búcsút int a száguldó cirkusznak. Aztán vannak olyan sorozatok, amelyek próbálják magukhoz édegesgetni a kétszeres világbajnokot. Mondjuk ha a MotoGP sikerrel járna, megemeljük a nem létező kalapunkat. Amire tweetjükben alapoznak, az egy korábbi alkalom, amikor a spanyol kipróbálhatott egy Hondát...

 

Lando Norris egy tökéletes tweettel jellemezte saját helyzetét Alonso bejelentése után

Fernando Alonso bejelentette, hogy visszavonul, ez pedig alapvetően rengetheti meg a pilótapiacot is 2018-ban, illetve akár még 2019-ben is. De milyen szerep jut ebben a nagy átalakulásban Lando Norrisnak? Ezt valószínűleg most még az angol sem tudja, mindenesetre egy zseniális giffel fejezte ki Twitteren, mi az alapgondolat nála jelenleg:

 

Olvastad már?