Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. július 20. péntek

Megható üzenettel emlékezett meg elhunyt édesapjáról Button

"Négy éve ezen a napon veszítettük el ezt a nagyszerű embert, akit volt szerencsém Apának hívni. Ha csak fele olyan ember vagyok, mint ő volt, akkor a gyerekeim nagyon szerencsések lesznek. Hiányzol, Apa" - írta Instagramon Jenson Button az alábbi képhez.

 

Legendás pálya tér vissza az IndyCar versenynaptárába

Az IndyCarban évek óta Sonoma volt a fix szezonzáró, ez viszont 2019-től megváltozik, ugyanis tizenöt év után visszatér a versenynaptár helyszínei közé Laguna Seca. Az utóbbi években főleg motorosok versenyeztek itt (a MotoGP és a Superbike-vb mezőnye is megfordult itt), de ettől függetlenül a pályának a Dugóhúzó (Corkscrew) kanyar miatt komoly kis kultusza alakult ki az elmúlt évtizedekben. Laguna Secában legutóbb 2004-ben rendeztek versenyt, akkor a CART-sorozat látogatott el ide.

Az utolsó két versenyt Patrick Carpentier nyerte, de nyert itt futamot több, jelenleg csapattulajdonosként vagy a bajnokság közvetlen közelében tevékenykedő versenyző, így Jimmy Vasser, Bryan Herta, Bobby Rahal és Michael Andretti is.

A verseny, sőt az egyetemes autóversenyzés történetének egyik legismertebb előzése is itt történt, amikor Alex Zanardi pont az előbb említett Hertát előzte meg, ráadásul pont a Dugóhúzóban.

 

17 éve már, hogy Schumacher autója szárnyakat adott Burtinak

Lassan nagykorú lesz már a Német Nagydíjak történetének egyik legijesztőbb balesete, ugyanis 2001-ben történt az az incidens, amikor a futam rajtja után néhány méterrel az indokolatlanul lassan poroszkáló Michael Schumacher autóját telibe találta a sokkal nagyobb sebességgel érkező prostos  Luciano Burti, majd menthetetlenül kilőtt a Ferrarin megindulva a levegőbe. A brazil ezt a balesetet még megúszta, Belgiumban azonban sokkal komolyabbat bukott, az az incidens végül véget is vetett szezonjának, sőt, Formula-1-es versenyzői karrierjének is.

 

Nem akármilyen „bravúrt” hajtott végre a Formula-E-szezon harmadik helyezettje

Elhagyta az összetett harmadik helyért járó trófeát New Yorkban. A bizarr esetről Instagram-fiókján keresztül adott hírt az angol pilóta.

 

Egyetlen napig volt egyben ez a méregdrága McLaren

Aztán jött a tulajdonosa, és gondolta, kipróbálja, mit is tud a 300 ezer dollárba, vagyis nagyságrendileg 80 millió forintba kerülő McLaren 720S... ki is próbálta, de nagyon rossz vége lett. Az amerikai, egészen pontosan észak-virginiai tulajdonos annak rendje és módja szerint csavarodott fel egy fára, a rendőrség beszámolója szerint a túl nagy sebesség miatt.

meki1

Így száguldott Billy Monger Goodwoodban

A szörnyű körülmények között híressé váló ifjú pilóta egy F3-as autóval gurult pályára:

Öt őrült belső felvétel a Német Nagydíjak történetéből

A videó a "Megtekintés a Youtube-on" szövegre kattintva indul!

A hangszer, amin művészet jól játszani: ilyen lábmunka kell egy Ladában

Szabó Balázs lábmunkája a Lada 2101-ben:

Hétvégén Vettel utolérheti Prostot, Raikkönen megelőzheti Alonsót

A Formula-1-ben szerzett dobogós helyezések listája:

Michael Schumacher 155 
Lewis Hamilton 124
Alain Prost 106
Sebastian Vettel 105
Fernando Alonso 97
Kimi Raikkonen 97

pf7_3

fotó: dppi

Vettel gumiválasztása a legagresszívebb a Magyar Nagydíjra

A Pirelli közzétette a hónap végén megrendezésre kerülő Magyar Nagydíra vonatkozó abroncsválasztásokat - talán nem meglepő, hogy az élcsapatok közül a Ferrari preferálja leginkább az ultralágy keveréket és a legkevésbé a közepest. Sebastian Vettel 9 ultralágy, 3 lágy és csak egyetlen közepes szettet kért és Kimi Raikkönen is efelé hajlik, miközben a Mercedes a lágy keverék felé hajlik inkább. Érdekesség, hogy a legtöbb ultralágyat így sem a Scuderia, hanem a Renault rendelte, mindkét autójuk tíz-tíz ilyen szettel rendelkezik majd.

Íme a teljes kiosztás:

unnamed_7

Szörnyű évforduló: Jules Bianchira emlékezik az autósportos társadalom

Három éve, 2015. július 17-én jött a szörnyű hír, mely szerint életét vesztette Jules Bianchi. A szomorú évfordulóról ma jó páran megemlékeztek a Formula-1 és az autósport berkein belül:

 

Nagyon meglepő tud lenni, ha először visznek versenyautóval

Amikor valaki először ül be a jobb egybe - nem kell hozzáfűzni semmit, elég csak meghallgatni...

Másfél percben az idei WRC-szezon bukásai

Hamarosan folytatódik a rali-világbajnokság 2018-as idénye, addig is pörgessük át röviden az eddigi baleseteket:

Fiáról posztolt videót Raikkönen

A poszt szövege szerint Robin Raikkönen már régóta kérte, hogy vegyék le biciklijéről a plusz kerekeket és hadd használja "rendesen" - íme az első próbálkozása:

 

 

Robin has been asking for a long time to take the stabilizers off. First attempt and he is off!

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

Elképesztő: új kétkerekű-világrekord Goodwoodban

És itt a kétkerekű nem azt jelenti, hogy motorral.

Kis visszatekintés a Német Nagydíj történelmére - videó

A két évvel ezelőtti, máig utolsó Német Nagydíjat ezzel a videóval vezette fel az F1 hivatalos Youtube-csatornája:

Bottas balszerencséje igazából Hamilton és Raikkönen szerencséje?

Az Autosport nemzetközi szakoldal próbált kicsit mélyebbre merülni az idei F1-es szezon szerencsés vagy éppen balszerencsés eseményeiben és arra jutott, hogy Valtteri Bottas a számok szerint is borzasztó peches évet fut. Azonban az ezek (elsősorban a rosszul kijövő biztonsági autós fázisok) nélkül számolt tabellán nem csak ő, de Sebastian Vettel is nagyon jól járna....

Jelenlegi tabella, jelenlegi pontszámok

1. Vettel 171
2. Hamilton 163
3. Raikkonen 116
4. Ricciardo 106
5. Bottas 104
6 Verstappen 93

Az Autosport által balszerencsének vélt esetekkel elvesztett pontszámok

1. Bottas 50
2. Vettel 25
3. Verstappen 7
4= Ricciardo és Hamilton 3
6. Raikkonen -22 (tehát ő nyert ennyit eddig a szerencsefaktorral)

Az Autosport "szerencsefaktor nélküli" tabellája:

1. Vettel 196
2. Hamilton 166
3. Bottas 154
4. Ricciardo 109
5. Verstappen 100
6. Raikkonen 94

pf3_3

fotó: dppi

Ilyen volt egy Schumacher-kör a Ferrarival 2001-ben Hockenheimben

Más pálya, más kor:

Massa: Leclerc a jövő világbajnoka!

A monacói újonc eddig tíz F1-es versenyhétvégén vett részt az évek óta sereghajtó, vagy aközeli teljesítményt nyújtó Sauberrel és ez idő alatt hétszer bejutott a Q2-be, ötször pedig pontot is szerzett vasárnap. Az ifjoncot érthető módon elárasztják a dicséretek, most a visszavonult brazil, Felipe Massa írta róla közösségi oldalán, hogy "A jövő F1-es világbajnoka! Megmondtam már a tavalyi szezon elején. Hajrá, folytasd így, testvérem" a Leclerc-t méltató statisztikához.

 

Ünneplik hazájuk vb-címét a francia F1-esek

Nem meglepő, hogy Romain Grosjean, Pierre Gasly és Esteban Ocon közösségi oldalán is a francia labdarúgó-válogatott sikerét ünneplő bejegyzéseket találunk. Grosjean a tévé előtt szurkolt, Gasly viszont elvegyült az utcákat elárasztó drukkerek közt.

Herbert megszerezte első győzelmét – Miután Hill kilökte Schumachert

A ma Sky Sports F1 tévés gárdájába tartozó Johnny Herbert 1995-ben Michael Schumacher csapattársa volt a Benettonnál, de teljesítménye messze elmaradt a németétől – kivéve, amikor az nagy ellenfelével, Damon Hill-lel ütközött. A július 16-i Brit Nagydíjon az első helyért harcoló Hill és Schumacher a kavicságyban kötöttek ki, a vezetést megöröklő Herbert így hazai pályán szerezhette meg első nagydíjgyőzelmét. Az év későbbi szakaszában, az Olasz Nagydíjon második sikerét is egy Schumacher-Hill találkozó után érte el.

Olvastad már?