Steward
Bognár Viktor
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. november 24. péntek

Megjöttek a Brazil Nagydíj legjobb belső felvételei

A videó átkattintás után indul!

Közel áll a WRC-s visszatéréshez Sebastien Loeb

Az idei szezon vége felé már aszfalton és murván is tesztelte a Citroen C3 WRC-t a francia gyártóval kilenc rali-világbajnoki címet szerző Sebastien Loeb és a friss hírek szerint 2018-ban futamon is láthatjuk a 2012 végén visszavonult legendát. Loeb azóta néhány vb-futamon indult, utoljára a 2015-ös Monte-Carlo Ralin állt rajthoz, következőleg viszont Mexikóban lehet ott a pályán: a Monte a Dakar, a Svéd Rali pedig a ralikrossz-vb miatt nem lehet opció számára.

Yves Matton csapatfőnök szerint tárgyalnak Loebbel és hamarosan be is jelentik, hogy mire jutottak, állítása szerint egyelőre csak az biztos, hogy a Montén nem lesz ott a pilóta - ezek a szavak egyre inkább azt sejtetik, hogy később viszont láthatjuk még WRC-ben.

loeb-c3wrc

Megvan az ORB 2018-as versenynaptárának tervezete

Bár végleges versenynaptár majd csak januárban lesz, a tervezet már most napvilágot az ORB 2018-as szezonjával kapcsolatban. Úgy fest, hogy az idény Egerben indulhat március 23-25-én, majd következik a Miskolc Rali (április 27-29-e), a murvás ISEUM Rali Szombathely környékén (május 25-27), aztán a Székesfehérvár Rali (június 15-17) és a Veszprém Rali (július 7-8). Augusztus elején (3-5) lesz a Baranya Kupa, ami nem része az ORB szezonjának, aztán augusztus 24-26-án Ózd-Salgó Rali, majd egy kisebb szünet után október 12-13-án a Mecsek Rali, végül november 9-11-én a hosszú idő után visszakerülő Zemplén Rali zárja a sort.

zemplén

fotó: duen.hu

 

Ők mennek Szaúd-Arábiába: Megvan a 2018-as RoC első névsora

A Bajnokok Tornája (Race of Champions) kiadott egy időpontot és egy csapatnyi nevet. A következő, 2018-as tornát február 2-3-án tartják a Fahd királyról elnevezett stadionban Rijádban – ez lesz az első RoC a Közel-Keleten, egy újabb szokatlan helyszínen, miután az elmúlt években Thaiföldön és Barbadoson is összecsaptak a különböző versenyszériák legjobbjai.

Az első névsorban szerepel a címvédő Juan Pablo Montoya, a szintén veteránnak számító Tom Kristensen, a 18 éves F3-nyertes tehetség, Lando Norris, az ex-F1-es David Coulthard, a kétszeres ralikrossz-világbajnok Petter Solberg, az IndyCar-bajnok Josef Newgarden, valamint utóbbi ellenfelei, Helio Castroneves és Ryan-Hunter Reay.

Aktív F1-es pilóta szerepléséről egyelőre nincs szó. Az egyéni versenyt egyszer, Nemzetek Kupáját hétszer megnyerő Sebastian Vettel már leszögezte, nem megy el Szaúd-Arábiába, helyette a Ferrari szimulátorában fog gyakorolni.

Tervezője szerint egy nagy gond van a Formula-1-es logóval

A Formula-1 tulajdonosai meg akarják újítani a széria hivatalos logóját. A ma ismert fekete-piros emblémát 1994-ben tervezte Phil Carter.

„Az igazat megvallva az egyik, akkor nagyon fiatal tervezőnk fejéből pattant ki az ötlet. A Formula-1 energiáját és izgalmát akartuk megragadni, és az F betű körül játszottunk. Ezután ismertük fel, hogy egy kis manipulációval az 1-es bal fele meg is van. A másik felét a sebesség sávjai formálták meg” – emlékezett vissza Carter a Seven Feet Apartnak adott interjúban. Szerinte egy fő problémája van a jelenlegi logónak: a rejtett 1-est sokan nem is veszik észre.

„Még a feleségemnek is csak 4 évvel ezelőtt tűnt fel! Most már egy állandóan bővülő PDF-et vezetek azokról az emberekről, akik 20 év után vették észre az 1-est!” – mondta Carter, aki ennek ellenére úgy gondolja, logója a világ egyik legismertebb márkajelzése, továbbra is kifejező, és nincs szükség a megváltoztatására.

Hangolódjunk: íme néhány érdekesség az Abu Dhabi Nagydíjról

- 2009-ben rendeztek először F1-es futamot Abu Dhabiban

- A pálya elhalad egy színeit váltó luxushotel alatt

- A bokszkijárat egy alagúton vezet keresztül

- A futamot alkonyatkor rendezik

- 2010-ben itt lett világbajnok Sebastian Vettel, ezzel ő lett az F1 történetének legfiatalabb bajnoka

- Vettel egyébként már háromszor is nyert itt, de ezt Lewis Hamilton is elmondhatja magáról, akit 2014-ben koronáztak itt bajnokká

- Kettejükön kívül csak Kimi Raikkönen (2012) és Nico Rosberg (2015) tudott itt nyerni, utóbbi tavaly szintén itt lett világbajnok

A videó átkattintás után indul!

Már hét éve: Vettel először ér fel a csúcsra

2010-ben, Abu Dhabiban lett először világbajnok Sebastian Vettel - a vb-címért Fernando Alonsóval, Lewis Hamiltonnal és Mark Webberrel volt harcban, a futam előtt pedig nem neki volt a legtöbb esélye a végső elsőségre. Megszerezte azonban a pole-t és rajt-cél győzelmet aratott, miközben a biztonsági autó miatt más stratégián lévő Alonso és Webber beragadt a mezőnybe. Végül nem tudták megelőzni Vitalij Petrovot, ez pedig a vb-címbe került számukra, így Vettel ért fel a csúcsra.

LMP1-es tesztje után Alonso LMP2-es debütálásán is túlesett

Mi minden fér bele két nagydíjhétvége közé? Fernando Alonso két, addig számára ismeretlen géposztályba is belekóstolt: vasárnap Bahreinben a Toyota LMP1-es versenygépét tesztelte, amellyel a várakozások szerint júniusban részt vehet a Le Mans-i 24 óráson. Ezután egy napja volt Spanyolországba, a Motorland Aragón pályára utazni, mivel kedden ezen a helyszínen próbálta ki a United Autosports (a McLaren-főnök Zak Brown tulajdonában levő amerikai istálló) LMP2-es Ligier versenygépét. Ezzel az autóval vesz részt a daytonai 24 órás futamon Lando Norris és Phil Hanson csapattársaként.

„Remek első tesztet teljesítettem a csapattal. Nyilván elég szoros a menetrendünk most és Daytona közt, mindenesetre jó volt először az autóba pattanni. Elég sok mindent meg kell tanulnom, ezért fontos volt ez a bejáratás Daytona előtt. Boldog vagyok mindennel, az autóban kiválóan éreztem magam, a csapat pedig fantasztikus. Az atmoszféra itt csodálatos, mintha egy nagy család lennénk, szóval lenyűgöző nap volt. Alig várom Daytonát” – mondta a motorsport.com-nak Alonso, aki legközelebb a hivatalos, háromnapos daytonai teszten vezeti az LMP2-est, három héttel a verseny előtt januárban.

Már egy éve világbajnok Nico Rosberg: idézzük fel a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjat

A "lassúsági verseny" és Nico Rosberg világbajnoki címe a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjon:

Így szólnak a mostani autók a Formula-E-ben

Nem egészen két hét múlva, december 2-3-án, Hongkongban megkezdődik az eletromos széria negyedik szezonja - hangolódjunk:

Orosz pilótával is tesztel a Williams

Azt már eddig is tudtuk, hogy az Abu Dhabi Nagydíj utáni Pirelli-teszten Robert Kubica ülhet be a 2017-es Williamsbe, de most az is kiderült, hogy ezt nem egyedül teheti meg: a szintén a Renault kötelékébe tartozó Szergej Szirotkint is kipróbálják a grove-iak. Az orosz pilóta jelenleg hivatalosan a Renault tartalékpilótája és már több szabadedzésen is szerepelt a csapattal.

A Motorsport.com információi szerint a fő esélyes továbbra is Kubica, ha nem történik valami váratlan dolog a teszten, akkor ő lesz Lance Stroll csapattársa 2018-ban.

szirotkin

fotó: dppi

 

Érzelmi hullámvasút: karrierje legnehezebb estéjét élte át Makaóban Michelisz Norbert

A világbajnoki címért küzdő magyar WTCC-pilóta hibázott az első makaói futamon, majd másnap szerzett egy második helyet, így hat és fél pontra csökkent a hátránya a listavezető Thed Björkkel szemben. Borzasztó nehéz hétvégén van túl Michelisz, aki friss blogbejegyzésében írt arról, hogy mit is élt át.

Ez ide kattintva megtekinthető!

michelisznorbi

fotó: dppi

 

Így küzd meg egy Subaru egy olimpiai bobpályával

Nem éppen erre tervezték, de megoldja:

Finn-fan vagy? Bizonyítsd ezzel a kvízzel!

A „Finnek a Formula-1-ben” kvízünkben a volánművész nemzet legsikeresebb fiairól való tudásodról adhatsz számot. Kattints a képre vagy ide, és indul is a játék!

22 éve ezen a napon: Schumacher első hivatalos tesztje a Ferrarival

A hitelesített Michael Schumacher Twitter-oldal tette közzé az alábbi, 1995. november 21-én készült képeket: Schumacher azon a napon vezette először hivatalos F1-es teszten a Ferrari autóját, mely csapathoz a Benetton kétszeres világbajnokaként csatlakozott. Technikai gondok miatt csupán 4 kört tett meg az autóval, míg első tényleges tesztjén, a korábbi fioranói privát gyakorláson 20 kört vezetett.

Megkoronázták Ryan királyt: Így ünnepelték az Oxxo versenyzőjének újabb bajnoki címét

2016 után 2017-ben is Ryan Smith lett a brit kamionbajnokság (BTRC) győztese, magyar csapata, az Oxxo Racing Team színeiben. A hivatalos díjátadón valódi korona került a 35 éves pilóta fejére.

Poros F1-es autók kerültek elő egy francia csűrből

Lerobbant állapotban levő, gazzal benőtt Formula-1-es autók sokasága került elő Franciaországban az interneten keringő fotók tanúsága szerint. A járművek persze nem eredetiek, hanem kiállítási célra készült másolatok, a gyűjtemény azonban ennek ellenére is impozáns: szerepel benne Benetton, Ligier és még Ferrari is a 80-as évek végéről, 90-es évek első feléből.

Ki szeretne ilyen szobabelsőt, mint amilyet egy magyar McLaren-drukker csinált?

Egyik felvidéki olvasónk küldte az alábbi képet - várjuk a további hazai műalkotásokat az info@formula.hu-ra!

Díszsorfalat álltak a Mercedes-dolgozók Hamiltonnak a főhadiszálláson

Az immár négyszeres világbajnokot a Mercedes két angliai bázisán, Brackley-ben és Brixworthben fogadták az utolsó két nagydíj között: fotók és videó az újabb bajnoki címet ünneplő eseményről.

(Még több fotó a galériában.)

Közel kétszáz millióért vehetünk egy friss WRC-t

Árulja idei Ford Fiesta WRC-jét az Adapta Motorsport, amellyel a korábbi világbajnoki futamgyőztes Mads Ostberg versenyzett idén - kilenc versenyen vett részt 2017-ben. Az autót teljesen felújítva, versenyre felkészítve, de tartalék alkatrészek nélkül 510.000 fontért, tehát több, mint 180 millió forintért kínálja - persze alkatrészek nélkül nyilván felesleges is megvenni, így ha valaki esetleg úgy dönt, hogy szeretné a garázsában tudni, annak bő kétszáz millió forintot kell előteremtenie. Egyszer, hiszen az üzemeltetés megint más lapra tartozik...

ostberg

fotó: dppi

 

Tavaly ez a Hamilton-kör volt a mérce Abu Dhabiban

Hamilton 2016-os pole-köre a szezonzáró helyszínén:

Olvastad már?