Steward
Bognár Viktor
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. december 15. péntek

Kihagyhatatlan: Buemi elaludt a versenyautójában

A világ legjobb autóversenyzői az év során ide-oda utazgatnak az időzónák között, de a látszat ellenére az ő szervezetüknek sem mindig könnyű alkalmazkodni az időeltolódáshoz. A WEC Fujiban rendezett hétvégéjére megérkező Sebastien Buemi úgy gondolta, pár pillanatra lehunyja a szemét még az edzés előtt, miután befészkelte magát autója kényelmes ülésébe, de kicsit hosszabb szunyókálás lett belőle. Mérnöke hiába beszélt a fülére, hogy le kellene ellenőrizniük a rádió működését, a svájci csak horkolással válaszolt. Buemin toyotás csapattársai, Kamui Kobayashi és Anthony Davidson is jól szórakoztak, végül utóbbi ébresztette fel, miután egy nagyot ütött az autó oldalára.   

 

Mit csinál az elmúlt 22 év két legsikeresebb magyar ralisa egy csapatban?

A hazai raliélet két nagy alakja, ifj. Tóth János és Herczig Norbert, akik összesen 11 magyar bajnoki címet nyertek, az Oroszlán Laci emlékére megrendezett tornán fociztak egy csapatban.

Üvegpalota lesz a kanadai bokszépületből

A montreali Gilles Villeneuve versenypálya szerződése szerint egészen 2029-ig marad a Formula-1-es versenynaptárban. A hosszú távú terveknek megfelelően megújul a bokszépület, melyről néhány renderelt képet mutattak meg a nyilvánosságnak. A háromemeletes épület a jelenlegi 1800 helyett 5000 vendég befogadására lesz alkalmas. A 48 millió dolláros költségvetést Montreal városa és Quebec tartomány biztosítja.

A munka a 2018-as Kanadai Nagydíj után kezdődik el, hogy a 2019-es versenyre befejeződhessen.

Szükség van a rajtrácslányokra, mondják az F1-es pilóták

A Formula-1 sportügyeiért felelős Ross Brawn vetette fel, hogy felül kell bírálni a rajtrácslányok szükségességét: lehetséges, hogy a jelenség már idejétmúlt. A silverstone-i pálya vezetője pedig szíve szerint örökre száműzné a táblatartó lányokat, a versenyzők azonban egyértelműen mellettük vannak.

Daniel Ricciardo: „Semmi negatívumot nem látok. Ezzel együtt növünk fel, már gyerekként is bámuljuk az esernyőtartó lányokat. Ez is a sport attrakciójának számít.”

Max Verstappen: „A rajtrácslányoknak maradniuk kell.”

Nico Hülkenberg: „Nagy kár lenne, ha elvennék a rajtrácsról, ami kellemes a szemnek. Mit adnak helyette jövőre? A halót? Egek…”

Bosszantó játék nyereményeként sorsol ki Hakkinen által dedikált sisakot a McLaren

A feladat csak annyi, hogy a videót úgy állítsuk meg, hogy a sisak épp a kétszeres világbajnok Mika Hakkinen fején legyen, aztán küldjük el a képernyőfotót a McLarennek. Nem olyan könnyű, mint gondolnánk: jó szórakozást, mi hamar feladtuk!

 

Így néz ki az aerodinamikus, hiperhajtóművel felszerelt Renault-mikulásszán

Ünnepi agymenés a Renault Sporttól.

Goodwoodban már a jövő évi sebességfesztiválra készülnek

Aki nem tudja, miről szól a legendás Festival of Speed, mindenképpen pótolja be ezzel a videóval. A 2018-as rendezvény július 12-15. között zajlik majd, ezzel az előzetessel harangozták be.

Ez lett az év legjobb autósport témájú fotója

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség pályázatot írt ki „Az év autósport fotója” címmel. 374 képből – mint látható, főleg ralin készültekből – választották ki a legjobbat, amely Kacsándi Norbert éjszakai fotója lett. A másik két nyertes kép a nézői fotók, illetve közönségszavazás kategória befutója lett. 

Nagyon mellélőtt ez az 1975-ös F1-es újságcikk

Az 1975-ös Formula-1-es szezont beharangozó Motor Racing kiadvány sorba vette a rajtrács csapatait, köztük a Frank Williams-féle, Arturo Merzarióval és Jacques Laffite-tal felálló istállót, melyről a szerző ezt írta: „Williamsből valószínűleg sosem lesz győztes, de csapata színes adaléka bármely rajtrácsnak.”

Több mint 40 évvel később Frank Williams csapata 7 egyéni és 9 konstruktőri világbajnoki címet, valamint 114 futamgyőzelmet tudhat magáénak. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy első csapata, az 1975-ben is szereplő Frank Williams Racing Cars valóban nem volt sikeres. A Williams Grand Prix Engineeringet 1977-ben hozta létre, ez a ma is ismert Williams csapat.

Alonso 24 órás gokartozással lazít Dubaiban

Amíg a többiek pihennek, Fernando Alonso nem tud szasbadulni a sebességtől: hétvégén Dubaiban rajthoz áll egy 24 órás gokartversenyen Pedro de la Rosával, Ángel Burguenóval és a spanyol gokart-ásszal, David Vidalesszel egy csapatban. Alonso számára nem ismeretlen a terep, mert ideje jelentős részét tölti Dubaiban és 2015-ben indult is már ezen a futamon, akkor Stoffel Vandoorne-nal és versenymérnökével, Andrea Stellával a tizenegyedik helyet szerezte meg, amivel kiérdemelték a legjobb újonc csapatnak járó elismerést.

A karácsonyi ünnepek után pedig szintén nem lesz sok ideje lazítani a spanyol F1-es pilótának, hiszen januárban már a daytonai 24 órás versenyen vesz részt...

mclaren-alonso-face-171203

fotó: dppi

 

 

Hogy mekkora fölényben van 2014 óta Lewis Hamilton?

Napi statisztika: 2014 óta Lewis Hamilton 534 ponttal szerzett többet bármely más F1-es pilótánál. Továbbra is abszolút a Hammertime-korszakot éljük...

 

Még hogy nem lehet előzni a Hondával: Alonso 2017-es manőverei belülről

Belsőkamerás felvételelen a spanyol pilóta 2017-es előzései:

A Toro Rosso gyárában már felállították a karácsonyfát

Faenzában már nagyon várják a karácsonyt:

 

Amikor még fel sem merülhetett volna a halo: egy 31 éves F1-es cockpit

Más idők voltak...

 

Már munkába állt a WRC mezőnye - videók

Januárban meg is kezdődik a WRC 2018-as szezonja a Monte-Carlo Ralival - a pilóták már bőszen tesztelik is az új technikákat.

Sebastien Ogier és az M-Sport:

Csapattársa, Elfyn Evans:

Craig Breen és Kris Meeke a Citroennel:

Andreas Mikkelsen a Hyundaijal:

És a Toyota csapata:

Pályaszéli videó egy 1998-as F1-es tesztről

1998, Monza, F1-es teszt a pálya széléről:

 

Tudtátok, hogy az AFM naptárán pontosan látszik, hogy mikor és hol lesznek az F1-es futamok?

Minden hónapban kiemeltük, hogy melyik napokon és hol rendeznek F1-es futamot - a 2018-as lapozható naptár ezen a linken megrendelhető!

12

Most akciósan, ajándékkal kiegészítve szerezheted meg az Autósport és Formula Magazin mindkét évkönyvét

Az Autósport és Formula Magazin ebben az évben is elkészítette az Autósport évkönyvet, illetve a Száguldás és cirkusz című kiadványt - a két kötet most kedvezményes áron rendelhető meg webshopunkból, ráadásul ajándék negyedéves magazinelőfizetés és hűtőmágnes is jár hozzá. A részletek és ezen a linken elérhetők!

száguldás (1)

Hogy miért bír kiemelt jelentőséggel a 2018-as Francia Nagydíj helyszíne?

Néhány érdekesség a Paul Ricardról:

- Tizennégy F1-es futamot rendeztek ezen a pályán 

- Tíz pilóta nyert már itt F1-es nagydíjat

- Ebből nyolc világbajnok lett

- A futamgyőztesek közül hatan is világbajnoki címet nyertek az adott szezonban

2018. június 24-e - a mezőny visszatér a Paul Ricardra!

pfpaulricard

Raikkönené lett az év rádióüzenete

A kormányáért könyörgő finné lett az első hely - íme a top 10!

A Skoda szerezte meg a rali Verstappenjét

A mindössze 17 éves Kalle Rovanperával kapcsolatban sokáig úgy tűnt, hogy az M-Sport lehet a befutó, de végül a WRC2-es bajnoki címet megszerző Skodával kötött szerződést: a cseh gyártó csapatánál indul a 2018-as vb-futamokon. Rovanpera fiatal kora, agresszív vezetési stílusa és hatalmas tehetsége miatt is hasonlít Max Verstappenre - meglátjuk, hogy hogyan debütál a világbajnokságon.

 

Olvastad már?