Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. szeptember 25. hétfő

A sablonszöveg mögött: ez jár valójában a versenyzők fejében

A Formula-E-ben remeklő Felix Rosenqvist osztotta meg ezt az ismeretlen forrásból származó szöveget, amely viccesen írja le, mi járhat egy versenycsapat tagjainak fejében egy-egy sikeres, közepes és szörnyű teljesítményt követően:

A versenyző gondolatai az ellenfele időmérős helyezéséről:

pole - Ez a srác gokartban mindig rosszabb volt nálam, most is csak az őrületesen jó autója segíti.

10. hely - Ilyen erős csapattal sokkal jobban kellene szerepelnie. Micsoda pancser!

20. hely - Nem is tudtam, hogy ez a srác is ebben a bajnokságban versenyez.

 

A versenyző gondolatai a saját időmérős helyezéséről:

pole - Én vagyok az új Ayrton Senna, és valószínűleg jelenleg a világ legfontosabb embere is.

10. hely - Szétgürcölöm magam, de ez a rohadt autó így is csak a 10. helyre képes.

20. hely - Ezzel a szemeteszsákkal engem már nem fogtok látni a következő versenyen. (Amint kiugrik az autóból, első dolga kiírni egy kifogást a közösségi oldalára.)

 

A mérnök gondolatai a saját versenyzőjének időmérős helyezéséről:

pole - Az autó legmegbízhatatlanabb eleme, vagyis a versenyző semmit nem baltázott el, és kihozta a technikában lévő potenciált. Helyes.

10. hely - Az autó nagyon jó, de ez a majom képtelen működésre fogni az új gumikat.

20. hely - (Kávézgat, közben korai repülőjegyet foglal hazafelé vasárnapra. Üzen a feleségének: „Hamarosan véget ér egy újabb hosszú hétvége...”) 

 

Hatalmas baleset Hockenheimben – majdnem egy sportbíró is pórul járt

Az ADAC TCR sorozat első versenyén esett hatalmasat Jasmin Preisig: a hölgyversenyzőt csak lassan tudták kiszabadítani az autójából, de szerencsére a hírek szerint nem sérült meg. A versenygépről az egyik kerék is leszakadt, amelyet az egyik sportbíró lábbal próbált megállítani – nem túl sok sikerrel…

 

F1 nélkül is versenyek tömkelege vár ránk ma – mutatjuk a vasárnapi autósport-menüt!

A DTM és az F3 a Red Bull Ringen, a MotoGP Aragónban, míg a kamionosok Le Mans-ban versenyeznek a hétvégén, s még NASCAR is lesz este – íme, a teljes vasárnapi program:

9:30-9:55 Kamion-Eb, második időmérő és superpole

11:00-11:35 Formula-3, második futam (DigiSport 1)

12:00-12:20 DTM, második időmérő

13:20-13:45 Kamion-Eb, harmadik futam

14:00-14:45 MotoGP, futam (Spíler TV)

15:15-16:15 DTM, második futam

16:30-16:55 Kamion-Eb, negyedik futam

16:55-17:30 Formula-3, harmadik futam (DigiSport 2)

20:00- Monster Energy NASCAR Cup Series, futam

Kiss Norbi drámai győzelemmel zárta a szombatot Le Mans-ban

A hétvégén a legendás franciaországi pályán rendezik a Kamion-Eb idei utolsó előtti fordulóját. Kiss Norbert nem kezdte rosszul az első napot, hiszen a második helyre kvalifikált az időmérőn, ahonnan indulva végül a harmadik helyen futott be az első versenyen. A másodikon aztán még előrébb tört a Tankpool24 Racing Mercedesében ülő magyar pilóta: már ismét a harmadik pozícióban haladt, amikor az utolsó körben összeakadt előtte Gerd Körber és Antonio Albacete, kétszeres Európa-bajnokunk pedig lecsapott a kínálkozó lehetőségre, így ezúttal már a dobogó legfelső fokán pezsgőzhetett.

Ide kattintva olvasható a teljes beszámoló, Kiss Norbi nyilatkozataival egyetemben.

kissnorbi-lemans-1

Generációk csatája: Sainz vs. Sainz

A rali-legenda Carlos Sainz Sr. és fia, a Formula-1-ben versenyző ifj. Carlos Sainz speciális drift-autóban mérte össze az erejét terepen – ez elvileg az idősebb versenyzőnek kedvezett, de vajon érvényesült a papírforma?

 

Nem szeretnéd, hogy megzavarjanak F1-nézés közben?

Akkor tegyél ellene: rendelj erre figyelmeztető felirattal ellátott pólóink közül ide vagy a képre kattintva!

ne-zavarj-reklam

Hát ebbe a jobb hátsó kerékbe meg mi ütött?

Még a Formula-2-es silverstone-i hétvégéjén történt az alábbi eset, amire a WTF1 lett figyelmes: az egyik bokszkiállás során a jobb hátsó kerék egyszerűen leugrott a helyéről – talán nem véletlen, hogy a nyalókás ember „Fék” feliratot tart a pilóta elé…

 

Nem adja a tévé? Itt élőben nézheted a DTM szombati versenyét!

Az M4 Sport az egyéb kötelezettségei miatt ezúttal nem tűzi élőben műsorára a Német Túraautó-bajnokság szombati futamát, de az alábbi videóban nyomon követheted a Red Bull Ring-i eseményeket:

 

Csak az első kanyarokban volt kérdéses a győzelem sorsa a Red Bull Ringen

Az F3-as Eb mezőnye már az első futamon is túl van Spielbergben: a pole-ból Callum Illot rajtolhatott, Joel Eriksson azonban jobban rugaszkodott el, s kétszer is ellenfelé mellé ment, ám rendre a külső íven, így előbbi maradt az élen. Végül Illot rajt-cél győzelmet aratott a svéd előtt, míg a dobogó alsó fokára Maximilian Günther állhatott még fel.

Ezzel viszont utóbbi csak három pontot faragott le a negyedikként befutó Lando Norris előnyéből, így a McLaren tehetsége továbbra is meggyőző, 70 pontos fórral rendelkezik. Habsburg Ferdinand a hatodik, Mick Schumacher pedig hetedik lett az első osztrák viadalon, amelyet az alábbiakban teljes egészében vissza is nézhettek:

 

21 ezred döntött a pole-ról a spielbergi időmérőn

A hétvégén a sógoroknál, a Red Bull Ringen vendégeskedik a Német Túraautó-bajnokság mezőnye, amely szombat délelőtt már túl is jutott az első kvalifikáción. Ezen Jamie Green bizonyult a leggyorsabbnak, így idei első pole-ját szerezte, ám csak 21 ezreddel múlta felül audis márkatársát, Nico Müllert. Őket a bajnokságot vezető Mattias Ekström követi, megelőzve a legjobb BMW-sként záró Marco Wittmannt. A Mercedes legjobb eredménye a hetedik rajthely Robert Wickens révén, de a teljes mezőny egy másodpercen belül végzett, így szoros csata várható a délután 14:45-kor startoló első versenyen – addig is, itt visszanézhető a teljes szombati időmérő:

 

Amikor Alonso a nyakába vette a Ferrari összes spanyol tesztpilótáját

Nem is olyan régen ez még nagy dolognak számított, hiszen 2013-ban és 2014-ben három spanyol versenyzővel is szerződésben állt a Ferrari: míg Fernando Alonso rajthoz állt a nagydíjakon, Pedro de la Rosa és Marc Gené a tesztpilótai feladatokat látták el, főként a szimulátorban. A három honfitárs most az alábbi videón nevet jót Twitteren, amit Alonso bányászott elő még a boldog időkből. 

Mankó és bekötött láb - így jött meg Rossi, hogy versenyezzen a MotoGP-ben

21 nappal motokrosszozás során szerzett lábtörése után, az esélyekkel dacolva már ismét a MotoGP paddockjában volt Valentino Rossi, hogy sérülése ellenére is rajthoz álljon Aragónban. A két edzést már gond nélkül lefutotta vizes pályán, az alábbi videó pedig még első, rendhagyó megérkezését örökítette meg.

F1 nélkül sem fogunk unatkozni szombaton – íme, a mai menü!

Bár ezen a hétvégén nem rendeznek futamot a Formula-1-ben (cserébe a következő ötből négyen is fognak), de azért így is bőven akad izgalmas esemény: a DTM és az F3 a sógoroknál, a Red Bull Ringen vendégeskedik, a MotoGP mezőnye Aragóniában méri össze az erejét, míg Kiss Norbiék Le Mans-ban száguldoznak. Mutatjuk a teljes szombati programot:

9:55-10:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Spíler TV)

10:40-11:15 Formula-3, első futam (DigiSport 1)

11:40-12:00 DTM, első időmérő

12:00-12:25 Kamion-Eb, első időmérő és superpole

13:30-14:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Spíler TV)

14:10-14:50 MotoGP, időmérő (Spíler TV)

14:45-15:45 DTM, első futam

15:00-15:25 Kamion-Eb, első futam

16:15-16:35 Formula-3, második időmérő

17:35-18:00 Kamion-Eb, második futam

Végre hazaengedték a kórházból Michelisz csapattársát

Tiago Monteiro még két és fél hete szenvedett rejtélyes balesetet a Honda barcelonai tesztjén, amely után kórházba került. Csapata közleménye szerint ugyan nem tört el semmije, mégis csak bő egy hét után szállították át egy portugál intézménybe, majd péntek este érkezett az újabb fejlemény, miszerint a pilótát hazaengedték. A világbajnoki éllovasnak most három hét áll a rendelkezésére, hogy teljesen felépüljön a WTCC soron következő, kínai versenyére.

 

Piquet megunta a szenvedést - csapatot váltott a Formula-E első bajnoka

Bejelentette új felállását a Jaguar - a Formula-E-ben második szezonját kezdő alakulatnak egy nagyágyút sikerült megszereznie, a decemberben kezdődő új évadban ugyanis már a sorozat első bajnoka, Nelson Piquet Jr. fogja vezetni a britek egyik autóját. Piquet számára a címszerzése óta nem termett sok babér, az elmúlt két évadban a NextEV gyengélkedése miatt még a dobogóra sem tudott felérni, így már néhány hónapja hallani lehetett arról, hogy fontolgatja a Jaguar ajánlatát.

A brazil a csapatnál Adam Carroll helyét veszi át, aki nem nyújtott látványos formát első szezonjában. Csapattársa az új-zélandi Mitch Evans lesz, aki viszont megtarthatta helyét, miután általában ő szállította a fontos eredményeket, például Mexikóban az istálló eddigi legjobbjának számító 4. helyet.

A Jaguar újoncként 27 pontot gyűjtve az utolsó, 10. pozícióban zárta a konstruktőri versengést, viszont rendkívül szorosan alakult a csata a tabella alsó felében, hiszen még a 7. helyezett NextEV is csak hét ponttal végzett előttük. A csapatvezető James Barclay most is óvatosan fogalmazta meg az elvárásokat, és rendszeres pontszerzésben fogalmazta meg a célokat a negyedik szezonra.

21616262_1400665326718691_5313130982997540659_n

Jó ötlet, hogy drónokat reptessenek autóversenyeken?

A Virginia Tech egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy vajon mennyire veszélyesek a drónok az alattuk sétáló emberekre - hiszen több rendezvényről is ki vannak tiltva jelenleg miatt. A kísérlet szerint a kisméretű drónokkal valójában nagyon csekély az esély egy balesetre és egy esetleges baleset sem okoz komoly sérülést. A "felsőbb kategóriás", nagyjából 24 kg súlyú drónokkal viszont már más a helyzet, azokkal hetven százalékra nőtt egy komolyabb fejsérülés veszélye.

Véleményük szerint a kisméretű drónokat mindenhol engedélyezni kellene, bár tegyük hozzá, hogy ők csak a fejsérülést vizsgálták, egyéb problémákat (bőrsérülés, szemsérülés, stb.) nem. 

Ti mit szólnátok ilyen rajtrácslányokhoz?

Mi azért el tudnánk képzelni másokat is...

fotó: MotoGP

Elektromos kisautó, hogy a gyerekek ne féljenek a műtéttől

Külföldön több példát is láttunk már arra, hogy egy kórház beteg gyerekeit különleges módon szeretnének felvidítani és elérni, hogy ne féljenek a rájuk váró vizsgálatoktól, műtéttől - ezért Szabó Pál is úgy gondolta, hogy segíteni szeretne. Az általa bevitt játékautó a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet beteg gyerekeihez került, akik rögtön ki is próbálták.

Libabőr: gyönyörű hanghatások az Akrapovic reklámjában

Csak ajánlani tudjuk: 

Így látta a súlyos parasznyai versenybalesetet a futam szervezője

Hogy miért az autóversenyző a legjobb szakma a világon?

Egy (vagyis két...) indokot tud mondani ez a kép:

pfautóversenyző

Olvastad már?