Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. június 24. szombat

Milyen volt belülről az új Zengő KIA?

Mondja el maga Ficza Ferenc, aki hazai közönsége előtt vezethette először az új TCR-es KIA-t (az előző fordulókon még SEAT-tal vett részt):

 

Ez váratlan: DTM-pilóta ugrik be az IndyCarba

Az IndyCar ezen a hétvégén a Wisconsin államban található Road America versenypályán rendezi legújabb fordulóját, nem ért azonban időben oda a pénteki edzésekre a Schmidt Peterson Motorsports orosz pilótája, Mihail Aljosin, aki vízumproblémák miatt Franciaországban ragadt, miután az elmúlt hétvégén rajthoz állt a Le Mans-i 24 óráson.

Aljosin értesítette a csapatot arról, hogy határozatlan ideig nem tud repülőre szállni, az SPM-nél pedig váratlan helyről szereztek beugrót: másik pilótájuk, a kanadai James Hinchcliffe honfitársát és jó barátját, Robert Wickenst hívták be, akinek idén éppen volt egy tesztje az IndyCar-géppel, amikor a DTM-pilóta autót cserélt Hinchcliffe-fel. Egyelőre csak a pénteki edzéseket teljesítette, a folytatása pedig attól függ, hogy Aljosin megérkezik-e a helyszínre az időmérőre és a versenyre.

A DTM-ben évek óta a Mercedesszel versenyző Wickens elmondta, előbb a stuttgartiaktól kellett engedélyt kérnie a beugrásra, és tartott attól, hogy az éppen Baku felé repülő sportigazgató, Toto Wolff nem lesz azonnal elérhető, végül azonban nagyon gyorsan, időben megérkezett a jóváhagyás. "Csomagold el a sisakodat is és érezd jól magad!" - hangzott Wolff üzenete Wickens elmondása szerint, aki mindkét belerázódó szabadedzését az utolsó előtti helyen, a 20. pozícióban zárta.  

DDAyObhXoAEYXY-

 

Michelisz csapattársa megviccelte riválisát: ezer szelfivel!

Tom Chilton posztolta az alábbit a Twitterre: "Amikor szem elől téveszted a telefonond öt másodpercre... nézd mi történik. Ezer szelfi" - majd megköszönte a dolgot Tiago Monteirónak és Nick Catsburgnak...

 

Coronel egy tűzoltót vert telibe a WTCC első szabadedzésén

A versenyző fékhiba miatt csúszott ki egy olyan helyen, ahol arra nem nagyon lehetett számítani - szerencsére nem történt sérülés:

 

 

Megtörtént: módosították a bakui 8-as kanyart

Pénteken sokan szenvedtek a pálya legszűkebb kanyarjával, amelyet Sergio Perezék kérésére módosítottak is - a képen a sárga vonal jelzi, hogy hol volt eddig a kerékvető.

 

70 rajthelyes büntetésnél tartanak a McLarenek

Hivatalossá vált, hogy Fernando Alonso negyven, Stoffel Vandoorne pedig harminc rajthelyes büntetésig "jutott" Bakuban - a spanyolnál az ötödik belsőégésű motor és MGU-K, valamint a hetedik turbó és MGU-H. Nála így további huszonöt rajthely érkezett az eddigi tizenöthöz, Vandoorne-nál pedig tizenöt - ketten együtt már hetvennél járnak és hosszú még a mai nap...

 

Ugye te sem zavarnád meg, ha ilyen szépen kéri...?

Ha F1-et nézek, ne bosszants! Hozd mindenki tudtára, hogy vannak határok!

Vicces feliratú bögrénk és pólónk elérhető webshopunkban!

lany-bogre-4

Módosíthatják a bakui 8-as kanyart Perez miatt

Alaposan összetörte a Force Indiát pénteken Sergio Perez a bakui pálya híres nyolcas kanyarjában, amely borzasztóan szűk - a mexikói szerint éppen ezért módosítani is kellene, mert nem lehet biztonsággal beférni. Nagyon sokan rontották ezt el, de aki nem akart átmenni a rázókövön, az kiengedte az autót a bukótérbe, majd megkereste a hátramenetet.

"A kerékvető nagyon nehéz és megkértük Charlie-t (Whitingot), hogy módosítsuk valahogy. Nagyon szűk így a kanyar és túl könnyű hibázni. Megmondtuk ezt Charlie-nak, aki azt ígérte, hogy átgondolja, mik a lehetőségek és megpróbál javítani rajta" - nyilatkozta Perez az Autosportnak.

 

Ha a sisakdizájnokból autófestés születne...

Akkor az valami ilyesmi lenne... Ugye mindet felismeritek?

pf-sisak-auto

pf-sisak-auto-2

Ez lett volna a valaha volt legőrültebb Le Mans?

A WTF1 szerint igen, persze az is lehet, hogy csak azért mondják, mert ott voltak... 

Kik ezek a kissrácok?

Segítünk, egy F1-es futamgyőztes, egy Le Mans-győztes, két jelenlegi F1-es pilóta, valamint egy FE/WEC-versenyző. Na, így megvan?

pf-rb-kissracok

Balról jobbra: Sainz, Hartley, Vergne, Kvjat, Ricciardo.

Így törte össze Verstappen az utolsó pillanatban

Ma 15 éve: egy egészen szenzációs rajt!

Élmény visszanézni a 2002-es nürburgringi Európa Nagydíj első körét:

A nagy melegben nagyon fontos a megfelelő folyadékbevitel!

Ezért ajánljuk a Ferrari-rajongók figyelmébe ezt a praktikus kulacsot, mely remek társ lehet sportoláskor, kirándulásokkor.

Elérhető ide vagy a képre kattintva!

pf-ws-ferrari-kulacs

Pillantsunk bele a legendás Mátrai Hegyiverseny múltjába!

Közeleg a 34. HE-DO Mátrai Hegyiverseny, aminek apropóján a szervezők megosztottak néhány képet a verseny múltjából - az 1987-es futam műsorfüzete:

pf-hedo1

pf-hedo1

pf-hedo1

Bakuban olyan esemény zajlott le a Mercedes garázsában, ami korábban még soha

A csütörtöki rajongó bokszlátogatás során egy párnak lehetősége volt belépni a Mercedes bokszába, és ha már megadatott számukra ez a ritka lehetőség, hát a férfi még különlegesebbé tette a pillanatot azzal, hogy megkérte a hölgy kezét.

A Renault-nál már nem is csak az F1-es autó viselkedéséről kérik ki Hülkenberg véleményét

Az új Megane tesztelésére is a németet kérték fel, aki össze is hasonlította a két általa kipróbált karosszériát.

Perezé az első bakui baleset: Így törte össze a Force Indiát

Videó Perez balesetéről:

Gondoltuk volna valaha? Satót nemzeti hősként ünneplik Japánban

Az idei Indy 500 meglepetésgyőztese nemrég ejtette meg első látogatását hazájában a nagy tett végrehajtása óta. Elmondása szerint mindig is csodálta, ahogy az olimpiai bajnokokat fogadni szokták a reptéren, de most neki is hasonlóban lehetett része. Videó is készül róla.

Azért szeretjük a ralikrosszt, mert az ember néha egészen szenzációs dolgokat láthat!

Valóban összeállhat a McLaren és a Ferrari?

Erről is beszélgettünk legutóbbi podcast-adásunkban:

Olvastad már?