Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. június 19. kedd

Perez sajátos módszerrel járja körbe az Albert Parkot

Úgy tűnik, a Force India BWT-vel köttetett rózsaszín-megállapodása a csapat birtokában lévő játékautókra nem vonatkozik! 

Impozáns darabokkal bővült Alonso sisakgyűjteménye

Fernando Alonso közismerten nagy sisakgyűjtő, ami a futballistáknál a mezcsere, az a kétszeres F1-es világbajnok spanyolnál egy másik kötelező „ruhadarab”. És ha már Le Mans-ban járt, gyorsan bővítette is kollekcióját: az egyik sisakot indianapolisi riválisától, Tony Kanaantól kapta, akivel egyébként a tavalyi amerikai bemutatkozás óta össze is barátkozott, míg a másik darab Pechito Lópezé, aki annak idején a túraautó-világbajnokságot tarolta le, most Alonsóék testvérautójában, a másik Toyotában teljesítette a Le Mans-i 24 órást. Mehet mindegyik Alonso saját múzeumába.

 

Még a konkurens is gratulált a Toyotának Le Mans-i győzelme után

Nem feltétlenül arra gondolnánk először, hogy egy konkurens márka gratulálni fog egy másiknak bármilyen eredmény láttán, Japán viszont, ahogy nagyon sok mindenben, ebben is kivételes. A Toyota a 2018-as Le Mans-i 24 órás leintése után nem máshonnan, mint a Mazdától kapott gratuláló tweetet: „Üdv a japán Le Mans-győztesek klubjában!”

 

Hogyan, miért és hol kezdjünk gokartozni?

A sok beérkező kérdés miatt összeállított egy anyagot erről a Magyar Gokart Szövetség - ez erre a linkre, vagy az alábbi képre kattintva olvasható!

pf6

Komikus és fájdalmas egyben, ahogy ezek a srácok minimotorokkal esnek-kelnek

A briteknél úgy tűnik, hogy hamar megedződnek a versenyzőpalánták.

Bottas vízibiciklivel hangolt a hétvégi F1-es futamra

A Mercedes finn pilótája aktív pihenéssel készült:

 

Aki számít, gratulált Alonsónak Le Mans után

A spanyol köz-, illetve sportélet prominens szereplői is gratuláltak Fernando Alonsónak Le Mans-i győzelme kapcsán. A spanyol királyi család Twitterén azt emelték ki, hogy nincs olyan pálya, verseny, illetve sorozat, ami ne hódolna be előbb vagy utóbb a világ legjobb pilótája, vagyis Alonso előtt, míg a Real Madrid kétszeres világbajnok honfitársuk áldozatkészségét és tehetségét méltatta.

 

 

Herczigék megerősítették harmadik helyüket az Eb pontversenyében

A Ciprus Ralin szerzett újabb nagyszerű dobogónak köszönhetően az összetett bajnoki értékelésben is megőrizte harmadik helyét Herczig Norbert és Ferencz Ramón - a MOL Racing Team versenyzői 22 pontot tettek hozzá az eddig megszerzett egységeikhez, így 62-nél tartanak négy futamot követően. A bajnokságot 98 ponttal vezeti a portugál Bruno Magalhaes, Alexej Lukjanuk 83-mal második, Herczig Norbert 62-vel harmadik, majd a cipruson győzedelmeskedő Simos Galatariotis következik 50-nel.

A többiek már le vannak maradva, az ötödik helyen álló Nikolaj Griazin és Ricardo Moura 30-30 pontot szerzett eddig és bár fontos megemlíteni, hogy a nyolc futamból csak hatot értékelnek az ERC-ben, egyelőre a listavezető Magalhaest leszámítva mindenkinek van legalább egy eldobható eredménye már. Herczigék kihozták a maximumot abból a két versenyből, ahol a többihez képest kisebb (de még így is jelentős) mezőny állt rajthoz, így bizakodva várhatják a folytatást - következik Olaszország, majd a Barum Rali, a Lengyel Rali, végül pedig a Liepaja Rali.

Botka Dávidék egyébként a most megszerzett nyolc pontjukkal a 18. helyen állnak a tabellán, ifj. Érdi Tiborék pedig az abszolút 31. pozíció mellett az ERC2 második helyét foglalják el - itt viszont még érdekesebb a képlet, hiszen csak négy futamot értékelnek, így Érdiék az eddigi két győzelmükkel kifejezetten jól állnak.

A tabella ezen a linken megtekinthető!

herczigék2

fotó: MOL Racing Team

Videó: A leintés után rohant neki versenyzőtársának a motoros

A Moto2-esek Katalán Nagydíjának legfurcsább balesete már a leintés után történt: Miguel Oliveira már ünnepelte a második helyét, amikor Simone Corsi – vélhetően figyelmetlenségből – beleszállt hátulról. Szerencsére egyik versenyzőnek sem esett baja, sőt a helyszíni jelentések szerint a portugál még nevetni is tudott a bizarr és igen veszélyes incidensen, de természetesen a felügyelők nem hagyták szó nélkül a történteket: Corsi a soron következő holland futamon csak a mezőny végéről rajtolhat. Sokak szerint még ez is túl enyhe büntetés az olasznak – mutatunk egy nézőtéri videót a balesetről:

 

 

Hegymászással kapcsolódott ki Ricciardo

Ilyen kilátás várja azt az F1-es pilótát, aki a gyönyörű kolorádói Boulder városánál fedezi fel a természetet.

Hamilton édesapja áldozataiért mondott köszönetet

 Ma tartják a nemzetközi apák napját, Lewis Hamilton ebből az alkalomból pedig egy rövid videóban emlékezett meg édesapja tetteiről, amelyek nélkül sosem válhatott volna belőle négyszeres világbajnok.

ERC: Drámai végjáték, dobogón Herczigék

A ciprusi forduló vasárnapján a helyi Simos Galatariotis annak ellenére győzedelmeskedett, hogy az utolsó szakaszt 2,3 másodperces hátránnyal kezdte meg az élen álló Al-Attiyah mögött. A katari már magáénak érezhette a győzelmet, ám a befutó előtt ismét utolérte őt a balszerencse, ugyanis egy defektet elszenvedve volt kénytelen átadni az első helyet üldözőjének. Galatariotis ezzel könnyedén átvette a vezetést, ám nem sokkal a helycsere után ő is ugyanúgy járt, mint riválisa, egy jobb első defektet szedett össze a murvás, sziklás szakaszon. A ciprusi végül három keréken hozta haza az autót, első helyezésével pedig egy tíz éves nyeretlenségi szériát tört meg hazájának.

A második helyen hihetetlen szorosan, 0,6 másodpercre Bruno Magalhães érkezett, és a szerencsétlenül járt Al-Attijah-t még a regnáló magyar bajnok, Herczig Norbert és Ferencz Ramón párosa is megelőzte, az összesített harmadik helyet megszerezve ezzel. Botka Dávid és Mesterházi Márk három és fél perces hátránnyal végül a hetedik lett.

Az eredmények itt megtekinthetők!

herczig-ciprus-erc

Különleges sisakfestéssel készül hazai versenyére Grosjean

Tíz év kihagyás után idén ismét Franciaországba látogat a Formula-1, Romain Grosjean pedig stílusosan egy egyedi dizájnnal várja hazai versenyét. A haasos szimulátoron már feltérképezte a Paul Ricardi vonalvezetést, és első benyomásai alapján egy "szupergyors" pályáról van szó, amelyen "nagyszerű" lesz versenyezni. Grosjean egyébként azon kevesek közé tartozik, aki idén még nem szerzett pontot az F1-ben (Szergej Szirotkin van még így ezzel), de talán a hazai helyszínen sikerül áttörnie a gátat.

Kiss Norbi a dobogón a mai második futamon

Az ETRC hungaroringi fordulójának szombati napját követően ma ismét dobogóra állhatott a magyar bajnok. Kiss a mai első futamot a negyedik helyen zárta, így a fordított rajtrácsos versenyen Jochen Hahn és Adam Lacko által közrefogva az ötödik rajtkockából indult, miközben Sascha Lenz pole-pozícióból, az Oxxo Racinges Ryan Smith pedig a második helyről várta az indítást. Az első körben az élmezőnyből Kiss helyezkedett a legokosabban, alig néhány kanyar alatt ugyanis már a harmadik helyen járt, és egyszer a második helyért is bepróbálkozott. Az első négyes immár Rene Reinert vezetésével ezt követően elhúzott a többiektől, és szoros küzdelemben, ám további helycsere nélkül teljesítette a versenyt.

Mögöttük a Smith a hatodik körben Steffi Halm mellett próbált elhúzni, ám a páros összeakadt, Halm pedig kiállni kényszerült. A bajnokságot vezető Hahn is kénytelen volt idő előtt kiszállni, az ő versenyének egy műszaki hiba vetett véget. Smith végül a hatodik helyen ért célba.

Kamion-Eb: Magyar csapat van, magyar pilóta nincs a dobogón

Az ETRC mai hungaroringi napján Jochen Hahn szerezte meg az első futamra a pole-pozíciót, míg mögötte az Oxxo Racing színeiben Ryan Smith a második, aztán Adam Lacko a harmadik, Kiss Norbert pedig a negyedik helyről várta zöld lámpák kialvását. Az első három sima rajtot vett, mindössze Kiss és a mögötte érkező rivális, Antonio Albacete között alakult ki egy kisebb kakaskodás a második kanyarban. Míg a magyar kamionja kisebb, addig spanyolé nagyobb sérülésekkel jött ki az összetűzésből - a kört Albacete már egy lapos bal hátsó kerékkel fejezte be, és ez a tényező volt az, ami innentől a legtöbb izgalommal szolgált a futam alatt.

Az első négy zavartalanul rótta a köröket, ám a spanyol jelentősen lassabb tempót futva, vért izzadva próbálta maga mögött tartani a hátulról érkezőket. Ez a törekvése egyre reménytelenebbnek tűnt, hiszen tíz kört kellett volna teljesítenie defektes kerékkel, ami még egy ilyen masszív kamion esetén is túl nagy elvárás. A mezőnyt végül Kiss Norbival bezárólag úgy intették le, ahogy az el is rajtolt, tehát az első négy sorrendje Hahn, Smith, Lacko és Kiss lett, míg Albacete végül be sem fejezte a mai első futamot.

A második, fordított rajtrácsos futam 15:15-kor veszi kezdetét, élő közvetítés a Sport 1-en lesz látható.

 

Hankook, mint az F1 gumibeszállítója?

Az Auto Motor und Sport értesülései szerint 2020-tól akár a világ egyik legnagyobb gumimgyártója is a Formula-1 hivatalos beszállítójává válhat, a pletykák szerint ugyanis az FIA körbekérdezett a nevesebb márkák között, érdekelné-e őket egy lehetőség a kategóriában. A dél-koreaiak egyébként 2013-ban már több alkalommal is tárgyalóasztalhoz ültek a száguldó cirkusz akkori főnökével, Bernie Ecclestone-nal, öt évvel ezt követően pedig úgy tűnik, ismét bekopogtak az F1 ajtaján.

A jelenlegi gumipartner, a Pirelli szerződése 2019 végén jár le a sportággal, így a márkaváltás - ha egyáltalán megtörténik - leghamarabb 2020-tól léphet érvénybe. Az AMus hozzátette, a döntést szeptemberben hozzák meg az illetékesek. A Hankook jelenleg a DTM-et és a Formula-3-at is ellátja gumiabroncsokkal.

A Jégember olvad: Újabb családi fotót osztott meg

A közösségi médiát használó Kimi Raikkönen egyre többet mutat családi életéből a nyilvánosságnak, rajongói örömére. „Mosolygunk, ahogy mindig” – írta az alábbi képhez a Jégember.

 

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

Egész McLaren-osztag versenyez Le Mans-ban

A csapat szorít jelenlegi és egykori versenyzőiért a 24 óráson: a #8-as Toyotával induló Fernando Alonso mellett a fejlesztőpilóta Oliver Turvey a Manor #6-os LMP1-esét vezeti. Két korábbi futamgyőztes is szerepel, Jenson Button a #11-es SMP Racing LMP1-essel, Juan Pablo Montoya pedig az LMP2-ben, a United Autosports #32-esével.

ERC: Herczigék ötödikek, Botkáék hetedikek az első nap végén

Hat gyorsasági szakaszt rendeztek a ciprusi ERC-futam szombati napján és a murvás, kemény, helyenként sziklás, más helyeken pedig aszfaltos pályák már most több áldozatot szedtek.

A verseny elején egyértelmű volt, hogy Lukjanuk, Magalhaes, Nordgren és Al-Attiyah lehet esélyes a győzelemre, Magalhaes azonban egyrészt nem tudta tartani az élmenők tempóját, másrészt a pályatakarító szerep sem segített rajta, több apró hibája volt - a többiek közül aztán Lukjanuk "a várakozásoknak megfelelően" összetörte a Fordot, Al-Attiyah pedig szintén bajba került, defektet kapott.

Így hiába voltak nagy különbségek az egyes szakaszokon, a nap végére szorosan alakult az élmezőny, Nordgren 4,6 másodperccel vezet a helyi sztár, Galatariotis és 8,8-cal Magalhaes előtt, Al-Attiyah pedig visszaesett negyediknek, de az ő hátránya már 48,4 másodperc, azt nagyon nehéz lesz ledolgozni.

Magabiztosan autóznak eddig a magyarok, Herczig Norbert és Ferencz Ramón az abszolút ötödik helyen fordulhat, a második körben már stabilan ötödik-hatodik időket autózott a magyar bajnok és az első körhöz képest kicsit módosított itinerrel javulni tudott. Hátránya így bő tíz másodperc Al-Attiyah mögött, az előnye pedig 27,6 másodperc a legjobb nem R5-ös autóval érkező helyi Demosthenousszal szemben.

Az abszolút hetedik helyen áll Botka Dávid és Mesterházi Márk, akik szintén a második körben tudtak gyorsulni, a hátrányuk ugyan már egy perc Herczigékhez és kettő a futamot vezető Nordgrenhez képest, de így is egy komolyabb pontszerzés nézhet ki nekik.

Van még egy magyar párosunk, Berezcki Norbert és Géczy Tamás az abszolút 35. helyen áll a Suzuki Swifttel.

Az eredmények ezen a linken megtekinthetők!

fotó: MOL Racing Team

Kamion-Eb: Lackóé a második futam, az Oxxót az ág is húzta

A magyar Oxxo Racing angol pilótája, Ryan Smith ígéretes második verseny elébe nézett szombat délután, miután az első futamot 7. helyen zárta, a fordított rajtrács értelmében így a 2. rajtkockából indulhatott volna. Smith azonban kétszer 30 másodperces büntetést kapott, miután a nyitófutamon Antonio Albacetével és Adam Lackóval is ütközött, ezért elveszítette pontszerző helyezését, valamint a második futamot is a mezőny végéről kezdte.

Ennek Adam Lacko örülhetett, akinek ölébe egy 9. rajthely helyett pole-pozíció hullott: a lehetőséggel élő cseh megnyerte a futamot, annak ellenére, hogy az utolsó kanyarokban megszorongatta őt René Reinert, akitől a végén csak 0,365 másodperc választotta el. Steffi Halm újra dobogóra állt egy hármas boly elején, Sascha Lenz és a rajthelyéhez képest két helyet javító, 5.-ként végzett Kiss Norbert előtt. Az első futam nyertese, Jochen Hahn 6. helyen végzett, míg Smitht a rajtot követő gyorshajtás miatt bokszutca-áthajtással is megbüntették. Az angol így is 10. helyen végzett 15 célba érő versenyző között.

A Le Mans-t nem nyerheted meg az első kanyarban, de az első szárnyad elveszítheted

A mezőny egyik legnagyobb ásza, Andre Lotterer hibázott a rajt után, út közben kis híján az egyik Toyotát is kiütve.

Olvastad már?