DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek

A nap idézete - Egy igazán szívszorító mondat Ayrton Sennától

„A Forma-1 csak egyetlen dolgot tud nyújtani számodra biztosan: a tudatot, hogy ki vagy téve a veszély. A veszélynek, hogy megsérülsz, vagy annak, hogy életedet veszíted.”

F2-es pilóta is van a Formula-E berlini futamát kihagyó WEC-versenyzők helyettesei közt

Egy ideje már ismeretes, hogy ütközik a Formula-E és a WEC versenynaptára a 2024-es szezonban. Az utóbbi spái hatórás futamát május 11-én rendezik, valamint ugyanezen a napon tartják az elektromos világbajnokság berlini fordulójának első versenynapját. Korábban felmerült, hogy a két sorozatban párhuzamosan szereplő versenyzők a WEC-futam után 12-én, vasárnap részt vesznek az FE második berlini ePrix-jén, viszont – ahogy azt korábban is megírtuk – ezt a lehetőséget nem fogadták el az elektromos sorozat csapatai. Az érintett istállóknak így az egész németországi versenyhétvégére találniuk kellett beugró pilótákat.

Az Envision színeiben Sebastien Buemi és Robin Frijns helyett így a svéd Joel Eriksson – aki egyébként a Jaguar FE-csapatának tartalékversenyzője –, valamint a Mercedes akadémiájának korábbi tagja, a jelenlegi Formula-2-es pilóta, Paul Aron fog majd versenyezni. Nyck de Vries is a WEC-et választotta a Formula-E helyett arra a hétvégére, az ő helyére az Alpine F1-es csapatának jelenlegi szimulátor- és fejlesztőpilótája, a Mahindra tartalékversenyzője, Jordan King ül majd. Az Abt Cupra csapata a DTM-ben szereplő Kelvin van der Lindét választotta Nico Müller helyettesítésére.

A DS Penske párosa, Stoffel Vandoorne és Jean-Éric Vergne, valamint a mahindrás Edoardo Mortara a Formula-E-t nevezték meg prioritásukként, így ők a spái hatórás versenyt fogják kihagyni.

Hajnalban sprintfutam, utána időmérő az F1-es Kínai Nagydíjon – szombati program

Következik a 2024-es Formula-1-es idény első sprintversenye, méghozzá az idei évre megváltoztatott lebonyolítás értelmében helyi idő szerint késő délelőtt. Ez magyar idő szerint reggel 5 órás rajtot jelent, majd ezt követően 9-kor rendezik a hagyományos, vasárnapi futam rajtsorrendjét meghatározó időmérőt a sanghaji Kínai Nagydíjon.

De lesz persze más is szombaton: folytatódik a WRC Horvát Ralija, kvalifikál a WEC és az IndyCar mezőnye, míg a TCR World Tour és a Superbike szereplői már versenyezni is fognak – alább mutatjuk a szombati menüt, a hétvége teljes menetrendje pedig ide kattintva böngészhető:

5:00 Formula-1, sprintfutam (M4 Sport)
7:31- WRC, második versenynap (RallyTV, előfizetés után)
9:00-10:00 Formula-1, időmérő (M4 Sport)
9:00-9:20 Superbike, harmadik szabadedzés (Aréna4)
11:00-11:15 Superbike, Super Pole (Aréna4)
11:10-12:10 WEC, harmadik szabadedzés
11:20-11:55 TCR World Tour, időmérő (Sport 2)
14:00 Superbike, első futam (Aréna4)
14:45-15:55 WEC, időmérő (Eurosport.hu, előfizetés után)
15:00 EWC, Le Mans-i 24 órás (Eurosport 2 - 15:00-16:45, 18:05-19:30, 00:00-12:30, 14:00-15:00)
16:30-18:00 NASCAR Cup Series, időmérő
17:15 TCR World Tour, első futam (Sport 2)
20:25-21:55 IndyCar, időmérő

f1-kina-day1

„Végre szereplői és nem nézői vagyunk a pilótapiacnak az Audival” – Sauber

2026-tól az újonnan beszálló Audi gyári csapatává válik a jelenleg Stake F1 Team néven futó istálló, márpedig ennek már a jelenlegi pilótakeringőben is súlya van, hiszen egy gyári projekt vonzóbb lehet, mint amilyen eddig a Sauber volt. Mindenekelőtt Carlos Sainz kapcsán rebesgetik, hogy a majdani Audi is opció lehet – Alessandro Alunni Bravi, a hinwili alakulat csapatvezetője ugyanakkor nem árult el részleteket ezzel kapcsolatban az F1-es Kínai Nagydíj pénteki sajtótájékoztatóján:

„14 versenyzőnek nincs szerződése a következő évre, és mint minden csapat, mi is beszélünk különböző pilótákkal. De még nincs itt az idő, hogy bármilyen döntést meghozzunk, előbb egy jól teljesítő autót kell adnunk a versenyzőinknek. De hadd mondjam el, hogy örülök, hogy úgy fest, hogy szerepet, egy másfajta szerepet játszhatunk a jövőt illetően a pilótapiacon, köszönhetően az Audi-bejelentésnek és az összes a csapatunk fejlődésére irányuló befektetésnek. Úgy vélem, ha van jó hír a csapatunk szempontjából, hogy végre vonzók vagyunk. Végre nem nézők, hanem szereplők vagyunk a pilótapiacon.”

A minap a Red Bull sportszakmai tanácsadója, Helmut Marko konkrétan arról beszélt, hogy az Audi egy jövedelmezőség szempontjából felülmúlhatatlan ajánlatot tett le Sainz elé, akivel egyébként ők is egyeztetnek. Alunni Bravi azonban nem akart belemenni a találgatásokba: „Nem lenne megfelelő felfedni, milyen egyeztetések zajlanak. Senki sem tudja igazából, hogy más csapatok mit ajánlanak vagy miről egyeztetnek a versenyzőkkel. Nem akarunk részesei lenni mások játékának.”

f1-sauber-kina

Russell hiúsíthatja meg Sainz érkezését a Mercedeshez?

Carlos Sainz elmondása szerint legjobb opciói a 2025-ös versenyzőülésre még nyitva vannak. A Formula.hu értesülései szerint ezek közé tartozik a Mercedes is, egy egykori csapatfőnök azonban úgy véli, a brackley-i csapat már szerződtetett versenyzője meggátolhatja a spanyol érkezését.

„Antonellit tartom az egyik favoritnak, miközben Carlos Sainz kétségtelenül nagyszerű szerzemény lenne a csapat számára” – mondta a Formula For Success podcastben Eddie Jordan. „Totónak vigyáznia kell, mert ő menedzseli George Russellt, és biztos vagyok benne, hogy George Russell nem akarja Carlos Sainzot abban az autóban látni. Nem ő dönti el, de úgy érzem, elég nyomást tud Totóra helyezni, hogy a feltörekvő fiatalt favorizálja ebben a helyzetben…”

Jordan megismételte korábbi teóriáját, miszerint az Aston Martinnál spanyol felállás jöhet össze – ennek egyik fele már teljesült Alonso többéves szerződéshosszabbításával:

„Történetesen azt hiszem, és bár nincs rá okom, mégis meg vagyok győződve róla, hogy Lance Stroll befejezi idén. Talán a vezetőségben folytatja, ami jó opció lenne számára, hiszen Alonso mellett elég nehéz boldogulnia. Úgy érzem, Lawrence Stroll ebben az esetben Carlos Sainznak szánna szerepet. Az eszem azt diktálja, hogy a Mercedesre tegyem a pénzem, mert oda megy, de minden azon múlik, hogyan jár Toto agya.”

Fotó: DPPI

Különleges trófea: Nyakba akaszthatják díjukat a sanghaji dobogósok

Különleges trófeával készültek a négy év kihagyás után visszatérő Kínai Nagydíj illetékesei: a Formula-1 hőskorának babérkoszorúját idézi a kerek trófea, de helyi vonatkozása is van, a tökéletesség keresését szimbolizálja.

A díj szűk talapzatán megáll, viszont a babérkoszorúkhoz hasonlóan nyakba is akasztható – várhatóan így fogják átadni a sanghaji futamgyőztesnek. Extraként a trófea világítani is tud: erről egy szenzor gondoskodik, amely érzékeli, ha a pilóták a magasba emelik vagy a nyakukba akasztják.

A Kínai Nagydíjat szponzoráló Lenovo megbízásából a Pininfarina tervezte – nem ez az első rendhagyó trófeájuk, a 2023-as Japán Nagydíj csókra aktiválódó és nemzeti színekben világító serlegét is ők tervezték.

Már pénteken tétre megy a játék az F1-es Kínai Nagydíjon – program

A 2024-es Formula-1-es szezon első sprinthétvégéje vár a mezőnyre Sanghajban, az átalakított lebonyolítási rendnek köszönhetően pedig pénteken az egyetlen szabadedzést követően a sprint rajtrácsát meghatározó sprintidőmérőt rendezik. Az időeltolódás miatt mindezt kora reggel és délelőtt követhetjük majd – de persze közben az egyéb szériák is megkezdik a küzdelmeiket a WEC-től kedve a WRC-n át a TCR-ig (a hétvége teljes menetrendje ide kattintva böngészhető!):

5:30-6:30 Formula-1, első szabadedzés (M4 Sport)
8:28- WRC, első versenynap (RallyTV, előfizetés után)
9:30-10:15 Formula-1, sprintkvalifikáció (M4 Sport)
10:20-11:05 Superbike, első szabadedzés (Aréna4)
12:00-13:00 WEC, első szabadedzés
15:00-15:45 Superbike, második szabadedzés (Aréna4)
17:15-18:45 WEC, második szabadedzés

f1-kina-day0

Kína helyett Kalifornia: Az F2-es bajnok ugrik be a McLarenbe az IndyCarban

Szokatlan helyettest nevezett meg az Arrow McLaren, a wokingiak IndyCar-csapata közvetlenül a Long Beach-i hétvége, az IndyCar második fordulója előtt (nem számítva a bajnokságon kívüli fordulót a Thermal Club pályán): a szériában debütáló Teo Pourchaire, a Formula-2 2024-es bajnoka vezeti David Malukas autóját, mivel az amerikai továbbra sem épült fel kerékpárbalesetéből.

Pourchaire a Stake F1 Team hivatalos tartalékpilótája – az IndyCar-versennyel egybeeső Kínai Nagydíjon így nem áll a hinwiliek rendelkezésére –, aki nem tudott ülést találni a királykategóriában, Formula-2-es címvédőként pedig nem maradhatott a mezőnyben 2024-ben, helyette Japánban, a Super Formulában talált versenyülést. Az IndyCar új keletű irány számára – a beugrást az tette lehetővé, hogy a Malukos helyére St. Petersburg-i szezonnyitón beugró (szintén F2-es és sauberes múltú) Callum Ilott hétvégén az imolai WEC-fordulón szerepel.

A 20 éves francia mély vízbe ugrik, hiszen sosem tesztelt még IndyCar-autót, és a lehetséges beugrásra készülve csak egyetlen nap erejéig gyakorolt a Chevrolet szimulátorában. Két rutinos IndyCar-szereplő, Pato O’Ward és Alexander Rossi oldalán kell bizonyítania a McLarennél.

Bajnokok Ligája vagy NBA? Zhou!

Guanyu Zhou, a Stake 24 éves kínai versenyzője pályafutása első hazai F1-es versenyhétvégéjére készül a hétvégén. Az ázsiai Formula 3-as bajnokság 2021-es szezonjának bajnoka természetesen rendkívül izgatottan várja már a Kínai Nagydíjat, a Sky Sports-nak pedig többek között arról is beszélt, hogy hazájában rendkívül sokan felismerik manapság.

„Felismernek, de ez nem érint rosszul. Jó látni azt, hogy mennyi emberre hatással vagyok a hazámban” – mondta Zhou.

„A foci és a kosárlabda nagyon népszerűek Kínában, de a Bajnokok Ligájában és az NBA-ben jelenleg nincs hazai játékosunk. Szeretjük, amikor a saját sportolóink jól teljesítenek, remélhetőleg eljön az a nap, amikor ott lehetek a dobogón, hiszen az F1 népszerűsége nagyot nőtt az elmúlt években” – tette hozzá a harmadik F1-es szezonját teljesítő Zhou.

Eső fűszerezheti meg az F1-es Kínai Nagydíj sprintjét?

Akár még az időjárás is megkavarhatja a lapokat a 2024-es Formula-1-es évad első sprinthétvégéjén Sanghajban. Az előrejelzések szerint pénteken ugyan napos időben indul a nap, de késő délutánra és estére megnövekszik a felhőzet és ezáltal az eső esélye is. Ez utóbbit 60 százalékra jósolják, de azt egyelőre nem tudni, hogy mindez érinteni fogja-e a péntek délutáni sprintidőmérőt vagy sem (a Kínai Nagydíj teljes menetrendje ide kattintva található!).

Szombaton az időjósok szerint vizes pályán indul a nap, viszont folyamatosan javulni fognak a körülmények, így jelenleg kérdés, hogy a helyi idő szerint délelőtt 11-kor rajtoló sprintre milyen aszfalton kerül sor. Ugyanakkor hiába tippelnek 80 százalékra esőt aznapra, az időmérő már szinte biztosan szárazon fog zajlani. És ugyanez mondható el a vasárnapra és a nagydíjra, amely az előrejelzések szerint a legstabilabb időjárást hozza majd a hétvégén. Ahőmérsékleteket illetően mindhárom nap 20-23 fok között mozognak majd a maximumok, emellett változó intenzitású és irányú széllel is számolniuk kell majd a csapatoknak.

f1-eso-suzuka

fotó: DPPI

Horner hisz Ricciardo feltámadásában

Gyengén kezdte a 2024-es F1-es idényt Daniel Ricciardo, aki az első négy nagydíjhétvége során a bahreini csapatutasítást leszámítva rendre alulmaradt csapattársával, Yuki Tsunodával szemben: miközben a japán már kétszer is pontokat szerzett a Visa Cash App RB-nek, az ausztrál egyelőre vb-egység nélkül áll. A híresztelések szerint Ricciardo Helmut Markótól már ultimátumot is kapott, hogy amennyiben nem javul belátható időn belül, Liam Lawsonra cserélhetik. A Red Bull F1-es csapatfőnöke, Christian Horner, aki 2014 és 2018 között közvetlenül Ricciardo főnöke volt, azonban még bízik a pilótában:

„A csapattársa jól teljesít, ez pedig természetesen nyomást helyez rá. De járt már itt korábban, biztos vagyok benne, hogy vissza fog vágni. Daniel nagyfiú már, itt van egy ideje, tudja, hogyan működnek a dolgok. És szerintem csak szüksége van arra, hogy begyűjtsön egy jó eredményt, és akkor a mosolya is vissza fog térni” – idézi Hornert a MotorsportWeek.com portál.

f1-ricciardo-horner

Átesett első F1-es tesztjén a Mercedes 17 éves tehetsége

Andrea Kimi Antonellit sokan a generációja egyik legnagyobb ígéretének tartják, ami az eddigi eredménysorát látva nem meglepő: a Mercedes által felkarolt olasz 2022-ben a német és az olasz Formula-4-ben, tavaly pedig a Formula Regional közel-keleti és európai szériáiban lett bajnok. Idén így az F3-at átugorva egyből a Formula-2-ben debütált, ahol három forduló elteltével kilencedik helyen áll a tabellán. Viszont a tehetsége és a junioreredményei miatt az első pillanattól kezdve az egyik fő jelöltként emlegetik Antonellit arra, hogy elfoglalja 2025-ben a Ferrarihoz átigazoló Lewis Hamilton megüresedő ülését a Mercedesnél – sőt, hiába pletykálnak Carlos Sainz szerződtetéséről, Toto Wolff csapatfőnök nemrég konkrétan úgy fogalmazott, hogy a 17 éves olasz van „a legerősebb pozícióban”.

A Mercedes fel is pörgette Antonelli felkészítését: információink szerint eredetileg csak néhány hét múlva, Imolában került volna sor az első Formula-1-es tesztjére, elé azonban beiktattak még egy alkalmat a héten a Red Bull Ringen. Nos, kedden és szerdán sor is került Antonelli első F1-es tesztjére az Osztrák Nagydíjnak otthont adó spielbergi pályán, ahol a fotók tanúsága szerint Wolff némileg önironikus szavainak megfelelően valóban nem a már a jelenlegi szabályrendszer szerint épített 2022-es, hanem a Mercedes számára az utolsó konstruktőri vb-címet hozó 2021-es versenygépbe ülhetett be (a csapatfőnök szerint azért, hogy a fiatal pilóta először „egy jó autóval” gyűjtsön tapasztalatot). Íme, a Mercedes fotói a jeles alkalomról – több információt nem osztottak meg arról, pontosan hány kört is teljesített Antonelli, viszont egy videós üzenetben maga a pilóta összegezte a két napot:

„Az első két nap teljesítve egy F1-es autóban. Hihetetlen élmény volt, imádtam minden egyes másodpercét. Az első nap alakult a tervek szerint, ugyanis havazott kicsit, úgyhogy nem igazán tudtunk vezetni. De a második nap már száraz volt, sok kört megtettünk. Köszönöm a csapatnak a kemény munkát, és izgatottan várom, mi következik.”

A világ 100 legbefolyásosabb emberének egyike Max Verstappen

Az évről évre összeállított Time 100 listán az ikonikus magazin a világ legbefolyásosabb embereit gyűjti össze: a névsorban nincs sorrend felállítva, a szereplőket különböző kategóriákban csoportosítják, ezek a Művészek, az Ikonok, a Titánok, a Vezetők, az Innovátorok és az Úttörők.

Csak öt sportoló került fel a listára, Patrick Mahones (amerikai futball), Siya Kolisi (rögbi), Jenni Hermoso (női labdarúgás) és Sakshi Malik (női birkózás) mellett harmadik világbajnoki címét követően Max Verstappen. A Titánok között sorolt holland a mezőny egyik legfiatalabb tagja, méltatásában a világ rengeteg különböző pontján megszerzett győzelmei mellett kiemelték az őt világszerte követő narancssárga szurkolótábort.

Időről időre feltűnik Formula-1-es versenyző a Time 100 listán: Lewis Hamilton 2020-ban és 2016-ban is szerepelt – nem kizárólag sporteredményei miatt, rasszizmus elleni és környezettudatos tevékenysége kiemelt szerepet játszott.

A 2024-es százas listára olyan szereplők kerültek még fel, mint az énekes Dua Lipa, a színészlegenda Michael J. Fox vagy a tavaly kinevezett kínai miniszerelnök Li Csiang. A legbefolyásosabb száz személy több mint fele, 51 nő – a teljes névsor itt böngészhető át.

Fotó: Red Bull Content Pool

F1-es versenyző lett a lelátón szurkoló Ferrari-sapkás kisfiúból

A fotót Guanyu Zhou osztotta meg a Kínai Nagydíj előtt – mivel a Stake F1-es versenyzője látható a körülbelül húsz évvel ezelőtt készült képen.

„Húsz évvel később visszatértem a hazai futamra” – írta a poszt mellé a most 24 éves Zhou, aki harmadik szezonjában először versenyez otthon, hiszen a Kínai Nagydíj 2020 és 2023 között négyszer is elmaradt. Egyúttal már azt is tudjuk, hogy az ifjú Zhou a Schumacher-dominancia idején a Scuderia lelkes szurkolója volt, amiről sapka és zászló tanúskodik: húsz évvel később Ferrari-motor hajtja C44-esét a sanghaji lelátók túloldalán.

Nagy lépést tett a karbonsemlegesség felé az F1

Jelentést tett közzé a Formula-1 annak kapcsán, hogyan állnak a 2030-ra célul kitűzött karbonsemlegesség felé vezető úton. A dokumentáció szerint jól: a 2018-as „alapértékhez” képest a 2022-es idényben 13 százalékos csökkenést produkáltak szén-dioxid-kibocsátás terén – bár az növekedés 2021-hez képest, ahol 17 százalék volt a mínusz, de fontos különbség, hogy abban az esztendőben a koronavírus-járvány miatt még sokkal kevesebb tengerentúli futamot rendeztek.

Az ennek kapcsán kiadott közleményből az is kiderül, hogy többek között a versenynaptár átcsoportosításával (a Japán Nagydíj is ennek keretében került át idén tavaszra), a szállításnál fenntartható üzemanyag használatával, valamint a nagydíjhétvégék során a megújuló energiák egyre szélesebb körű használatával érték el ezt a csökkenést – utóbbi tekintetében egyébként 2023-ban (amely évről még nincsenek teljes adatok) 50-ről 75 százalékra nőtt az érték. Az F1 hangsúlyozza: bár 2030-ig még további 37 százalékos csökkenést kell elérniük szén-dioxid-kibocsátás terén, hogy a célul kitűzött 50 százalékot teljesítsék – a tudományos definíció szerint ez felel meg a „nettó nulla” kibocsátásnak, azaz kvázi a karbonsemlegességnek, amikor megvalósul az egyensúly a kibocsátott és a légkörből kinyert szén-dioxid-mennyiség között –, úgy érzik, teljesíthető a vállalásuk.

f1-start-2024-2

„Reménykedjünk, de nem ez a prioritás” – Acosta a vb-esélyről

Valósággal berobbant a szezon első három nagydíján a MotoGP 2024-es újonca, Pedro Acosta aki már karrierje második királykategóriás futamán dobogóra állhatott, ezt pedig múlt vasárnap még egy helyezéssel megfejelte, amikor második lett az Amerikai Nagydíjon. A Gas Gas Tech3 19 éves spanyolja így jelenleg az összetett tabellán is a negyedik helyet foglalja el, 26 pontra a vb-éllovas Jorge Martintól, de csak ötre a második Enea Bastianinitől, így látva Acosta fejlődési ütemét, egyesek már a világbajnoki címre is esélyesnek tartják. A fiatal motoros azonban igyekezett hűteni a kedélyeket:

„Kezdjünk el a következő, jerezi fordulón gondolkodni, ne pedig a bajnokságon. Csak nyomást jelent, amiről az emberek beszélnek. Jó időszakot élünk meg a motorral, a csapattal, a Pierer Mobility csoporttal. Élvezzük ki ezt a pillanatot, és persze nyilván reménykedjünk abban, hogy harcolni tudunk a bajnokságért. Hosszú szezon vár ránk, de most nem ez a prioritás” – idézi a Motorsport.com Acostát. Aki az austini futam kapcsán hozzátette: a COTA-n képtelenség volt tartani a lépést a hétvégén a pole-t, a sprintet és a nagydíjat is behúzó Maverick Vinalesszel, egy másik ligát képviselt az apriliás spanyol.

motogp-acosta-cota

Versenyt fut az idővel, de bizakodik 2026-os F1-es motorprojektje kapcsán a Red Bull

Komoly új kihívással néz szembe a 2026-ban érkező új motorszabályok kapcsán a Red Bull, hiszen először fejlesztenek teljesen egyedül – a Ford némi támogatásával – egy új Formula-1-es hajtásláncot. A Red Bull Powertrains kapcsán sokszor merülnek fel kérdőjelek a sajtóban, egyes találgatások szerint a 2026-os projekttel kapcsolatos bizonytalanságok is közrejátszhatnak abban a csapaton belüli feszültség mellett, hogy Max Verstappen esetleg a 2028 végéig szóló szerződése ellenére idejekorán elhagyhatja az energiaitalosokat. Maga a regnáló világbajnok néhány hete egy erre irányuló kérdésre úgy válaszolt, hogy ennyi erővel azon is aggódhatna, hogy másnap felkel-e, de persze nem becsülik alá a kihívás mértékét.

A Red Bull F1-es csapatvezetője, Christian Horner a Motorsport.com portálnak arról beszélt, hogy az ütemtervnek megfelelően haladnak a munkálatok – de hogy ez mit jelent a versenytársakhoz képest, azt persze jelenleg nem tudni: „A motort illetően egy agresszív úton haladunk, hiszen új motorgyártó vagyunk. De a csapat igazán felnő ehhez a kihíváshoz. A létesítményeink elkészültek, tesztelési és fejlesztési szempontból egyaránt a próbapaddal, a gyártási kapacitással. De két év rendkívül rövid időszak az erőforrások világában. Meredek tanulási görbén haladunk, de haladunk az úton és azon a pontján tartunk, ahol arra ebben a pillanatban számítottunk is. Teljesítjük azokat a célokat, amelyeket magunk elé kitűztünk. Azt mindig nehéz tudni, hogy ezek a célok hogyan állnak a riválisokhoz képest. De óriási erőfeszítések zajlanak a háttérben, mert ez szó szerint egy versenyfutás az idővel 2026 elejére.”

f1-redbull-powertrains

A Pirelli sem tudja, hogy mit várjon a hétvégi F1-es Kínai Nagydíjtól

Még maga a Pirelli sem tudja, hogy hogyan fognak viselkedni a gumik az F1-es Kínai Nagydíjon: utoljára 2019-ben, egy teljesen másik érában versenyzett itt a mezőny, ráadásul most újraaszfaltozták a pályát, amit az elmúlt öt évben szinte alig használtak bármilyen célra.

A gumigyártó így végül a biztonságra szavazott és a középső három (C2, C3, C4) gumikeveréket jelölte ki erre a hétvégére – viszont nehezen tud tanácsot adni előzetesen, mert úgy számol, hogy akár tíz Celsius-fokos hőmérséklet-ingadozást is tapasztalhatunk majd.

Azt azért hozzátette a Pirelli, hogy Sanghajban a pálya vonalvezetése miatt könnyű előzni, a friss gumikat lehet érvényesíteni, így a kétkiállásos stratégia lehet a legvalószínűbb a nagydíjra – de kiemelték az olaszok azt is, hogy az elévágás is hagyományosan hatékony taktikai fegyver ezen a helyszínen.

f1-pirelli

Jelentősen visszaesett a Mercedes F1-es csapatának profitja

Hatmillió fonttal esett vissza a Mercedes F1-es csapatának profitja 2023-ban – erről számolt be a blackbookmotorsport.com.

A közzétett pénzügyi beszámolókból kiderül, hogy az istálló profitja 2022-ben még 89,7 millió font volt, 2023-ban viszont már csak 83,8 millió – de tegyük hozzá, hogy még ezzel is meglehetősen jól keresett az alakulat. Összehasonlításképp az Alpine F1-es alakulata 26,2 milliós profitot realizált 2022-ben.

A profitcsökkenés egyik okozója a kevesebb televíziós szereplés, ami a kevesebb dobogós helyezéssel függ össze.

m424443_resize

Legalább 2030-ig lesz Aston Martin az F1-ben

Legalább 2030-ig elköteleződött az F1 iránt az Aston Martin – számolt be saját forrásaira hivatkozva a Racingnews365.com.

Az istálló csütörtökön este jelentette be, hogy több évre szóló szerződést kötött Fernando Alonsóval, így a kétszeres világbajnok legalább 2026 végéig marad majd az istállónál, ő vezeti át a folyamatosan fejlesztő, bővülő silverstone-iakat az új érába, és ő „fogadja” majd a Hondát a gárda új partnereként.

A Racingnews365.com úgy tudja, hogy az Aston 2030-ig elnyújtotta a névadásról szóló megállapodását az F1-es csapattal, vagyis jelen állás szerint addig biztosan Aston Martinnak hívják majd Lawrence Stroll istállóját. 

Az Aston vezére nemrég egy eseményen ki is mondta, hogy az F1 jelentős marketingplatformnak bizonyult, rengetegen találkoznak a márka nevével, ráadásul egy fiatal generációval ismerteti meg a legendás zöld színt és az autógyártót, így kifizetődő ez a projekt.

f1-astonmartin

 

„Epikus lenne” – Hamilton az F1 és a MotoGP közös hétvégéjéről

Két hete jelentették be, hogy a Formula-1-et már birtokló Liberty Media felvásárolta a MotoGP (és a Superbike-vb) kereskedelmi jogait tulajdonló Dorna Sports 86 százalékát. Ennek kapcsán újra felröppentek találgatások arról, hogy esetleg egyszer egy közös szuperhétvégét rendezhetnek az F1 és a MotoGP számára, és bár ki nem zárták ennek lehetőségét az illetékesek, Carlos Ezpeleta, a motoros vb sportigazgatója szerint jelenleg nem dolgoznak ezen a projekten, amelyhez számos problémát – eltérő biztonsági pályaigények, szponzorok, stb. – meg kellene oldaniuk.

Mindenesetre a motorversenyzésért is köztudottan rajongó, néhány éve a Monster révén Valentino Rossi Yamaháját kipróbáló Lewis Hamilton támogatná az elképzelést: „Nem igazán gondolkodtam rajta, de nyilván olvastam a szalagcímeket. Úgy vélem, a Liberty bámulatos munkát végzett a Formula-1-gyel, az értéke nyilvánvalóan növekszik. Úgyhogy szerintem a MotoGP-vel is nagyszerű munkát végezhetnek. Izgalmas, mert imádom a MotoGP-t. Epikus lenne, ha egy hétvégén mehetnénk velük” – felelte a Motorsport.com kérdésére a hétszeres F1-es világbajnok. Viccelődve hozzátette, hogy akár egy hétvégén belül így indulhatna az F1-ben és a MotoGP-ben, de Hamilton gyorsan megjegyezte, hogy ez természetesen lehetetlen lenne.

f1-motogp-monster