DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Off-road

Aranyra cserélné az ezüstöt Ausztriában Beni

Újabb állomásához érkezik a hazai ralikrossz bajnokság ezen a hétvégén: a sorozat idei ötödik állomásaként az ausztriai Greinbachba látogat a mezőny. Természetesen ezúttal sem hiányozhat a nevezési listáról a HQ Racing csapata, Hangodi Zoltán a Supercars mezőnyében indul a Nissannal, míg fia, Hangodi Bendegúz a Hondát terelgeti a Magyar Kupában.

“A kakucsringi verseny után darabokra szedtük mindkét autót, és nekiálltunk nagyon alaposan felkészíteni. Megpróbálok ésszel, taktikusan versenyezni, hogy be tudjam fejezni a versenyt, mert ebben az évben nem voltam túl szerencsés ilyen szempontból, mindig falhoz vágott valaki. Úgy jött ki a lépés, hogy egyenesen nyaralásból érkezem majd a versenyre, de most jó az autóm, a verseny pedig nagyon izgalmasnak ígérkezik, jó sokan leszünk, szóval várom a greinbachi hétvégét” – mondta el Hango.

170807-hangodi-zoltan



“Eddig két versenyen vagyok túl a Hondával, és két ezüst a mérleg, ami nem rossz, de szeretném, ha most már sikerülne aranyra cserélni. Mindent beleadtunk a felkészülésbe, vannak kisebb fejlesztések is az autón, és meglátjuk, mire lesz ez elég. A greinbachi pályáról kellemes emlékeim vannak, hiszen itt szereztem meg az első győzelmemet, és szerintem az autónak is kifejezetten fekszik majd, szóval jó érzésekkel készülök a hétvégére” – fogalmazta meg várakozásait Beni.

170807-hangodi-bendeguz

Ami a greinbachi programot illeti, az ez első szabadezésekre szombat délelőtt 10 órától, a második gyakorlásra pedig 13 órától kerül sor. 15 órai kezdettel az első előfutamokat láthatják a kilátogatók, 17 órától pedig a második előfutamok is megkezdődnek. Vasárnap reggel 8 órától folytatódik a második előfutamok sora, majd 9:30-tól a harmadik előfutamokra kerül sor. A hétvége csúcspontja 13 órától következik: ekkor kezdődnek az 5 körös elődöntők, majd rögtön utánuk következnek a 6 körös döntő futamok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: