Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. november 22. szerda
Off-road

Borbás: Jókat csatáztunk!

A Bánkuti MotorSport versenyzője, Borbás Bálint folytatta jó szereplését a 2017-es Országos Rallycross Bajnokságban, hiszen a RabócsiRing-i második forduló alkalmával két futamán is rajt-cél győzelmet aratott, majd nagy küzdelemben a döntőbe verekedte magát, ahol egy rajtbaleset és egy kisebb technikai malőr ellenére az 5. helyen hozta célba egyedi graffitis festésű Suzukiját.

„Jókat csatáztunk, én nagyon élveztem. Remélem, a nézők is, végül is ez talán a legfontosabb!” – kezdte a húsvéti futam utáni nyilatkozatát Borbás, aki noha ezúttal a dobogóra nem ért fel, de a Suzuki Kupa összesített pontversenyében megőrizte harmadik helyét, holtversenyben Kisharsányival. „Mondjuk az elődöntőben pont mi teljesítettük a rallycross történetének szerintem legunalmasabb futamát, de a többi futamban, főleg a döntőben, azt hiszem, kárpótoltuk a nézőket mindenért!” – tette hozzá.

2017-borbas-mariapocs-01

A 28 éves szegedi pilóta egyedül a technikát sajnálta, ami eléggé megsínylette ezt a hétvégét. „A lelkét is kitapostam a kicsi kocsinak, mert nagyon kellett iparkodnom a döntőbejutásért. Az elődöntőben már az utolsó előtti körben jártunk, és elég biztosnak tűnt a bejutásom, amikor egyszer csak belengették elénk a piros zászlót, mert Madari Tomi felborult. Szerencsére nem lett semmi baja, de az új rajtra már nélküle álltunk fel” – meséli Borbás, majd hozzáteszi: „És majdnem nélkülem is, mert időközben felforrt a vizem!”

Végül azonban egy saját kezű gyorsszerviznek (amit Fodor György iránymutatása mellett végzett) köszönhetően mégiscsak fel tudott állni a rajtrácsra, és az első néhány körben az előzmények ellenére nyomta, ami a csövön kifért, közben pedig elmondása szerint hangosan udvarolt az autónak, hogy csak ezt bírja még ki valahogy! Kibírta, és az utolsó néhány körben már nem is kellett nyomnia neki, mert időközben az ellenfelek lemorzsolódtak. Erre utalt fentebb azzal a bizonyos „legunalmasabb” futammal…

2017-borbas-mariapocs-02

A döntőben a rajt után volt egy kis tülekedés, amiből Borbás jött ki a legrosszabbul és visszaesett az utolsó helyre. Innen nagyon nagyot küzdött, és annak ellenére is sikerült feljönnie az 5. helyre és meg is tartania azt, hogy a 3. körtől kezdve minden 2-esbe visszaváltásnál kidobálta a sebességet a váltó.

2017-borbas-mariapocs-04

„Onnantól elég sűrű volt az élet, mert próbáltam tartani a váltót a jobb kezemmel, hogy ne tudja kidobni 2-esből, de Máriapócson a célra ráfordítóban egynél többet kell tekernünk a kormányon, az meg egy kézzel nem könnyű mutatvány, ahogy a hátsó murvás részen sem egyszerű elboldogulni fél kézzel! De most ezt dobta a gép, ehhez kellett alkalmazkodni! Batman nagyon jött rám a végén, de végül sikerült előtte célba érnem – Jokerként ez azt hiszem, most felért egy győzelemmel!” – teszi hozzá viccesen a pilóta, utalva ezzel arra, hogy az ő autóját ugyebár egy egyedi graffitis Joker dizájn borítja, míg egyik kategóriatársa, Mandák Gábor Batmannek öltöztette a sajátját…

2017-borbas-mariapocs-03

„Gratulálok a dobogósoknak és köszönöm a jó csatákat Vágner Gábornak, akivel három futamban is jókat kergetőztünk a hétvége során. Köszönöm Gyurinak a rengeteg segítséget, a Bánkuti MotorSportnak és a TQS Hungary-nek pedig a lehetőséget. Pünkösdre új életre keltjük a technikát, és újult erővel fogunk támadni” – mondta el végül az összességében a hétvége egészét és összképét nézve nagyot mentő és rendkívül értékes bajnoki pontokat szerző Borbás. 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?