DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Off-road

Borbás: Dobogós szezonkezdet

Remekül indult a 2017-es RallycrossOrszágos Bajnokság a Bánkuti MotorSport versenyzője, Borbás Bálint számára, aki a SlovakiaRing-i szezonnyitón a 3. helyet érte el a Suzuki Kupa mezőnyében, így pályafutása során második alkalommal ünnepelhetett a dobogón egy OB-futamleintését követően.

„Soha rosszabb kezdést!Nagyon-nagyon vártam már az év első versenyét, hiszen ez az, amit a legjobban szeretek csinálni a világon! Pláne egy ilyen jó pályán, ilyen erős ellenfelek ellen, akikkel sokszor tized, sőt, a leggyorsabb köridőinket nézve nem egyszer csupánszázadmásodpercnyi különbségek döntenek közöttünk a helyezések sorsáról. Kis túlzással, aki eggyel kevesebbet pislog, az nyer! Imádom!” – kezdte futam utáni értékelését a szemlátomást lelkes pilóta.

CEZ_rc_slovakia_ring_2017_03_25-26_B_030_1_fekvőA4



Borbás tavaly még egy másik csapatban versenyzett, ami időközben megszűnt, így a szokásosnál is több mindent kellett elintéznie a holtszezonban. Elmondása szerint, ezért is volt igazi felüdülés a számára, hogy a pályán végre csak a versenyzéssel kellett foglalkoznia.

„Nagyon örülök a dobogónak, de őszintén szólva már akkor úgy éreztem, hogy nyertem, amikor megérkeztünk a Slovakia Ringre és kézbevettem a licencemet. Nagyon sok volt a bizonytalanság körülöttem az elmúlt időben, és nagyon nagy hálával tartozom Fodor Györgynek, a Bánkuti MotorSportnakés a TQS Hungary-nek. Nélkülük itt sem lettem volna a rajtrácson, úgy meg azért nehéz, lássuk be!” – árulja el a 28 éves versenyző, majd hozzáteszi: „Ilyen előzmények után ajándékként fogtam fel ezt a versenyhétvégét, és megfogadtam, hogy bármi is történjen, ki akarom élvezni minden egyes pillanatát!”

Nos, Borbás annyira megörült a lehetőségnek, hogy első előfutamában rögtön bekezdett egy rajt-cél győzelemmel, ráadásul a legkülső rajthelyről sikerült az első kanyar külső ívén a többiek elé vágnia és az élre törnie. Futamideje az abszolút 2. helyre volt elég, ami megalapozta számára a jó hétvégét.

CEZ_rc_slovakia_ring_2017_03_25-26_B_061_1_fekvőA4 (Large)

A második előfutamban aztán már nem mentek ilyen simán a dolgok, mivel elrontotta a rajtot, és visszacsúszott az utolsó helyre. Onnan ügyes helyezkedéssel az első néhány kanyarban kis híján visszatalált egészen a 2. helyig, de a nagy tumultusban végül a 4. helyre volt kénytelen besorolni. Innen egy flúgos futam vette kezdetét, hiszen hárman egészen az utolsó kör utolsó kanyarjáig centiméterekre autóztak egymás lökhárítójától. A csata az utolsó kör utolsó kanyarjában csúcsosodott ki, ahol hárman annyira egymásra figyeltek, és mindenki annyival később akart fékezni, mint a másik, hogy végül egyikük sem tudott befordulni a kanyarba. A másik két vetélytárs összeütközött, Borbás kimenekült egyenesen a bukótérbe… Mire onnan visszaért, visszatolattak elé a pályára, teljesen meg kellett állnia, hogy elkerüljeaz ütközést. Ilyen hibák nem férnek bele egy ennyire szoros kategóriában – az eredmény egy szerény 10. hely!

„Bosszantó hiba volt, de tanultam belőle, és másnap nagyon motivált voltam. Valahogy érzem ezt a pályát, imádom az összes amúgy bosszantó kis gödrével együtt! Szeretek itt menni, és éreztem, hogy lesz még esélyem visszaküzdeni magam az élbolyba, még ha nem is lesz könnyű” – folytatja a tavaly a bajnokság 3. helyén végző pilóta.

A harmadik előfutamban ismét a legkülső helyről rajtolt, ahonnan ezúttal a 2. helyen sikerült elfordulnia. Itt is ért célba, összességében pedig a 4. helyet szerezte meg a köztes eredménylistán, amiért már bajnoki pontokat osztanak.

CEZ_rc_slovakia_ring_2017_03_25-26_B_060_1_fekvőA4 (Large)

Az elődöntőt a 2. helyről kezdte meg, és ezt a pozícióját egy sallangmentes futammal sikerült egészen a leintésig megőriznie, így magabiztosan masírozott be a döntőbe, ahol a negyedik kockába állhatott fel. A döntőben a rajtot jól kapta el, ám az első kanyarba hárman egymás mellett érkeztek meg, és ő volt legkívül. Három autónak ott nincs hely egymás mellett, így kénytelen volt visszasorolni a 4. helyre, de ha már így alakult, egyből kifordult szűken a Joker körre, így eredve a többiek nyomába. Végül a 3. helyig sikerült felszáguldania, miközben hátrafelé is folyamatosan figyelnie kellett, hogy visszaverjen minden támadást.

„Nagyon jöttek rám a végén, de szerencsére sikerült valahonnan előcsikarnom magamból még 1-2 plusz tizedet, amikor a legjobban kellett, hiszen a döntő legutolsó körében futottam meg a saját leggyorsabb körömet az egész hétvége tekintetében. Jó csaták voltak, és erre számítok egész évben. Aki unalmas versenyeket akar látni, az idén se figyeljen a Suzuki Kupára!” – tette hozzá végül nevetve Borbás, akinek autója önmagában is elég feltűnő jelenség a pályán, hiszen egy egyedi graffitis Joker dizájn borítja.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: