DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Off-road

A nyuszi sok izgalmat hozott a Rabócsiringen

Hihetetlen izgalmakat hozott a 2016. március 27-én és 28-án megrendezésre kerülő húsvéti ralikrossz verseny a Rabócsiringen. Nem csak a döntőkben, hanem már az edzések és az előfutamok alatt is sok-sok akciót láthattak a nézők, hiszen a versenyzők egy pillanatra sem kímélték autóikat.

A szombati nap folyamán például a VW Polóval induló szlovák versenyző Miroslav Pospichal bizonyította be, hogy három keréken is be lehet fejezni egy előfutamot akkor, ha kevés a jobbos kanyar. Nem volt kíméletesebb Tajmel Tibor sem BMW-jéhez akkor, amikor megismerkedett közelebbről a gumifallal. Tibor épp csapattársa, Csendes Zsolt Opel Asconáját üldözte, amikor a gumifalnak ütközve összetörte az autója orrát és farát is oly módon, hogy még a gumi is levált a felniről. Ez az „apróság” őt sem gátolta meg abban, hogy gyorsan bevigye még autóját a célba…

Csirmaz_Bruno



A Super Touring Cars -2000 kategóriájában Csirmaz Brúnó védte meg a mundér becsületét. Nagyon erős mezőnyben sikerült úgy megszereznie a harmadik helyet, hogy egész hétvégén precízen és nagyon kemény autózott és üldözte ellenfeleit, köztük Góth Viktort is. Komoly ellenfele Luigi lehetett volna, azonban sajnos a Ford Puma nem bírta a hétvége küzdelmeit.

TothTajmel

Hasonlóan izgalmas csatákat hozott a Super Touring Cars +2000 kategória is, hiszen Tóth Attila, Tajmel Tibor és Csendes Zsolt már az edzések és az előfutamok alatt is folyamatosan egymásnak támaszkodva haladtak előre kanyarról-kanyarra. A döntő futam után végül Tóth Attila és Tajmel Tibor mellé az E30-as BMW-vel versenyző Peitler Zsolt állhatott fel harmadikként a dobogóra.

Óriási várakozás övezte a Super 1600-os kategória futamait is, hiszen ezen a versenyen mutatkozott be hazai mezőnyben először Szabó Krisztián Skoda Fábiájával. A bemutatkozás nagyon jól sikerült, hiszen Krisztián egész hétvégén maga mögé utasította társait, köztük a Slovakiaringen dobogós Kovács Marcellt, Marton Gergelyt és Gerencsér Dávidot is. A döntő futamban Szabó Krisztián után másodikként Susta Josef, harmadikként pedig Marton Gergely ért célba.

MartonGergely

Marton Gergely így összegzett a döntők után: „Az autó tudta, amit tudnia kellett, én próbáltam hozni a formámat és próbáltam kiautózni az autóból azt, amit tud. Azt gondolom, hogy nagyon erős mezőnyünk volt, igyekeztem benne helyt állni; ez most a harmadik helyre lett elég.”

A SuperCars kategóriában ezen a hétvégén szinte mindenkinek elgurult a gyógyszere. Már az előfutamok felértek a döntő futamokkal. Senki sem finomkodott, mindenki űzte, hajtotta a másikat. Ahol egy kis rés volt, oda becsúszott egy pillanat alatt egy orr, majd az egész autó. Ha valaki egy másodpercre nem figyelt, akkor ott vége is volt a versenyének. A döntő futamot a slovakiaringen is győzedelmeskedő Kiss Pál Tamás nyerte meg Kárai Tamás és Höller Alois előtt.

KissPal_Karai

A két Tomi hihetetlen harcot vívott az első helyért olyannyira, hogy egyiknek majdnem a gumifal vetett végett. Kárai Tamás szerint két nagyon izgalmas pillanata volt a hétvégi versenynek: „Az egyik, amikor a földre leérkeztünk, a belső ívről a sáron fékeztem, ott szinte mindenki kicsúszott, azt hittem ott vége is lesz a versenynek. A másik pedig most a végén volt, amikor Tomi elment belső íven, én meg elé visszajöttem – ez volt a legkeményebb.”

Karai_KissPal_Holler_Wieszt

Csatájukat Kiss Pál Tomi sem tartotta könnyű harcnak: „Azt tudtuk, hogy ha nem sikerül jól a rajtom, akkor a pályán kell eldönteni a versenyt. Volt egy merész próbálkozásom, hiszen belülről nagyon kockázatos volt annyira külső ívről 150-nél megkezdeni azt a kanyart, de szerencsére nem csúsztam rá a palánkra. Összejött az előzés, viszont éreztem, hogy annyira nagy tempóval érkeztem meg szűk íven, hogy egy szűk íven való visszavágással ott lesz Kárai Tomi autója. Próbáltam a lehető legnagyobbat fékezni, visszaváltani, tartani a szűk ívet, de egyszerűen ott maradt egy autónyi hely, amit ő kihasznált és teljesen ésszerűen kivezetett a legszélesebb íven. Tartottuk egymást, és csak akkor vettük el a gázt, amikor ő majdnem megérintette a gumifalat, én pedig le is érintettem. Szerencsére nem fordultam be, ez volt a legmelegebb pillanat.”

Szabo_Marton

A következő OB futam 2016.05.15-16-án ismét Máriapócson kerül majd megrendezésre, amelyen a fentiekhez hasonló izgalmas csatákat láthat majd az a több ezer néző, aki ellátogat erre a futamra. Itt már nem láthatjuk a most Super 1600 kategóriában győzedelmeskedő Szabó Krisztiánt, aki így nyilatkozott a döntők után:

Elmondásod szerint idén az EB-re koncentrálsz majd. Ez most jó alapozás volt ehhez?

Szabó Krisztián: Idén még csak gurultam az autóval, így ez volt az első komolyabb megmérettetés. Bele kell rázódni azért még, ez most nagyon jó volt.

Nem volt semmi probléma az autóval?

Szabó Krisztián: A srácok nagyon jól felkészítették, nagyon jól karban tartották és szerelték az autót a hétvégén, így minden rendben volt.

Volt kidolgozott taktikád?

Szabó Krisztián: Azt terveztem, hogy az utolsó körben megyek ki a jokerre; nagyjából ebben a sportban így lehet taktikázni. Ez most bejött.

Ki volt a legkeményebb ellenfeled?

Szabó Krisztián: Szerintem Susta volt a legkeményebb ellenfelem, de Marton Geri is nagyon gyors volt.

Mikor jön a következő megmérettetés?

Szabó Krisztián: Talán egy következő tesztverseny Hollandiában és azután következik az EB első fordulója.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: