DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Motor

Marquez az élről bukott, Rins először nyert

Nem szűkölködött váratlan eseményekben a MotoGP austini futama: Marc Marquez az élről bukott, ezzel Rossi és Rins ölébe hullott a győzelem lehetősége – végül a Suzuki spanyolja örülhetett első győzelmének a kategóriában.

Marc Marquez a pole-ból indulva nem kapta el annyira jól a rajtot, úgy tűnt Crutchlow és Rossi is el tud menni Mellette, ám végül mégis megőrizte a vezetést, mögötte is maradt a Rossi-Crutchlow-Miller sorrend. A 13. helyről induló Dovizioso rögtön javított öt helyet, sőt, az első kör végére már a hatodik helyen motorozott Rins mögött. Már a második kör elhozta az első kiesőt: Aleix Espargaro esett a 14-es kanyarban. Rövidesen kiderült az is, hogy Vinales miért csak egy helyet rontott a rajtnál: áthajtásos büntetést kapott a rajtnál történt kiugrás miatt, akárcsak Mir. A yamahás azonban félreértett valamit, így először kiment a büntetőkörre, majd utána a boxutcán is áthajtott.



31107_w666px_4d2673508559355ca5e3755952ede9cc
 
Crutchlow eközben kezdte szorongatni Rossit, ám előzés helyett egy bukás lett a próbálkozás vége, Morbidelli pedig visszaelőzte Doviziosót. A kilencedik körben aztán valami egészen hihetetlen dolog történt: Marquez elesett az élről a kilences kanyarban! Féltávhoz érve így Rossi, Rins, Miller, Morbidelli, Dovizioso, Petrucci, Quartararo, Pol Espargaro, Bagnaia és Iannone volt az első tíz sorrendje. Ami a távolságokat illeti, Rossi és Rins alaposan elszakadt Millertől, aki szintén utcahosszal volt Morbidelli előtt.
 
Nem ez lett a Repsol Honda hétvégéje: kilenc körrel a vége előtt Lorenzo állt félre a 12-es kanyarban műszaki hibával. Dovizioso megelőzte Morbidellit, ezzel már a negyedik helyen motorozott – Marquez kiesésével minden pont nagy jelentőséggel bírt az olasz számára. Az élen eközben kétszereplős állóháború dúlt: Rins árnyékként követte Rossit, de konkrét előzési kísérletig nem jutott – egészen négy körrel a végéig, amikor is elelőzte a Doktort és átvette a vezetést! Rossi megpróbált visszatámadni, ám nem tudott elég rövid féktávot venni, így Rins megőrizte a vezetést. Jó darabig úgy nézett ki, hogy Rins nyúlik el üldözőjétől, ám az utolsó fél körben Rossi megindult. Azonban támadásra már nem maradt ideje, így bekísérte a spanyolt a célba. Miller szintén még Dovizioso előtt látta meg a kockás zászlót, mögöttük Morbidelli, Petrucci, Quartararo, Pol Espargarno, Bagnaia és Nakagami alkotta az első tízet.
 
A futam végeredménye:

1. Alex RINS SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 41'45.499
2. Valentino ROSSI ITA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha +0.462
3. Jack MILLER AUS Pramac Racing Ducati +8.454
4. Andrea DOVIZIOSO ITA Mission Winnow Ducati Ducati +9.420
5. Franco MORBIDELLI ITA Petronas Yamaha SRT Yamaha +18.021
6. Danilo PETRUCCI ITA Mission Winnow Ducati Ducati +21.476
7. Fabio QUARTARARO FRA Petronas Yamaha SRT Yamaha +26.111
8. Pol ESPARGARO SPA Red Bull KTM Factory Racing KTM +29.743
9. Francesco BAGNAIA ITA Pramac Racing Ducati +30.608
10. Takaaki NAKAGAMI JPN LCR Honda IDEMITSU Honda +31.011
11. Maverick VIÑALES SPA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha +34.077
12. Andrea IANNONE ITA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia +34.779
13. Johann ZARCO FRA Red Bull KTM Factory Racing KTM +42.458
14. Miguel OLIVEIRA POR Red Bull KTM Tech 3 KTM +44.272
15. Tito RABAT SPA Reale Avintia Racing Ducati +44.623
16. Karel ABRAHAM CZE Reale Avintia Racing Ducati +44.740
17. Joan MIR SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki +48.063
18. Hafizh SYAHRIN MAL Red Bull KTM Tech 3 KTM +1'07.683
Nem ért célba:        
  Jorge LORENZO SPA Repsol Honda Team Honda  
  Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda  
  Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda CASTROL Honda  
  Aleix ESPARGARO SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: