DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Motor

Marquez körrekorddal zárta a pénteki napot, Rossi csak a 17.

Az első szabadedzésen ugyan még Valentino Rossi volt az élen, a másodikon azonban "bevadult" a világbajnok és nagyon komoly idővel húzta be a pénteki elsőséget.

A két kisebb kategória szereplői után a MotoGP-sek is birtokba vették péntek délután a Losail International Circuitet. Az első szabadedzés elején derült ki, hogy ki milyen aero-idommal vág neki a szezonnak, s a Monster Yamahánál rögtön láthattunk egy érdekességet, Maverick Vinales és Valentino Rossi ugyanis eltérő kialakítású elemmel gurult pályára. Mindeközben az eredménylista élén Marc Marquez nevét olvashattuk: negyed óra elteltével a decemberben vállműtéten is átesett címvédő bő négy tizeddel vezetett Danilo Petrucci előtt, de saját új csapattársa, Jorge Lorenzo is ott volt az élbolyban.

A gyakorlás középső harmadában Alex Rins, a két gyári Yamaha és Andrea Dovizioso is megjelent a legjobbak között, Marquez első helyére viszont nem tudtak veszélyesek lenni. Petrucci is őrizte a második pozícióját, az ő Ducatiján pedig újabb érdekes műszaki megoldást szúrtak ki: a hátsó kerék előtt jelent meg egy spoiler a Desmosedicin, amely a gumihőmérséklet menedzselését szolgálja.

Az utolsó öt percben aztán igazi tűzijátékot láthattunk, amelynek végén Rossi futotta meg a leggyorsabb kört: a 24. vb-szezonját kezdő, 40 éves olasz elsőségével indult tehát a 2019-es évad. Őt Lorenzo és Marquez követte, majd jött Dovizioso és Petrucci, azaz a két Repsol és a két Ducati. Vinales hatodik lett, megelőzve Franco Morbidellit, a top 10-et pedig Jack Miller, Rins és Takaaki Nakagami tette teljessé. A mezőny szorosságát mutatja, hogy még a tizenegyedik Fabio Quartararo is fél másodpercen belül volt Rossihoz képest, míg egy szekundumon belülre az első tizenhét tudott kerülni.

Az első szabadedzés végeredménye: 

motogp1_1



A Thomas Lüthi Moto2-es edzésen történt balesetekor a pályára került törmelékek takarítása miatt ötperces késéssel vette kezdetét a MotoGP-sek második szabadedzése. A délutáni köridők pillanatok alatt megdőltek: Marc Marquez, Danilo Petrucci és Andrea Dovizioso 1:55 alá is bement azonnal, de rövidesen követte a példájukat a már a teszten is remeklő Fabio Quartararo, valamint Maverick Vinales is. Marqueznek amúgy volt egy necces momentuma is: Tito Rabat mellé vágott be roppant agresszíven a 7-es kanyarban.

A gyakorlás középső szakaszában Franco Morbidelli első kanyaros bukása jelentette a látványosságot, az utolsó 15 percre fordulva viszont ismét a gyorsköröké lett a főszerep, ami nem is volt meglepő, hiszen alighanem a három edzés közül a mostanin voltak a legideálisabbak a körülmények. Némi meglepetésre Joan Mir tört az élre 1:54,4-es idővel, de nem sokáig vezetett a Suzuki újonca, Jack Miller ugyanis néhány századdal maga mögé utasította. Az ausztrál is csak néhány percig birtokolta az első helyet, a hajrához közelítve ugyanis a pályára visszatérő Morbidelli előzte meg őt.

Az igazi tűzijáték azonban csak ezután következett: Dovizioso is megfordult az első pozícióban, de aztán érkezett Marquez, aki félelmetes 1:53,380-as új pályacsúcsot repesztett! Ezzel más már nem is tudott konkurálni, így a repsolos címvédő húzta be az elsőséget. Maverick Vinales került hozzá a legközelebb, de a yamahás hátránya is csaknem fél másodperc volt. Őt Miller, Petrucci, Quartararo, Dovizioso és Morbidelli követte a sorban, míg az első tízbe Alex Rins, az apriliás Aleix Espargaro, valamint Mir fért még be, azaz jelenleg ők állnak Q2-t érő helyen. Jorge Lorenzo 11., a délután még leggyorsabb Valentino Rossi pedig csak 17. lett.

A 2. szabadedzés végeredménye:

EasyCapture2_3

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: