DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Motor

Rossi: Megérdemelne a pályafutásom tíz vb-címet

A 40 éves olasz klasszis szerint a korábban elbukott elsőségek is segítenek neki abban, hogy még ennyi idősen is motivált. Beszélt arról is, a mostani yamahás szerződése lesz-e az utolsó a MotoGP-ben.

Valentino Rossi február 16-án ünneplte 40. születésnapját. A Gazzetta dello Sportnak az évforduló kapcsán adott interjúból pedig az is kiderül, hogy a korábban elbukott vb-címek, amelyek miatt kilenc összetett elsőségnél jár a számláló, is segít neki abban, hogy ennyi idősen is rendkívül motivált:

„Tíz vb-cím megnyerése egy olyan álom, amiben még mindig nagyon hiszek, de egyúttal egy nagy bánatom is, mivel megérdemeltem volna. Két címet is az utolsó futamon buktam el (2006-ban és 2015-ben), emellett sokszor voltam még második (2000-ben, 2014-ben és 2016-ban), szóval megérdemelt a pályafutásom tíz vb-győzelmet. Ez is az oka annak, hogy továbbra is próbálkozom.”

Rossi karrierjének legnagyobb előzései (a videó csak a YouTube-ra átkattintva nézhető!)

„Ha 2006-ban Valenciában nyugodt maradok és nem bukom, akkor nyertem volna” – vélekedett Rossi. „Aztán volt néhány dolog, ami nem tudom, hogy hiba volt-e vagy sem, mint a Ducatihoz igazolás, vagy épp a Yamahához való ahelyett, hogy maradtam volna a Hondánál. Aztán 2015 végén történt, ami történt, amikor sajnos ismét elbuktam a világbajnokságot. De az igazi hiba 2006 volt, ott nyerhettem volna.”
 
Arra a kérdésre, hogy a 2020 végéig szóló jelenlegi yamahás szerződése lesz-e az utolsó a MotoGP-ben, így felelt a „Doktor”: „Őszintén szólva, nem tudom. Lehet, hogy ez az utolsó, de lehet, hogy nem. Olyanról beszélünk, hogy miképp fog végződni, ami még el sem kezdődött. Rengeteg vágyakozás lakozik még bennem, és még van két évem. De tudom, hogy lehet, hogy ez már az utolsó, még nem döntöttem el.”
 
Rossi azt is hozzátette, hogy az is elégedettséggel tölti el, hogy időről időre rá tud cáfolni a kritikusokra, akik már bő egy évtizede azt taglalják, hogy vissza kellene már vonulnia: „Először 2007-ben történt meg ez, amikor öt királykategóriás címnél jártam. Az emberek azt hitték, már a karrierem alkonyán járok. De nyertem még két címet, és még bő tíz elteltével is itt vagyok. Ez mindig megnevettet: ha nem teljesítek erősen egy teszten vagy negyedik leszek, azt mondják, abba kellene hagynom. Ez kissé extrémnek tűnik.”
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: