DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Motor

Lorenzo elmagyarázta sepangi visszatérése okát

Bár elmondása szerint nem lesz tökéletes állapotban Sepangban, a spanyol versenyző szükségesnek érzi, hogy már most visszaüljön a Ducatira – és nem azért, hogy az első hondás tesztjére formába lendüljön.

Jorge Lorenzo még az egyik burirami edzésen szenvedett óriási balesetet, amely során eltört a csuklója, amelyet meg is kellett műteni, s amely miatt immár három versenyt volt kénytelen kihagyni. A hétvégi Malajziai Nagydíjon azonban újból megkísérli a visszatérést: ehhez az első kötelező lépést meg is tette, ugyanis az orvosi vizsgálaton fittnek nyilvánították. Persze így sem biztos, hogy a pénteki tréningek után nem dönt a visszalépés mellett a fájdalmai miatt, ahogy tette azt Motegiben, de a spanyol szerint rendkívül fontos, hogy már Sepangban versenyezhessen:

„Először is, szeretnék visszaülni a motorra, mert már hetek teltek el úgy, hogy nem motoroztam, és egyértelmű, hogy így kiesem a gyakorlatból, megkopnak a képességek” – magyarázta Lorenzo, akinek szavait a Motorsport.com idézi. „Nemcsak a törésről és a sérülésekről van szó, hanem az általános fizikai állapotról. Noha szerintem még nem leszek képes nagy dologra, legalább visszaszoktatom magam a motorhoz, és ez segíteni fog Valenciában, ahol az utolsó esélyem lesz jó eredményt elérni a Ducatival. Meglátjuk, mi lesz holnap, nem akarok jósolgatni a teljesítményemet illetően. Nem érzem tökéletesnek magam, de meglátjuk, mi a helyzet a motoron ülve.”



Lorenzo ugyanakkor azt cáfolta, hogy azért sietteti a visszatérést, hogy az első hondás tesztjére tökéletes formába lendüljön: „A legfontosabb számomra, hogy este megérkezzem a hotelbe, holnap pedig részt vegyek az edzéseken. Mindig a jelenről szólnak a terveim, a következő célkitűzésről. A Ducati motorosa vagyok, a Ducatira gondolok. Ha vége a szezonnak, akkor fogok gondolni a következőkön, de jelenleg csak a Ducati jár a fejemben” – fogalmazott az ötszörös világbajnok. Amennyiben Lorenzo mégsem tudja vállalni a versenyzést Sepangban, úgy ezúttal Michele Pirro fogja helyettesíteni: Phillip Islanden nem volt elérhető az olasz tesztmotoros, ezért ugrott be a helyére Alvaro Bautista.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: