DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Motor

Vinales megtörte a Yamaha nyeretlenségét

Váratlanul magabiztos győzelmet aratott a hangvillások spanyol motorosa, így a japán gyártó a tavalyi asseni verseny után tudott ismét nyerni. Iannone és Dovizioso még a dobogón, Marquez és Zarco ijesztő balesetet szenvedett a futam elején.

Marc Marquez indulhatott a pole-ból a MotoGP Ausztrál Nagydíján, ám a spanyol nem rajtolt jól, az első kanyar után Danilo Petrucci tört az élre – az olasz viszont kiszáguldott a kavicságyba, így az ő vezetése kérészéletűnek bizonyult. Ahogy csapattársáé, Jack Milleré is, az első kör végén ugyanis már újra Marquez volt az első, mögé pedig Andrea Dovizioso zárkózott fel másodiknak. Kettejük mögött Miller és Andrea Iannone vívott nagyot, majd jött Johann Zarco és Valentino Rossi, míg az első sorból induló Maverick Vinales ismét borzalmasan kezdett, egészen a kilencedik pozícióig csúszott hátra.

Dovizioso aztán Marquezt is megelőzte, aki mellett Miller is elment. Az igazi dráma azonban csak ezután jött: Zarco a célegyenes végén nekiment a repsolos hátsó kerekének, a francia hatalmasat repült – szerencsére megúszta a balesetet –, a hondás motorja pedig megsérült, így a hétszeres világbajnok idejekorán kiállni kényszerült a bokszba. Közben az élen a Yamahák találtak rá nagyon a tempóra: Vinales nagy felzárkózás után a vezetést is átvette Doviziosótól, míg némi adok-kapok után Rossi is lenyomta ducatis honfitársát.



Vinales néhány kör alatt másfél másodperc fölé növelte előnyét, részben annak is köszönhetően, hogy Rossi és Iannone egymással is vívott – a suzukis viszont elrontotta az egyik kanyart, így a két gyár Ducati mögé esett vissza, ugyanis a Jorge Lorenzót helyettesítő Alvaro Bautista is felért a bolyra. Sőt, a spanyol a második helyre is feljött Rossi megelőzésével, akit aztán Dovizioso és Iannone is hamar elkapott. A Repsol Hondának és a Tech3 Yamahának közben borzalmas napja volt: Marquez és Zarco kiállása után Dani Pedrosa és Hafizh Syahrin is bukott külön-külön.

A Dovizioso, Bautista, Rossi, Iannone négyes továbbra is keményen harcolt egymással – sőt, Alex Rins is felért rájuk –, többször bele is hibázgattak, így Vinales már közel négy másodperces fórral érkezett meg az utolsó körökre. Ebből a hajrában még ki is engedhetett, a spanyol így is simán nyert, s ezzel megszakította a Yamaha 25 verseny óta tartó nyeretlenségi szériáját! Iannone második helyre hozta be a Suzukit, a dobogót pedig Dovizioso tette teljessé a Ducatival. Bautista negyedik helye is megsüvegelendő, mögötte a Rossit levadászó Rins futott be, majd jött a hazai közönsége előtt szereplő Miller, a top10-et pedig három meglepő név, Franco Morbidelli, Aleix Espargaro és Bradley Smith tette teljessé.

A futam végeredménye:

1 Maverick VIÑALES SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 40'51.081
2 Andrea IANNONE ITA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1.543
3 Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati 1.832
4 Alvaro BAUTISTA SPA Ducati Team Ducati 4.072
5 Alex RINS SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 5.017
6 Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 5.132
7 Jack MILLER AUS Alma Pramac Racing Ducati 6.756
8 Franco MORBIDELLI ITA EG 0,0 Marc VDS Honda 21.805
9 Aleix ESPARGARO SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 22.904
10 Bradley SMITH GBR Red Bull KTM Factory Racing KTM 22.94
11 Karel ABRAHAM CZE Angel Nieto Team Ducati 34.386
12 Danilo PETRUCCI ITA Alma Pramac Racing Ducati 35.025
13 Scott REDDING GBR Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 36.348
14 Takaaki NAKAGAMI JPN LCR Honda IDEMITSU Honda 36.389
15 Xavier SIMEON BEL Reale Avintia Racing Ducati 44.214
16 Thomas LUTHI SWI EG 0,0 Marc VDS Honda 48.226
17 Jordi TORRES SPA Reale Avintia Racing Ducati +1'04.965
18 Mike JONES AUS Angel Nieto Team Ducati +1'19.817
  Pol ESPARGARO SPA Red Bull KTM Factory Racing KTM  
  Hafizh SYAHRIN MAL Monster Yamaha Tech 3 Yamaha  
  Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda  
  Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda  
  Johann ZARCO FRA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: