DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Motor

MotoGP vb-állás: Már csak a mikor a kérdés

Marc Marquez idei hatodik sikerével csaknem három győzelemnyi előnyre tett szert, a két kisebb kategóriában viszont még nyílt küzdelem – mutatjuk a sorrendet és a különbségeket a távol-keleti túra előtt.

Marc Marquez a Sachsenring óta tudott ismét futamot nyerni, s ezzel immár 72 pontos előnnyel rendelkezik a mögötte befutó Andrea Doviziosóval szemben – ez azt is jelenti, hogy Thaiföldön még biztosan nem koronázzák ismét világbajnokká a spanyolt. Kettejük mögött Valentino Rossi tartja a harmadik helyét, az újfent nullázó Jorge Lorenzót azonban utolérte Maverick Vinales, ahogy Cal Crutchlow és Danilo Petrucci között is pontegyenlőség áll fenn – a privát elsőségért folyó csata kifejezetten szoros, hiszen Johann Zarco is csupán hét egységre van tőlük.

vb-allas-motogp-2018
 
A két kisebb kategóriában is nőtt az éllovas előnye az Aragóniai Nagydíj után, de még mindkét esetben kiélezettnek tekinthető a küzdelem. Francesco Bagnaia 19 ponttal vezet Miguel Oliveira előtt a Moto2-ben, míg a harmadik helyen már Brad Binder nevét olvashatjuk, megelőzve Lorenzo Baldassarrit, Alex Marquezt, Joan Mirt és Marcel Schröttert – ők még mind odaérhetnek az év végi dobogóra. A Moto3-ban a legszorosabb a helyzet, hiszen Jorge Martin fórja mindössze 13 egység Marco Bezzecchivel szemben, a harmadik pozíciót pedig egyelőre Fabio di Giannantonio birtokolja.
 
A MotoGP pontversenyének állása Aragón után:



1.

Marc MARQUEZ

SPA

Honda

246

2.

Andrea DOVIZIOSO

ITA

Ducati

174

3.

Valentino ROSSI

ITA

Yamaha

159

4.

Jorge LORENZO

SPA

Ducati

130

5.

Maverick VIÑALES

SPA

Yamaha

130

6.

Cal CRUTCHLOW

GBR

Honda

119

7.

Danilo PETRUCCI

ITA

Ducati

119

8.

Johann ZARCO

FRA

Yamaha

112

9.

Andrea IANNONE

ITA

Suzuki

108

10.

Alex RINS

SPA

Suzuki

92

11.

Dani PEDROSA

SPA

Honda

87

12.

Jack MILLER

AUS

Ducati

68

13.

Alvaro BAUTISTA

SPA

Ducati

64

14.

Tito RABAT

SPA

Ducati

35

15.

Pol ESPARGARO

SPA

KTM

32

16.

Franco MORBIDELLI

ITA

Honda

31

17.

Aleix ESPARGARO

SPA

Aprilia

29

18.

Hafizh SYAHRIN

MAL

Yamaha

24

19.

Bradley SMITH

GBR

KTM

18

20.

Takaaki NAKAGAMI

JPN

Honda

18

21.

Scott REDDING

GBR

Aprilia

12

22.

Mika KALLIO

FIN

KTM

6

23.

Karel ABRAHAM

CZE

Ducati

5

24.

Michele PIRRO

ITA

Ducati

1

 
A Moto2 pontversenyének állása Aragón után:



1.

Francesco BAGNAIA

ITA

Kalex

234

2.

Miguel OLIVEIRA

POR

KTM

215

3.

Brad BINDER

RSA

KTM

144

4.

Lorenzo BALDASSARRI

ITA

Kalex

132

5.

Alex MARQUEZ

SPA

Kalex

126

6.

Joan MIR

SPA

Kalex

124

7.

Marcel SCHROTTER

GER

Kalex

118

8.

Mattia PASINI

ITA

Kalex

103

9.

Fabio QUARTARARO

FRA

Speed Up

100

10.

Xavi VIERGE

SPA

Kalex

96

11.

Luca MARINI

ITA

Kalex

84

12.

Jorge NAVARRO

SPA

Kalex

55

13.

Sam LOWES

GBR

KTM

46

14.

Iker LECUONA

SPA

KTM

43

15.

Simone CORSI

ITA

Kalex

41

16.

Andrea LOCATELLI

ITA

Kalex

34

17.

Dominique AEGERTER

SWI

KTM

27

18.

Remy GARDNER

AUS

Tech 3

24

19.

Romano FENATI

ITA

Kalex

14

20.

Augusto FERNANDEZ

SPA

Kalex

14

21.

Hector BARBERA

SPA

Kalex

10

22.

Stefano MANZI

ITA

Suter

8

23.

Danny KENT

GBR

Speed Up

8

24.

Tetsuta NAGASHIMA

JPN

Kalex

8

25.

Isaac VIÑALES

SPA

Suter

7

26.

Joe ROBERTS

USA

NTS

2

27.

Khairul Idham PAWI

MAL

Kalex

1

28.

Steven ODENDAAL

RSA

NTS

1

29.

Jesko RAFFIN

SWI

Kalex

1

 
A Moto3 pontversenyének állása Aragón után:



1.

Jorge MARTIN

SPA

Honda

191

2.

Marco BEZZECCHI

ITA

KTM

178

3.

Fabio DI GIANNANTONIO

ITA

Honda

150

4.

Enea BASTIANINI

ITA

Honda

133

5.

Aron CANET

SPA

Honda

118

6.

Gabriel RODRIGO

ARG

KTM

97

7.

Jakub KORNFEIL

CZE

KTM

96

8.

Lorenzo DALLA PORTA

ITA

Honda

91

9.

Marcos RAMIREZ

SPA

KTM

78

10.

Andrea MIGNO

ITA

KTM

71

11.

Albert ARENAS

SPA

KTM

69

12.

Jaume MASIA

SPA

KTM

61

13.

Niccolò ANTONELLI

ITA

Honda

56

14.

Philipp OETTL

GER

KTM

54

15.

Tatsuki SUZUKI

JPN

Honda

50

16.

John MCPHEE

GBR

KTM

49

17.

Tony ARBOLINO

ITA

Honda

37

18.

Adam NORRODIN

MAL

Honda

36

19.

Ayumu SASAKI

JPN

Honda

32

20.

Alonso LOPEZ

SPA

Honda

31

21.

Kaito TOBA

JPN

Honda

29

22.

Darryn BINDER

RSA

KTM

28

23.

Dennis FOGGIA

ITA

KTM

26

24.

Raul FERNANDEZ

SPA

KTM

13

25.

Nicolo BULEGA

ITA

KTM

9

26.

Makar YURCHENKO

KAZ

KTM

9

27.

Livio LOI

BEL

KTM

8

28.

Kazuki MASAKI

JPN

KTM

8

29.

Manuel PAGLIANI

ITA

Honda

6

30.

Vicente PEREZ

SPA

KTM

3

31.

Nakarin ATIRATPHUVAPAT

THA

Honda

2

32.

Ai OGURA

JPN

Honda

1

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: