DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Motor

Kiderült Pirro óriási bukásának oka

Szerencsére aránylag olcsón megúszta hétvégi ijesztő bukását Michele Pirro, vasárnap már a paddockban sétált. A rutinos olasz tesztpilóta elmondta, miért állt keresztbe 300 felett.

A televíziós felvételek láttán többen is nagyon súlyos sérülésre gyanakodtak a Ducati olasz tesztpilótájának horrorbukását követően. A mugellói célegyenes végén akár 340 feletti tempóval is száguldhatnak a motorok, amikor is nagyjából nyolcvanra kell lefékezniük az első kanyar előtt. Már ha van az embernek fékje.

Az a lassításoknál is látszott, hogy már a fékezés legelején, egészen természetellenes módon fordult keresztbe a motor, majd Pirrót méteres magasságba és több méter távolságba katapultálta, aki ráadásul az aszfaltra érkezett és eszméletét vesztve sodródott tovább a kavicságyba.

Szerencsére megúszta törés nélkül néhány zúzódással, egy vállficammal és enyhébb agyrázkódással. Szombaton már ki is engedték a kórházból, a versenyt már a helyszínről nézte végig. Motorra természetesen nem ülhetett még, több heti kihagyás vár rá.

A fékhibás Ducatival nem volt esélye normálisan megállni


„Boldog vagyok, hogy itt lehetek, de természetesen szívesebben ültem volna a motoron a hétvége további részében is, hogy a többiek ellen harcolhassak. Ez a pénteki nagy esésem után nem lehetséges. Óriásit buktam, észrevettem, hogy az első kanyarhoz érkezve egyáltalán nincs fékem” – nyilatkozta Pirro a Motogp.com oldalnak.

„Megúsztam a nagyobb bajt, nagyon örülök neki. A következő alkalommal ismét a pályán leszek” – tette hozzá az olasz, akit idén háromszor tervez(ett) versenyhétvégén is indítani a gyári Ducati.

„Most két hétig minden terheléstől mentesítenem kell magam, utána újra motorozhatok. Barcelonába is elutazom, de csak nézni fogom és szurkolni Dovinak és Jorgénak. Hogy mikor állok újra rajthoz? Misano lesz a következő versenyem. A legjobbamat fogom adni, hogy elől lehessek, kicsit mérges vagyok, hogy itt nem bizonyíthattam, mert érzem, hogy az elsők között harcolhattam volna ezzel a motorral” – tette hozzá Pirro, aki az első szabadedzésen valóban rendkívül versenyképesnek tűnt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: