DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Motor

Pirro megúszta a súlyos sérülést

A tegnapi horrorbukást látva mindenkinek megfagyott az ereiben a vér és aggódott Michele Pirro egészségéért. Ugyan megsérült, de szerencsére aránylag jól kijött a borzalmas bukásból.

A MotoGP pénteki, második szabadedzésén egy orbitálisan nagy bukás szenvedőalanya volt a gyári Ducati nyergében induló, szabadkártyás Michele Pirro. A hosszú, mugellói célegyenes végén 320 kilométer/órás sebességről fékeznek le a versenyzők nagyjából hetven-nyolcvanra.

A fékezés kezdetekor a rutinos olasz elvesztette gépe felett az irányítást, ami közel háromszáznál szó szerint keresztbe állt és Pirro egy rettenetesen csúnya highside-ot mutatott be. Méteres magasságba és messzire elrepült megbokrosodott Ducatijáról és az aszfaltra érkezett, majd magatehetetlenül hánykolódva állt meg a sóderágy közepén.

Súlyos bukás, szerencsére könnyebb következménnyel


Már a televíziós közvetítés során is látszott, hogy a motoros az aszfalthoz csattanás után elvesztette eszméletét, sok szakértő rosszat sejtett. Az edzést természetesen piros zászlóval leállították, de már szűk fél óra múlva tudni lehetett, hogy a sérült újra magánál van.

A Ducati kiadott azóta egy közleményt, ahol közölték a pilóta pontos állapotát. Michele Pirro agyrázkódást szenvedett és kificamodott a válla a több, mint 250 kilométeres óránkénti sebességnél történt becsapódás következményeként. Az éjszakát a firenzei kórházban töltötte, délelőtt döntenek arról, hogy továbbra is bent tartják-e, vagy kiengedik az intézményből.

Elsőre sokkal rosszabbnak nézett ki Pirro bukása

A teljes vizsgálat után megállapították, hogy más sérülést nem szenvedett a 31 éves olasz, de óriási valószínűséggel nem engedik rajthoz állni hazai nagydíján. Idén három versenyhétvégén tervezte indítani Pirrót (harmadik motorral) a gyári Ducati, ez lett volna az első. De a tegnapi bukást látva, alighanem ez most a legkevesebb, hogy (szinte biztosan) kihagyni kényszerül a mugellói versenyt, maradandó károsodást nem szenvedett.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: