DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Motor

MotoGP: Zarcóé a pole-pozíció hazai pályán!

Ismét remekelt a Tech 3 Yamaha francia versenyzője, Johann Zarco Katar után újra pole-t szerzett, ezúttal hazai közönség előtt. Marc Marquez és Danilo Petrucci rajtolhat még holnap az első sorból, a Yamahák nem fejlődtek. A Q1-ben résztvevő Cal Crutchlow bukott és komolyabban megsérült.

Illusztris társaság gyűlt össze a Le Mans-i időmérő edzés első részében, hiszen Cal Crutchlow mellett a negyedik szabadedzésen másodikként végző Danilo Petrucci, Alex Rins és Dani Pedrosa is pályára gördült a Q1-ben. Néhány perc elteltével Alvaro Bautista bukott, a továbbjutó pozíciókat Petrucci és Pedrosa birtokolta. Karel Abraham a negyedik tréninghez hasonlóan a kvalifikáción is bemutatott egy bukást, Crutchlow is hatalmasat esett másfél perccel a Q1 vége előtt és Pol Espargaro is elcsúszott.

A Q1 piros zászlóval ért véget, az élen nem változott a helyzet, Crutchlow viszont komolyabban megsérült (a balesete kísértetiesen emlékeztetett Jorge Lorenzo 2008-as sanghaji bukására). A visszajátszásból látszott, hogy a brit a csípőjére esett, ráadásul a hátsó kerék meg is ütötte a fejét. Jó jel azonban, hogy az LCR Honda motorosa integetett a közönségnek, miközben hordágyon elvitték a helyszínről.

zarco-action-2018-motogp



Petrucci és Pedrosa csatlakozhatott tehát a legjobb tízhez a Q2-ben, amelyben Aleix Espargaro dobta el az Apriliát az első sikán előtt, majd csapot-papot hátrahagyva szaladt vissza a tartalékmotorjáért. Az első gyorskörök után Zarco, Petrucci, Iannone sorrend alakult ki az élen, a gyári Yamahák pedig csak a nyolcadik-kilencedik helyet foglalták el.

Lorenzo faragott először a Tech 3 franciájának idejéből, tőle Marquez vette át a vezetést, de Zarco ismét visszaállt az első pozícióba. A címvédő erre már nem tudott válaszolni, Zarco idén másodszor pole-pozíciós, az első sorba a Q1-ből érkező Danilo Petrucci fért be. Iannone a negyedik, a Ducatik előtt, Vinales és Rossi viszont csupán a nyolcadik-kilencedik helyről indulhat holnap.

motogp-kvali-lemans

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: