DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Motor

Pedrosa nyerte az elképesztően szoros időmérőt

Hihetetlen izgalmakat tartogatott a MotoGP sepangi kvalifikációja, amelynek végén Dani Pedrosa mindössze 17 ezreddel utasította maga mögé Johann Zarcót, és újabb hét ezreddel a vb-címért harcoló Andrea Doviziosót. Az éllovas Marc Marquez bukott, s csak a harmadik sorból indulhat vasárnap.

A Malajziai Nagydíj időmérőjének első etapjában szokás szerint az volt a kérdés, melyik két motoros jut még be a Q2-be a legjobbak mellé. Többen is esélyesnek tűntek erre: a KTM-es Pol Espargaro, a Pramac Racing párosa és Alex Rins is megfordult az élen. Ez végül a két spanyolnak sikerült, megelőzve Danilo Petruccit és Scott Reddinget, miközben Loris Baz és a Jonas Folger helyetteseként a MotoGP-ben most debütáló Michael van der Mark bukott a fináléban – ahogy egyébként a bejutása után Espargaro is.

pedrosa-repsol-motogp-sepang-kvali-1



A második szakaszban aztán már a legjobbak is pályára gurultak, köztük Marc Marquez is, aki ezúttal már nem tudott olyat menteni, mint a negyedik edzésen: az utolsó kanyarban csúszott el a Hondával, amelyet aztán betolt a bokszba, majd pár másodperccel később a tartalékgépével már jött is vissza. Mindeközben Johann Zarco nevét olvashattuk az eredménylista élén, minimális előnnyel Maverick Vinales és Dani Pedrosa előtt, de Jorge Lorenzo is bőven két perc alá tudott menni a Q2 első felében – ahogy Marquez is, miután körbeért az első gyorskörén.

A finálé elképesztő tűzijátékot hozott megint: előbb Pedrosa, majd Rossi tört az élre, de vezetett egy ideig Andrea Dovizioso és Zarco is. Végül aztán Pedrosa került ki győztesen a hihetetlenül kiélezett küzdelemből: 17 ezreddel előzte meg Zarcót, aki újabb hét ezreddel utasította maga mögé Doviziosót! Őket Rossi, Vinales és Lorenzo követte, míg Marquez csak hetedik lett, azaz a világbajnoki éllovas csak a harmadik sorból rajtolhat majd vasárnap! A top10-et a Rins, Iannone sorrendben felálló Suzukik és a bukó Crutchlow tette teljessé. 

Az időmérő edzés összesített végeredménye:

1. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda 1'59.212  
2. Johann ZARCO FRA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1'59.229 0.017 / 0.017
3. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati 1'59.236 0.024 / 0.007
4. Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1'59.498 0.286 / 0.262
5. Maverick VIÑALES SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1'59.538 0.326 / 0.040
6. Jorge LORENZO SPA Ducati Team Ducati 1'59.622 0.410 / 0.084
7. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1'59.694 0.482 / 0.072
8. Alex RINS SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'59.992 0.780 / 0.298
9. Andrea IANNONE ITA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 2'00.119 0.907 / 0.127
10. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda Honda 2'00.181 0.969 / 0.062
11. Jack MILLER AUS EG 0,0 Marc VDS Honda 2'00.326 1.114 / 0.145
12. Pol ESPARGARO SPA Red Bull KTM Factory Racing KTM 2'00.770 1.558 / 0.444
Nem jutott be a Q2-be:          
13. Danilo PETRUCCI ITA OCTO Pramac Racing Ducati 2'00.351  
14. Scott REDDING GBR OCTO Pramac Racing Ducati 2'00.451  
15. Alvaro BAUTISTA SPA Pull&Bear Aspar Team Ducati 2'00.469  
16. Bradley SMITH GBR Red Bull KTM Factory Racing KTM 2'00.718  
17. Loris BAZ FRA Reale Avintia Racing Ducati 2'01.050  
18. Sam LOWES GBR Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 2'01.207  
19. Tito RABAT SPA EG 0,0 Marc VDS Honda 2'01.228  
20. Hector BARBERA SPA Reale Avintia Racing Ducati 2'01.413  
21. Karel ABRAHAM CZE Pull&Bear Aspar Team Ducati 2'01.570  
22. Michael VAN DER MARK NED Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 2'02.376  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: