DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Motor

A Marquez-Dovizioso csata jót tesz a MotoGP-nek

Bár ő maga már nincs versenyben a 2017-es világbajnoki címért, a „Doktort” nagy lelkesedéssel tölti el a Repsol Honda és a Ducati Team versenyzőinek harca, amely szerinte egészen Valenciáig elhúzódhat.

A szezon elején ugyan még Valentino Rossi is vezette az összetettet, azóta az olasz visszacsúszott a tabellán, és részben Misano előtti lábtörésének is köszönhetően már csak az ötödik helyet foglalja el, Motegiben pedig már a matematikai esélyét is elveszítette a világbajnoki győzelemre. Marc Marquez és Andrea Dovizioso ellenben még harcban vannak az elsőségért, a „Doktor” pedig izgatottan figyeli két társa párharcát:

marquez-dovisioso-2017



„Nagyszerű csata volt, és nagyon jót teszt a sportnak, hogy van két ellenfél, akik most a legerősebbek és ilyen keményen tudnak küzdeni egymás ellen” – fogalmazott a Japán Nagydíj elképesztő befutójával kapcsolatban Rossi, akinek szavait a Crash.net szakoldal idézi. „Úgy vélem, remek versenyt láthattunk és nagyszerű győzelmet aratott Dovi, s akár egészen Valenciáig elhúzódhat a világbajnoki küzdelem.”

A kilencszeres világbajnok úgy érzi, izgalmas fináléra van kilátás a következő hetekben: „A különbség közöttük futamról futamra változik kicsit, hiszen Aragónban még Marquez jóval gyorsabb volt, mint Dovi. Viszont most Dovi nyert, ez volt az ötödik győzelme a szezonban, és ismét csak 11 pont a távolság kettejük között a bajnokságban, szóval nincsenek messze egymástól. Remek csata lesz, úgy érzem.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: