DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Motor

Kiadták a MotoGP téli tesztnaptárát

Nem sokkal a 2018-as előzetes versenynaptárt követően a világbajnokság illetékesei közzétették a téli kollektív tesztek hivatalos menetrendjét: a korábbi évekhez képest megváltozott az egyik helyszín.

Két héttel ezelőtt kiadták a MotoGP 2018-as kalendáriumának előzetes változatát – amelyen általában csak minimális változtatásokat szoktak eszközölni később –, a hétvégén pedig az előszezoni tesztek helyszíneit és időpontjait is fixálták. Ismét három háromnapos kollektív gyakorlást rendeznek majd a királykategória mezőnye számára, a második helyszíne azonban megváltozott az előző évekhez képest.

motogp-2017-teli-tesztnaptar



Phillip Island helyett ugyanis ezúttal Buriramba utaznak majd a versenyzők, ami teljesen érhető is, hiszen a Chang International Circuit először ad otthont jövőre a Thaiföldi Nagydíjnak, így a motorosoknak lehetőségük megismerkedni a pályával. De előbb még természetesen jön az idényzáró utáni valenciai teszt, majd jövőre Sepangban gördülnek először pályára január utolsó napjaiban, március elején pedig az évadnyitó helyszínén, Katarban zárják a felkészülést.

Az illetékesek egyúttal azt is megerősítették, hogy 2018-ban is három hivatalos szezonközi teszt lesz: a jerezi Spanyol Nagydíj, a barcelonai Katalán Nagydíj és a brnói Cseh Nagydíj után még egy napot a helyszínen marad a mezőny. Ami pedig a Moto2-eseket és a Moto3-asokat illeti: ők szokás szerint Jerezben és Valenciában készülnek majd fel a következő szezonra, míg az évad közben Le Mans-ban, Mugellóban és Aragónban gyakorolnak egy-egy napot.

A 2018-as előszezoni tesztprogram:

 

November 14-15.:

MotoGP, Valencia

November 16-17.:

Moto2, Jerez

November 20-21.:

Moto2 és Moto3, Valencia

Január 28-30.:

MotoGP, Sepang

Február 6-8.:

Moto2 és Moto3, Valencia

Február 12-14.:

Moto2 és Moto3, Valencia

Február 16-18.:

MotoGP, Buriram

Március 1-3.:

MotoGP, Katar

Március 6-8.:

Moto2 és Moto3, Jerez

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: