DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Motor

A Ducatié lenne idén a legjobb csomag?

Andrea Dovizioso szerint legalábbis elképzelhető: a világbajnoki pontversenyt újfent vezető olasz szerint a mugellói futam óta nagyon egyben van a motor, a gumi és ő is.

Andrea Dovizioso a szezon kétharmadának eltelte után négy futamgyőzelmének köszönhetően ismét vezeti a világbajnoki összetettet: előnye kilenc pont Marc Marquezzel szemben. Az olasz a legutóbbi két versenyt egyaránt megnyerte, ráadásul tette ezt két, egymástól teljesen eltérő karakterisztikájú pályán, teljesen más jellegű futamon. Éppen ezért, amikor azt kérdezték a korábbi 125-ös világbajnoktól, hogy jelenleg a Ducatié-e a legjobb csomag a MotoGP-ben, így felelt:

2017-ducati-a-legjobb



„Erre most elég nehéz lenne nemmel válaszolni” – nevetett Dovizioso, akit a SpeedWeek.com szakoldal idéz. „Az Olasz Nagydíj óta nagyon jó a motor egyensúlya. Bár Assenben nem állhattam dobogóra, ott is mi voltunk a leggyorsabbak, mielőtt szemerkélni kezdett az eső. Úgy tűnik, az új szabályok adta keretek között a mi gépünk kifejezetten jó csomagot alkot az idei gumikkal. Sőt, lehet, hogy a legjobbat. De ezt nehéz megállapítani.”

A ducatis persze pontosan tudja, hogy még nagyon kiélezett a világbajnoki küzdelem: elmondása szerint Dani Pedrosával bezárólag az első öt helyezett még egyaránt esélyes a végső sikerre. Amikor pedig arról kérdezték, mi változott a tavalyi évhez képest, amikor mindössze egyetlen futamgyőzelemig jutott, így válaszolt az olasz versenyző: „60 százalékban én, 40 százalékban a Ducati. De mindig a teljes csomagot kell nézni” – tette hozzá Dovizioso.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: