DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Motor

Marquez és Rossi véleménye a Hamilton-Vettel incidensről

A MotoGP jelenlegi két legnagyobb sztárját is megkérdezték a Bakuban történt Vettel és Hamilton közti ütközésről. Rossi kifejezetten kedvelte, amit látott.

Vettel a kanyarban előtte lassító (de nem fékező) Lewis Hamilton autójának hátulról nekikoccant Sebastian Vettel közvetlenül azelőtt, hogy újraindították a mezőnyt a biztonsági autós fázis végén. A német azt gondolta, hogy Hamilton fékteszteli őt, első mérgében oldalról mellékormányozta a Ferrarit, majd reklamálás közben ráhúzta a háromszoros világbajnokra autóját. Végül ebben a manőverben egyik autó sem sérült meg, bár a koccanás nem volt éppen kicsi.

Valentino Rossi megértőbbnek mutatkozott Vettellel szemben. „Amikor két pilóta ennyire különböző karakter és egy az egyben harcolnak egymás ellen, akkor időnként történnek ütközések is. Nekem tetszett, mert ez is a sport egyik szépsége” – nyilatkozta Rossi, aki azonban egyik versenyzőnek sem adott igazat. Igaz, némi hasonlóságot felfedezhettünk egy 2015-ös Rossi-Marquez esettel, Malajziában.

Többen is erre asszociáltak, amikor Rossit és Marquezt kérdezték Bakuról


Marc Marquez inkább Hamilton pártjára áll a történetben. „Láttam, mi történt. Amikor az ember ideges, azokban a pillanatokban nehéz megérteni, mi történik az autóban. Természetesen nem helyes, amit Vettel tett, így inkább Hamiltonnak adok igazat” – fogalmazott Marquez, aki a Német Nagydíjon remekbe szabott győzelmet aratott Jonas Folger előtt múlt hétvégén.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: