DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
Motor

Kaotikus kezdés, Petrucci az élen az első edzésen

Műszaki hibákkal és esésekkel indult a Holland TT péntek délelőtti gyakorlása, amelyet piros zászlóval is meg kellett szakítani. A fináléban aztán Danilo Petrucci volt a leggyorsabb, a leintés után azonban alatta is elfüstölt a Ducati.

Szokatlanul mozgalmasan indult a felhős időben kezdődött első szabadedzés a MotoGP hollandiai állomásán. Jack Miller alig ért ki a bokszból, máris vissza kellett tolni a motorját, Andrea Dovizioso füstöt eregető Ducatival állt félre, Jonas Folger és Jorge Lorenzo pedig elesett. Utóbbi két incidenst a Dovizioso gépéből a pályára kerülő olaj okozhatta, amely miatt a piros zászló is előkerült – ez persze Folgert már aligha vigasztalta, akit az orvosi központba további vizsgálatokra.

petrucci-assen-motogp-fp1



A versenyzők bő félórás megszakítás után vehettek ismét birtokba az asseni pályát. Az első körök után Marc Marquez ragadta magához a kezdeményezést, az idő előrehaladtával aztán a yamahások is magukra találtak: Maverick Vinales a vezetést is átvette, de Johann Zarco és a pályára visszatérő Folger is ott loholt a nyomában.

Az utolsó percek a szokottnál is nagyobb tolongást hoztak: többek között Cal Crutchlow, Zarco és Dovizioso is megfordult az élen. Végül azonban Danilo Petrucci zárta az élen a gyakorlást, öröme mégsem lehetett felhőtlen, az olasz alatt ugyanis a leintés után elfüstölt a Pramac Ducati. Petruccit Zarco, Crutchlow, Dovizioso és a Yamaha új vázával kísérletező Valentino Rossi követte, míg a top10-be Iannone, Pedrosa, Folger, Lorenzo és Abraham fért még be. A vb-éllovas Vinales csak 12., a címvédő Marquez pedig 13. lett.

Az 1. szabadedzés végeredménye:

1. Danilo PETRUCCI ITA OCTO Pramac Racing Ducati 1'34.680  
2. Johann ZARCO FRA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1'34.806 0.126 / 0.126
3. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda Honda 1'34.822 0.142 / 0.016
4. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati 1'34.829 0.149 / 0.007
5. Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1'34.841 0.161 / 0.012
6. Andrea IANNONE ITA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'34.914 0.234 / 0.073
7. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda 1'34.936 0.256 / 0.022
8. Jonas FOLGER GER Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1'35.052 0.372 / 0.116
9. Jorge LORENZO SPA Ducati Team Ducati 1'35.155 0.475 / 0.103
10. Karel ABRAHAM CZE Pull&Bear Aspar Team Ducati 1'35.183 0.503 / 0.028
11. Jack MILLER AUS EG 0,0 Marc VDS Honda 1'35.193 0.513 / 0.010
12. Maverick VIÑALES SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1'35.263 0.583 / 0.070
13. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1'35.282 0.602 / 0.019
14. Scott REDDING GBR OCTO Pramac Racing Ducati 1'35.381 0.701 / 0.099
15. Alvaro BAUTISTA SPA Pull&Bear Aspar Team Ducati 1'35.528 0.848 / 0.147
16. Pol ESPARGARO SPA Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'35.562 0.882 / 0.034
17. Aleix ESPARGARO SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'35.722 1.042 / 0.160
18. Alex RINS SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'35.877 1.197 / 0.155
19. Sam LOWES GBR Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'35.898 1.218 / 0.021
20. Hector BARBERA SPA Reale Avintia Racing Ducati 1'35.916 1.236 / 0.018
21. Tito RABAT SPA EG 0,0 Marc VDS Honda 1'36.404 1.724 / 0.488
22. Loris BAZ FRA Reale Avintia Racing Ducati 1'36.819 2.139 / 0.415
23. Bradley SMITH GBR Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'37.603 2.923 / 0.784
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: