DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Motor

Rossi: „Gyerünk, Nicky, mindannyian veled vagyunk!”

A kilencszeres világbajnok a Facebookon reagált korábbi ellenfele balesetére, amely során súlyos mellkasi és fejsérüléseket szenvedett az amerikai.

Nicky Hayden szerda délutáni balesete az egész motorsport-társadalmat megrázta: miközben egyelőre csak annyi hivatalos információt tudunk az amerikai állapotáról, hogy a cesenai kórház intenzív osztályán kezelik, s egyelőre az agyi ödémája miatt nincs műthető állapotban (a Red Bull Honda néhány perccel ezelőtti közleményéből is csak annyi pluszt tudtunk meg, hogy a menyasszonya és csapatának néhány tagja is a versenyző mellett van a kórházban), korábbi és jelenlegi versenyzőtársai kívántak neki gyors felépülést a közösségi oldalakon.

Hozzájuk csatlakozott most Valentino Rossi is, aki két ízben is volt Hayden csapattársa a MotoGP-ben, 2006-ban pedig épp ellene bukta el a vb-címet. A „Doktor”, aki karrierjének komoly ellenfelei közül talán csak Haydennel ápolt baráti viszonyt, a facebook-oldalán osztott meg egy közleményt, amelynek hoztuk a magyar fordítását:

„Nicky a valaha volt egyik legjobb barátom a paddockból. Csapattársak voltunk a Hondánál az újonc évében, 2003-ban, amikor fiatal kezdőként az első tapasztalatait szerezte Európában. Az a szezon az én világbajnoki címemmel és ő az első dobogójával zárult Phillip Islanden. Néhány évvel később egymás ellen harcoltunk a 2006-os bajnokságért, egészen az utolsó versenyig, és végül – az én szempontomból sajnos – legyőzött, így ő lett a 2006-os MotoGP-világbajnok. A futam után kezet ráztunk és megöleltük egymást.”

„Ezt követően újra csapattársak lettünk a Ducati nehéz éveiben, ahol ismét többször foggal-körömmel küzdöttünk egymással, akár csak azért, hogy megszerezzük az utolsó helyet a top5-ben. Nicky gyakran eljött a Ranchra, ahol fantasztikus volt őt nézni, hátha kifürkészhetjük néhány titkát a csaták közben, mert ő az egyik leggyorsabb flat-track versenyző a világon, amit az is mutat, hogy az aszfaltra váltása előtt megnyerte az egyik legfontosabb viadalt, a Peoria TT-t.”

rossi-hayden



„A legkedvesebb emlékem vele kapcsolatban azonban mégis az, amikor a balszerencsés 2015-ös valenciai verseny után kezet ráztunk a levezető körön. Számára az volt a búcsú a MotoGP-től, én pedig épp akkor veszítettem el a világbajnokságot. Az ő támogató tekintete a sisakrostély mögül a kevés pozitív emlékeim egyike arról a napról. Gyerünk, Nicky, mindannyian veled vagyunk!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: