DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Motor

Tíz esés háromnegyed óra alatt, Vinales újra leggyorsabb

Az év eddigi egyik legőrültebb 45 percét hozta a MotoGP Amerikai Nagydíjának harmadik szabadedzése, amelyen összesen tíz bukást mutattak be a versenyzők – Marc Marquez és Aleix Espargaro duplázott is, Alex Rins pedig csuklótöréssel kidőlt a hétvége hátralévő részére. Mindeközben az idők nem sokat javultak, Maverick Vinales azonban így is magához ragadta az első pozíciót.

Szombaton a harmadik szabadedzéssel folytatódott a MotoGP Amerikai Nagydíjának programja, ahol már az volt a kérdés, melyik tíz pilóta jut be automatikusan a kvalifikáció második szakaszába. A háromnegyed órás gyakorlás elképesztő bukás-sorozattal indult: előbb Alex Rins esett el – a fiatal suzukis a csuklóját fájlalta az incidens után, ezért be is vitték ellenőrzésre az orvosi központba, később pedig kiderült, hogy el is törte a bal csuklóját, így kénytelen kihagyni a hétvége hátralévő részét –, majd sorban Alvaro Bautista, Aleix Espargaro, Andrea Dovizioso és Sam Lowes is bemutatott egy bukást.
 
Mindeközben az időeredmények nem igazán javultak a péntekiekhez képest – a helyszíni beszámolók szerint a versenyzők arra panaszkodtak, hogy túlságosan csúszós és rossz állapotban van a pálya a hűvösebb és párásabb időjárásnak köszönhetően. Ráadásul a balesetek sora is folytatódott: nagyjából féltávnál jártunk, amikor néhány perc eltéréssel Marc Marquez, Andrea Iannone és az ilyen szempontból duplázó Espargaro is elvesztette irányítását a motorja fölött – az olasznak szemmel láthatóan fájdalmai is voltak az esés után.


 
A finálé is egy újabb bukással indult: Marquez szenvedte el mai második balesetét, ezzel számára idejekorán véget is ért a körözés, majd nem sokkal később Jorge Lorenzo is elcsúszott. Közben néhányan azért tudtak gyorsulni is az utolsó percekben, köztük Maverick Vinales is, aki a legvégén át is vette a vezetést Marqueztől, így 82 ezredmásodperces fórral ő végzett az élen az összesített tabellán. Őket Dani Pedrosa követte a harmadik helyen, hátrébb szorítva Johann Zarcót és a szintén javító Cal Crutchlow-t. Valentino Rossi hatodikként zárta a három edzés összesítését, rajtuk kívül pedig Dovizioso, Scott Redding, Jonas Folger és Iannone fért még be a top10-be, s ezáltal a Q2-be.
 
A 3. szabadedzés végeredménye:



1.

Maverick VIÑALES

SPA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

2'03.979

 

2.

Dani PEDROSA

SPA

Repsol Honda Team

Honda

2'04.296

0.317 / 0.317

3.

Cal CRUTCHLOW

GBR

LCR Honda

Honda

2'04.677

0.698 / 0.381

4.

Marc MARQUEZ

SPA

Repsol Honda Team

Honda

2'04.687

0.708 / 0.010

5.

Scott REDDING

GBR

OCTO Pramac Racing

Ducati

2'04.956

0.977 / 0.269

6.

Jack MILLER

AUS

EG 0,0 Marc VDS

Honda

2'05.272

1.293 / 0.316

7.

Johann ZARCO

FRA

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

2'05.653

1.674 / 0.381

8.

Loris BAZ

FRA

Reale Avintia Racing

Ducati

2'05.752

1.773 / 0.099

9.

Tito RABAT

SPA

EG 0,0 Marc VDS

Honda

2'05.768

1.789 / 0.016

10.

Danilo PETRUCCI

ITA

OCTO Pramac Racing

Ducati

2'05.872

1.893 / 0.104

11.

Andrea DOVIZIOSO

ITA

Ducati Team

Ducati

2'05.910

1.931 / 0.038

12.

Jorge LORENZO

SPA

Ducati Team

Ducati

2'05.930

1.951 / 0.020

13.

Jonas FOLGER

GER

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

2'06.127

2.148 / 0.197

14.

Hector BARBERA

SPA

Reale Avintia Racing

Ducati

2'06.188

2.209 / 0.061

15.

Valentino ROSSI

ITA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

2'06.915

2.936 / 0.727

16.

Aleix ESPARGARO

SPA

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

2'07.538

3.559 / 0.623

17.

Bradley SMITH

GBR

Red Bull KTM Factory Racing

KTM

2'08.257

4.278 / 0.719

18.

Alvaro BAUTISTA

SPA

Pull&Bear Aspar Team

Ducati

2'08.350

4.371 / 0.093

19.

Pol ESPARGARO

SPA

Red Bull KTM Factory Racing

KTM

2'09.044

5.065 / 0.694

20.

Karel ABRAHAM

CZE

Pull&Bear Aspar Team

Ducati

2'09.135

5.156 / 0.091

21.

Sam LOWES

GBR

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

2'10.418

6.439 / 1.283

22.

Andrea IANNONE

ITA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

2'12.196

8.217 / 1.778

 

Alex RINS

SPA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

 

 


A három szabadedzés összesített eredményei (az első tíz automatikusan bejutott a Q2-be):

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: