Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. augusztus 23. szerda
Motor

Vinales győzelemmel debütált a Yamahánál

Háromnegyed órás csúszással kezdődött a 2017-es idény első futama, de megérte a várakozás. Káprázatos versenyt teljesített a királykategória mezőnye, de végül senki nem tudta legyőzni Maverick Vinalest. A spanyol mögött Andrea Dovizioso lett a második, Valentino Rossi pedig a harmadik.

Magyar idő szerint este 20 órakor vette volna kezdetét a hétvége fő attrakciója, a királykategória versenye, ha nem kezdett volna el esni az eső néhány perccel az indulás előtt. A rajtot először harminc perccel halasztották el, de miután a pilóták újra kihajtottak feltérképezni a körülményeket, egyöntetűen jelezték, hogy a pálya egyelőre nem alkalmas versenyzésre.
 
Fél kilenckor a szervezők úgy határoztak, hogy két felvezető kört követően egy 20 körös futamot teljesít a mezőny. A harmadik nekifutás végül sikeresnek bizonyult, az élről Maverick Vinales indulhatott Andrea Iannonéval és Marc Marquezzel a sarkában. Valentino Rossi csak a tizedik, Jorge Lorenzo pedig csupán a tizenkettedik pozícióból várhatta a lámpák kialvásának pillanatát.

24937_orig_2a95cc36aa147cee46faab07ddb79836
 
Iannone startolt a legjobban, de nem sokkal később Johann Zarco vette át a vezetést! Lorenzo hibázott a négyes kanyarban és visszaesett, az első kör végén Zarco, Marquez, Iannone volt a sorrend az élen, Vinales az ötödik helyre csúszott vissza. Cal Crutchlow bukott elsőként a negyedik körben, a brit két körrel később újból elesett. Zarco dicső pillanatai a hetedik fordulóig tartottak, a francia elcsúszott a kettes kanyarban.
 
Alvaro Bautista lett a következő kieső, az élen Andrea Dovizioso haladt, őt Marquez, Iannone és a két gyári Yamaha követte. Iannone hibázott a verseny felénél és kicsúszott – kis híján Marquezt is vitte magával a sóderágyba. A Yamahák lehagyták Marquezt, majd Vinales a vezetést is átvette Doviziosótól.
 
Hihetetlenül izgalmas oda-visszaelőzéseket tartogattak az utolsó körök, Vinales leheletnyi előnnyel kezdte meg az utolsó rundot, és az előnyét meg is őrizte a célig. A Yamahánál győzelemmel bemutatkozó spanyol mögött Dovizioso lett a második, az olasz zsinórban harmadszor maradt le a győzelemről Katarban. Rossi ért célba a harmadik helyen Marquez, Pedrosa és az apriliás Aleix Espargaro (!) előtt. Lorenzo a tizenegyedik pozícióban futott be a Ducatival.
 
A futam végeredménye:

1

Maverick VIÑALES

SPA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

 

2

Andrea DOVIZIOSO

ITA

Ducati Team

Ducati

+0.461

3

Valentino ROSSI

ITA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

+1.928

4

Marc MARQUEZ

SPA

Repsol Honda Team

Honda

+6.745

5

Dani PEDROSA

SPA

Repsol Honda Team

Honda

+7.128

6

Aleix ESPARGARO

SPA

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

+7.661

7

Scott REDDING

GBR

OCTO Pramac Racing

Ducati

+9.782

8

Jack MILLER

AUS

EG 0,0 Marc VDS

Honda

+14.486

9

Alex RINS

SPA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

+14.788

10

Jonas FOLGER

GER

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

+15.069

11

Jorge LORENZO

SPA

Ducati Team

Ducati

+20.516

12

Loris BAZ

FRA

Reale Avintia Racing

Ducati

+21.255

13

Hector BARBERA

SPA

Reale Avintia Racing

Ducati

+28.828

14

Karel ABRAHAM

CZE

Pull&Bear Aspar Team

Ducati

+29.123

15

Tito RABAT

SPA

EG 0,0 Marc VDS

Honda

+29.470

16

Pol ESPARGARO

SPA

Red Bull KTM Factory Racing

KTM

+33.601

17

Bradley SMITH

GBR

Red Bull KTM Factory Racing

KTM

+39.704

18

Sam LOWES

GBR

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

+47.131

Nem ért célba:

 

 

 

 

 

Danilo PETRUCCI

ITA

OCTO Pramac Racing

Ducati

 

 

Andrea IANNONE

ITA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

 

 

Alvaro BAUTISTA

SPA

Pull&Bear Aspar Team

Ducati

 

 

Johann ZARCO

FRA

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

 

 

Cal CRUTCHLOW

GBR

LCR Honda

Honda

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?