Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. december 18. hétfő
Motor

Vége a várakozásnak! – Katarban rajtol a szezon

Elérkezett az a hét, amire a gyorsasági motorsport szerelmesei tavaly november közepe óta vártak: a villanyfényes Katari Nagydíjjal elrajtol a MotoGP 2017-es szezonja – az esti programnak és az időeltolásnak köszönhetően ráadásul főműsoridőben élvezhetjük az eseményeket.

Ahogy azt most már hosszú évek óta megszokhattuk, a Losail International Circuit versenypálya ad otthont a gyorsasági motoros világbajnokság idénynyitójának – idén immár tizedik alkalommal villanyfényben. Ráadásul az is hagyomány, hogy Katarban nem pénteken, hanem már csütörtökön megkezdődik a program: az első két nap során mindhárom kategória számára a szabadedzések lesznek terítéken, míg szombaton jönnek az időmérők, vasárnap pedig a bemelegítések és természetesen a futamok.

motogp-2017-szezon

A MotoGP küzdelmeit idén már nem a DigiSport, hanem a Spíler TV közvetíti hazánkban, nekik köszönhetően pedig Magyarországon talán először tényleg a teljes versenyhétvégét – beleértve a vasárnap „reggeli” warm upokat is – élőben követhetjük figyelemmel, ráadásul a verseny napján már 14:20-tól stúdióműsorral jelentkezik majd a csatorna, s egészen este 21:20-ig a gyorsasági motoros világbajnokságról szól majd az adás. A kommentátor Mezei Dániel, a szakkommentátor pedig a 2007-ben a 125 köbcentis géposztályban a csúcsra érő Talmácsi Gábor lesz.

MotoGP, Katari Nagydíj, 2017 – a hétvége programja:

Csütörtök (március 23.)

 

16:00 - 16:40

Moto3, 1. szabadedzés

(tv: Spíler TV, élő)

16:55 - 17:40

Moto2, 1. szabadedzés

(tv: Spíler TV, élő)

17:55 - 18:40

MotoGP, 1. szabadedzés

(tv: Spíler TV, élő)

18:55 - 19:35

Moto3, 2. szabadedzés

(tv: Spíler TV, élő)

19:50 - 20:35

Moto2, 2. szabadedzés

(tv: Spíler TV, élő)

 

 

 

Péntek (március 24.)

 

16:00 - 16:45

MotoGP, 2. szabadedzés

(tv: Spíler TV, élő)

17:00 - 17:40

Moto3, 3. szabadedzés

(tv: Spíler TV, élő)

17:55 - 18:40

Moto2, 3. szabadedzés

(tv: Spíler TV, élő)

18:55 - 19:40

MotoGP, 3. szabadedzés

(tv: Spíler TV, élő)

 

 

 

Szombat (március 25.)

 

16:00 - 16:40

Moto3, Időmérő

(tv: Spíler TV, élő)

16:55 - 17:40

Moto2, Időmérő

(tv: Spíler TV, élő)

17:55 - 18:25

MotoGP, 4. szabadedzés

(tv: Spíler TV, élő)

18:35 - 19:15

MotoGP, Időmérő (Q1 + Q2)

(tv: Spíler TV, élő)

 

 

 

Vasárnap (március 26.)

 

14:50 - 15:10

Moto3, Warm up

(tv: Spíler TV, élő)

15:25 - 15:45

Moto2, Warm up

(tv: Spíler TV, élő)

16:00 - 16:20

MotoGP, Warm up

(tv: Spíler TV, élő)

17:00

Moto3, Futam

(tv: Spíler TV, élő)

18:20

Moto2, Futam

(tv: Spíler TV, élő)

20:00

MotoGP, Futam

(tv: Spíler TV, élő)


* A vasárnapi időpontok már az óraállítás utáni, nyári időszámítás szerint értendők.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?