DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Motor

Idén nem lesz kilenc győztes a MotoGP-ben?

A felkészülés ugyan jobban sikerült, mint egy évvel korábban, de lehet, hogy ez sem lesz elég a végső sikerhez. Marc Marquez nagy csatát vár a 2017-es szezontól, a címvédő szeretné továbbra is minden szituációból kihozni a maximumot.

A Repsol Honda címvédője, Marc Marquez elmondta, hogy lényegesen jobb helyzetből várják az idei szezont, mint a 2016-ost, de ez nem jelenti azt, hogy az egész évad jobban alakul majd. Mind a fizikai, mind a mentális felkészülés jól sikerült a spanyol számára, aki szerint bár technikailag mindig van hová fejlődni, optimális helyzetben vannak ahhoz, hogy már az első versenytől kezdve a dobogóért harcolhassanak. „A motor sokat és sokféleképp változott az első valenciai körözés óta” – mondta el Marquez a motogp.com-nak.

„Nagyon sokat dolgoztunk az elektronikán, rengeteg dolgot kellett átalakítanunk. Kemény erőfeszítéseket tettünk azért is, hogy minden pályára erős alappal érkezzünk, mert a versenyhétvégéken nem lesz sok időnk a fejlesztésre.” A világbajnok szerint nehéz dolguk lesz Katarban, ez a pálya ugyanis nem kedvez a Hondának, így nem vehető biztosra, hogy harcban lesznek a győzelemért.

„Ezzel együtt nem írjuk le az esélyeinket, a motivációnkon biztosan nem fog múlni.” Marquez nem hiszi, hogy megismétlődhet a tavalyi egyedülálló tendencia, amikor is kilenc különböző győztes született egy évadon belül, habár többeknek van esélye futamot nyerni.

marquez-kilenc-gyoztes-01



„Négyen, öten ott lehetnek az élen, sok fog múlni az időjáráson is. Tavaly a sok eső is hozzájárult ahhoz, hogy kilenc győztesünk legyen. Idén egyelőre sokkal kiegyensúlyozottabbnak tűnik minden, az elektronika, a gumik stb. Szerintem többé-kevésbé ugyanazok lesznek a fő esélyesek: Rossi, Vinales és Pedrosa, aki nagyon kiegyensúlyozott tesztidőszakot teljesített. Meglátjuk, hogy Lorenzónak milyen esélyei lesznek, nagy kérdés, hogy tud-e majd harcolni a dobogóért minden vasárnap. Ha ez sikerül neki, akkor ő is harcban lehet a világbajnoki címért.”

Marquez az ötödik szezonját kezdi a királykategóriában, a nem kevés tapasztalattal és sikerrel a háta mögött szinte már veteránnak számít. „Minden nagyon gyorsan történik, nem hiszem, hogy veterán lennék, Valentino például sokkal nagyobb rutinnal rendelkezik nálam. Egy újabb év van a hátam mögött és szeretném jól használni a tapasztalataimat.”

„Minden év más, új szituációkban találod magad, amelyekhez a lehető legjobban kell alkalmazkodnod. Ha úgy adódik, bele fogok adni száz százalékot. Az egyik legfontosabb lecke, amit 2015-ben tanultam meg és 2016-ban hasznosítottam, az a következetesség. Ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnéd, akkor is ki kell hoznod a helyzetből a legtöbbet, máskor pedig muszáj kockázatot vállalnod.”


 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: