DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
Motor

Rossi aggódik a tempó hiánya miatt

Miközben csapattársa az összes előszezoni tesztet megnyerte, az olasz számára inkább a szenvedésről szólt a felkészülési időszak: a kilencszeres világbajnok elismeri, késésben vannak Maverick Vinaleshez képest.

Valentino Rossi 22. idényét kezdi meg a jövő hétvégén a gyorsasági motoros világbajnokságon, a holtszezon azonban nem úgy sikerült a „Doktor” számára, ahogy azt ő elképzelte. A Phillip Island-i teszten kifejezetten szenvedett, s bár a második katari napon szemlátomást magára találtak csapatával, az utolsó napra ismét kissé elveszítették a fonalat:

„A vasárnap nehezebben alakult, mint a szombat” – ismerte el Rossi, akinek szavait a crash.net szakoldal idézi. „Ugyanazzal a motorról kezdtünk, hogy folytathassuk a munkát, de sajnos nem volt ugyanolyan az érzés és a tempó. Úgy tűnik, kissé megváltozott a pálya állapota, ezért nem tudtunk javulni. Rengeteg erőt fektettünk abba, hogy végül lassabbak legyünk.”

rossi-aggodik-2017-03-14



Az olasz szerint a Yamahával alapvetően nincs gond, hiszen új csapattársa, Maverick Vinales mind a négy téli tesztet behúzta, csak egyelőre még nem tudták kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket: „Úgy tűnik, a motorban óriási a potenciál, hiszen Vinales nagyon-nagyon gyors. De szerintem ő és a csapata rövidebb idő alatt képes megérteni, hogyan hozzák ki a maximumot a gépből, mi viszont késésben vagyunk ezen a téren. Ezért kicsit aggódunk, de reméljük, erősebbek leszünk az első versenyre.”

Amikor arra kérték Rossit, hogy hasonlítsa össze az előző évek felkészülési időszakával a mostanit, így felelt: „Két éve a Bridgestone-gumikkal jobb volt a helyzet, de különösen tavaly voltam nagyon erős. Idén vannak problémáink, és néhány jó kört leszámítva nehezen alakult a téli tesztidőszak. Meg kell értenünk, hogyan tudunk fejlődni és gyorsabbak lenni.”

A 38 éves motoros már évek óta a hőn áhított tizedik vb-címét hajszolja, és sokak szerint idén lesz az utolsó lehetősége, hogy megszerezze azt. Rossi szerint azonban ez nincs így, hiszen 2018 végéig szól a szerződése a Yamahával, s még az sem elképzelhetetlen, hogy utána is folytatja: „Nem ez az utolsó lehetőségem, hiszen még két évig versenyzem – legalább. Utána meglátjuk. Ugyanúgy készülök erre a szezonra, mint a többire.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: