DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Motor

Nem tetszik a katari esős futam a MotoGP versenyzőinek

Nem igazán nyerte el a MotoGP szereplőinek a tetszését az a kijelentés, miszerint mostantól vizes pálya esetén sem állítják meg a körözést az éjszakai évadnyitón – el is mondják, mi a probléma ezzel.

A Katari Nagydíjat 2008 óta rendezik villanyfényben, s rögtön a második évben hétfőre kellett halasztani a királykategória futamát az esőzés miatt. Az indoklás szerint a vizes aszfalt túlságosan is visszaveri a lámpafényt, ami veszélyessé teheti a körözést, néhány hete azonban a Biztonsági Bizottság két tagja, Franco Uncini és Loris Capirossi úgy ítélte meg egy mesterségesen fellocsolt pályán tartott teszt után, hogy ez a probléma nem áll fenn, így idén már esőben sem állítják meg a versenyt – mindez azonban csak a MotoGP-re vonatkozik, ugyanis a két kisebb kategória számára továbbra sem szállítanak vizes gumikat a szezonnyitóra.

motogp-katar-eso



A versenyzők tetszését azonban egyáltalán nem nyerte el az elképzelés – a helyzetet talán Maverick Vinales foglalta össze a legjobban: „Oda kell mennünk és kipróbálni, hiszen még sosem versenyeztünk esőben éjszaka. A problémát az jelentheti, hogyan tükröződik a lámpafény az aszfalton” – idézi a yamahás szavait a Motorsport.com szakoldal. Alvaro Bautista, az Aspar Team ducatis motorosa sem repes az örömtől:

„Nem hiszem, hogy ez ilyen egyszerű lenne, hiszen ilyen körülmények között már utcai motorokkal is sokat szenvedünk a visszatükröződések miatt. Nem tartom jó ötletnek, de nyilván nem tudhatjuk, amíg ki nem próbáljuk. Mindenesetre jobb lenne, ha egyáltalán nem is esne, akkor mindenki boldogabb lenne.”

Pol Espargaro azt sem érti, miért nem kérdezték meg erről magukat a pilótákat: „Végső soron ehhez a versenyzők egyetértése szükséges, szóval nem értem, hogy miért nem kérdeztek meg minket erről. A Biztonsági Tanács pénteki ülésén úgyis egyeztetni fogunk erről Katarban” – fogalmazott a KTM spanyolja.

Ramon Forcada, aki eddig Jorge Lorenzo, most pedig Vinales főmérnökeként dolgozik a Yamahánál, úgy véli, a Capirossiék által lebonyolított egyszeri teszt nem tudja teljesen visszaadni az igazi esőben tapasztalható körülményeket: „Eddig csak Capirossi és Uncini próbálta mesterségesen fellocsolt pályán, ami nem ugyanaz, mintha az eső esne, főként a hőmérsékleteknek köszönhetően” – magyarázta a szakember.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: