DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Motor

A KTM is leleplezte 2017-es festését

A Red Bull ausztriai központjában került sor a királykategória mezőnyéhez újonnan csatlakozó gyártó hivatalos csapatbemutatójára, amelyen Pol Espargaro és Bradley Smith rántották le a leplet az RC16-os festéséről.

A KTM még 2014 őszén jelentette be, hogy 2017-ben beszáll a MotoGP-be, a versenygépük első verziója pedig már 2015 végén pályára gurult. Tavaly intenzív tesztprogramot teljesítettek, a munka dandárját elvégző Mika Kallio pedig a Valenciai Nagydíjon el is rajtolhatott szabadkártyásként – igaz, célba érnie nem sikerült. Idén aztán már teljes szezont futnak a királykategóriában, ahol a Tech3 eddigi párosa, Pol Espargaro és Bradley Smith igyekeznek minél jobb eredményeket elérni – jóllehet, a tesztek alapján még a pontszerzéshez is szerencsére lesz szükségük.

ktm-motogp-1



Mindenesetre a Yamaha, a Ducati, a Suzuki és a Repsol Honda után most az osztrákok is megtartották hivatalos csapatbemutatójukat, méghozzá a főszponzor Red Bull központjában, ahol Espargaro és Smith rántották le a leplet az RC16-os festéséről, amely nem sokat változott a tavalyi spielbergi prezentációhoz képest. Az eseményen – amelyet az alábbi videón teljes egészében vissza lehet nézni – egyébként jelen voltak a KTM Moto2-es és Moto3-as alakulatának versenyzői is: a középső kategóriához ugyancsak idén csatlakozik a gyártó, így immár a gyorsasági motoros világbajnokság mindhárom géposztályában képviseltetik magukat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: