Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. augusztus 19. szombat
Motor

Vinales alaposan odapirított a második napon

A Yamaha új versenyzője szerdán ugyan a nap végén visszacsúszott a negyedik pozícióba, most azonban bő négy tizedet kiosztott a tegnapi leggyorsabb Marc Marqueznek, aki viszont ma is elképesztő tempót diktált a hosszabb etapjain.

Csütörtökön hasonlóan napsütéses időben folytatódott az előszezon második, ausztráliai tesztje a MotoGP mezőnye számára. Bár természetesen nem a köridők ilyenkor a legfontosabbak, érdemes kiemelni, hogy az első hely sorsa ezúttal nagyon hamar eldőlt: Maverick Vinales már délelőtt magához ragadta a kezdeményezést, s végül elsőként és egyedüliként tudott 1:28-as kört futni – ahogy azt tegnapi nyilatkozatában megfogalmazta magának. A Yamaha pilótája ezzel már a negyedik napot zárja az élen az idei tesztidőszakban, ami mindenképp biztató a március végén startoló évadra nézve, még ha a spanyol szerint a versenytempót illetően még fejlődniük is kell.

Abban ugyanis Marc Marquez egészen kiváló: a tegnapi elsősége után ma másodikként záró címvédő döbbenetes 107 kört teljesített csütörtökön, ráadásul remek hosszú etapjai voltak, amelyek során szinte végig 1:29-es időket motorozott. Nagyon úgy tűnik, hogy a Honda és a spanyol hamar ráérzett a „big bang” motorblokkra, s idén is ezt a párost kell legyőznie annak, aki világbajnok akar lenni. A japán gyártó erősségét pedig az is jól mutatja, hogy a HRC munkáját is segítő Cal Crutchlow végzett a harmadik pozícióban, a brit ezzel egyúttal a legjobb lett a szatellit versenyzők között is.

vinales-pi-teszt-motogp-2

Alvaro Bautista a tegnapi bukása után ma ismét visszatalált ahhoz a formájához, amit Sepangban mutatott, s negyedik helyével ő lett a legjobb a ducatisok közül, megelőzve a gyári gépen ülő Andrea Doviziosót. Jorge Lorenzónak ellenben ismét nem volt jó napja a helyezés tekintetében: a Yamahától érkező ötszörös vb-első mindössze 15. lett a Phillip Island-i teszt második felvonásán. Vele ellentétben remekelt az Aprilián ülő Aleix Espargaro és az újoncként rendre meggyőzően teljesítő Jonas Folger, akik a 38. születésnapját éppen ma ünneplő Valentino Rossi előtt szerezték meg a hatodik és hetedik helyeket. A top10-be a suzukis Alex Rins és Johann Zarco fért még be.

A köridők mellett természetesen a technikai újításokra volt még érdemes figyelni Ausztráliában, hiszen az ígéreteknek megfelelően az Aprilia és a Suzuki is megmutatta, milyen megoldással rukkolt elő a szárnyacskák betiltása után. A két gyártó megoldása részben hasonlít, részben eltér a Yamaháétól: a szárnyak ugyanúgy a burkolat alatt helyezkednek el, ám feljebb, mint a hangvillások esetén. A nap krónikájához tartozik még Dani Pedrosa torokfertőzése, amely miatt a spanyol sokáig pályára sem gurult, míg egy ízben libaféle madarak miatt kellett belengetni a piros zászlókat. A téli holtszezon második tesztje pénteken zárul Phillip Islanden.

A Phillip Island-i teszt második napjának végeredménye:

1. VIÑALES, Maverick Movistar Yamaha MotoGP 1:28.847     21 / 80
2. MARQUEZ, Marc Repsol Honda Team 1:29.309 0.462 0.462 20 / 107
3. CRUTCHLOW, Cal LCR Honda 1:29.325 0.478 0.016 28 / 80
4. BAUTISTA, Alvaro Pull&Bear Aspar Team 1:29.411 0.564 0.086 42 / 86
5. DOVIZIOSO, Andrea Ducati Team 1:29.483 0.636 0.072 32 / 55
6. ESPARGARO, Aleix Aprilia Racing Team Gresini 1:29.501 0.654 0.018 18 / 69
7. FOLGER, Jonas Monster Yamaha Tech 3 1:29.664 0.817 0.163 29 / 65
8. ROSSI, Valentino Movistar Yamaha MotoGP 1:29.674 0.827 0.010 18 / 70
9. RINS, Alex Team SUZUKI ECSTAR 1:29.802 0.955 0.128 68 / 80
10. MILLER, Jack Team EG 0,0 Marc VDS 1:29.838 0.991 0.036 36 / 83
11. ZARCO, Johann Monster Yamaha Tech 3 1:29.880 1.033 0.042 84 / 88
12. IANNONE, Andrea Team SUZUKI ECSTAR 1:29.947 1.100 0.067 19 / 72
13. ABRAHAM, Karel Pull&Bear Aspar Team 1:30.142 1.295 0.195 20 / 73
14. PETRUCCI, Danilo Octo Pramac Racing 1:30.150 1.303 0.008 64 / 65
15. LORENZO, Jorge Ducati Team 1:30.197 1.350 0.047 32 / 64
16. PEDROSA, Dani Repsol Honda Team 1:30.245 1.398 0.048 38 / 40
17. BARBERA, Hector Reale Esponsorama Racing 1:30.352 1.505 0.107 18 / 62
18. REDDING, Scott Octo Pramac Racing 1:30.435 1.588 0.083 83 / 90
19. ESPARGARO, Pol Red Bull KTM Factory Racing 1:30.645 1.798 0.210 24 / 59
20. BAZ, Loris Reale Esponsorama Racing 1:30.852 2.005 0.207 34 / 53
21. LOWES, Sam Aprilia Racing Team Gresini 1:30.895 2.048 0.043 34 / 64
22. SMITH, Bradley Red Bull KTM Factory Racing 1:31.704 2.857 0.809 35 / 81
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?