Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. augusztus 17. csütörtök
Motor

Rossi a Moto3-as rajtok közben kémkedik

A kilencszeres világbajnok hosszú évek óta megnézi a legkisebb géposztály futamainak első pillanatait – az olasz motoros most lerántotta a leplet arról, mi az oka ennek a rituálénak.

A gyorsasági motoros világbajnokság fordulóinak vasárnapi programja általában a Moto3-as futamokkal kezdődik a bemelegítő edzések után, Valentino Rossi pedig rendre feltűnik a bokszutca falán a start előtti másodpercekben, hogy megnézze a legkisebbek rajtját. A televíziós közvetítés is általában megmutatják a „Doktort”, aki most a bikesportnews.com szakoldalnak elárulta, miért is tekinti meg a Moto3-asok versenyének első pillanatait:

rossi-moto3-rajt

„Nekem is vannak versenyzőim a mezőnyben” – mutatott rá egy nyilvánvaló tényre az olasz, aki így folytatta: „De nem ez az egyetlen ok. Ha kimész oda, akkor kezded el érezni a rajtrács illatát, s átérezni, mi is vár rád néhány órán belül. Emellett ekkor tudod megfigyelni, milyen hangulatban vannak azok a marsallok, akik a rajtlámpákat és a kockás zászlót kezelik. Valamikor kettő és öt másodperc között alszanak ki a lámpák, erről kaphatsz egy képet első kézből.”

„Aztán azt is megnézheted, hogy a mezőny előtt a piros zászlót tartó ember milyen gyorsan megy le a rajtrácsról. A piros zászló felmutatása és a lámpák kialvása közötti időben számos dolgot csinálsz például a kuplunggal, illetve akkor rakod sebességbe a motort, és nem hagyhatod sokáig abban, így rendkívül fontos, hány másodperc telik el a két esemény között” – magyarázta Rossi, aki néhány hónap múlva immár a 22. világbajnoki idényének vág majd neki.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?