Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. január 19. csütörtök
Motor

Ejtették a vádakat Rossi ügyében

Még a valenciai szezonzárón történt incidens miatt jelentették fel a Yamaha versenyzőjét, ám miután a sértett fél nem írta le pontosan, mit kifogásolt az olasz viselkedésében, a bíróság megszüntette az eljárást.

A november közepén megrendezett Valenciai Nagydíj után kavart nagy port az a videó, amelyen a paddockban robogóval közlekedő Valentino Rossi meglökött egy elé háttal kilépő, éppen szelfizni készülő rajongót. Ana Cabanillas eleinte nem fontolgatott jogi lépéseket a kilencszeres világbajnok ellen, ám a felvételek megtekintése után úgy döntött, feljelenti az olaszt, az ügy pedig Requena városának elsőfokú bírósága elé került.

A vádat azonban gyorsan ejtették is, ugyanis a sértett szurkoló „nem tudta pontosan körülírni”, milyen vétséget követett el Rossi. A valenciai bíróság közleménye szerint Cabanillas vádiratában mindössze annyi szerepelt, hogy a „Doktor” nem megfelelően viselkedett, ám azt nem pontosította, hogy a motoros megrúgta-e, meglökte-e vagy akár egy rossz szót is szólt volna hozzá. Így a bíróság úgy ítélte meg, hogy Rossi viselkedése nem minősült bűncselekménynek, ezért lezárták az ügyet.

Olvastad már?