DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
Motor

Stoner ismét visszautasította a Ducati felkérését

Miután Andrea Iannone kénytelen kihagyni a Japán Nagydíjat is, Michele Pirro pedig Valenciában fog tesztelni a héten, a bolognaiak felajánlották a visszavonult ausztrálnak, hogy helyettesítse az olaszt Motegiben, ám a kétszeres vb-győztes ezúttal is nemet mondott.

Amióta Casey Stoner tavaly év végén tesztpilótaként és a márka nagyköveteként visszatért a Ducatihoz, időről időre felröppennek híresztelések azzal kapcsolatban, hogy esetleg egy-egy futamon is feltűnne az olaszok eddigi egyetlen királykategóriás vb-címét megszerző pilóta. Az ausztrál ugyanakkor eddig rendre visszautasította ezeket a feltevéseket, s a gyár több ilyen irányú felajánlását sem fogadta el.

stoner-ducati-2016-1



Most ismét lehetőség nyílt a kétszeres világbajnok szereplésére, Andrea Iannone ugyanis a Misanóban elszenvedett csigolyasérülése miatt a Japán Nagydíjon sem tud elindulni, a tesztpilóta Michele Pirro, aki az elmúlt két hétvégén helyettesítette, szerdától péntekig Valenciában fog tesztelni (vélhetően egyébként már a 2017-es Desmosedici alapjait), így ő nem ér rá elutazni a Távol-Keletre.

stoner-ducati-2016-2

Így pedig adódott az elképzelés, hogy esetleg Stoner ugorjon be Iannone helyére, ám a motoros ezúttal sem állt kötélnek. „Felajánlottuk neki a lehetőséget, de nemet mondott” – nyilatkozta Paolo Ciabatti, a Ducati sportigazgatója a corsedimoto.com hasábjain. Azt azonban nem zárta ki a szakember, hogy a jövő hétvégén sorra kerülő Phillip Island-i futam kapcsán sem lenne meggyőzhető az ausztrál, elvégre az a hazai versenye, ahol korábban zsinórban hat évben bizonyult legyőzhetetlennek:

„Először meg kell várnunk, hogy Andrea felépül-e, s aztán meglátjuk, mit teszünk, ha nem. Eredetileg Casey nem szándékozott visszatérni a paddockba a valenciai idényzárót megelőzően, de mivel Ausztráliáról lenne szó, talán meggondolná magát. Nem tudom” – fejtegette Ciabatti. Stoner legutóbb a Red Bull Ringen tartott teszt keretében mérte össze az erejét a jelenlegi mezőnnyel, s nem is szerepelt rosszul, ám azt követően is kihangsúlyozta, hogy nem tervez szabadkártyás indulást.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: